Száz alkotás a Bujtor István filmdíjért

Magyar Nemzet
2020. 07. 14. 13:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden eddiginél nagyszabásúbbnak ígérkezik a XI. Bujtor István-filmfesztivál: elképesztően színes a versenyprogram, de koncertek, színházi előadások, hajózás, veterán autós felvonulás, kiállítások és gasztroprogramok is várják a mozirajongókat és a kikapcsolódni vágyókat Balatonszemesen augusztus 17. és 21. között, majd augusztus 22-én a Bujtor István-vitorlásemlékverseny Kenesén, Aligán és Almádiban. Száznegyvenegy nevezett alkotás közül száz jutott be a versenyprogramba, s ezek többségét láthatja majd a közönség Balatonszemesen, méghozzá az alkotók jelenlétében a Latinovits Zoltán Művelődési Házban. A stúdiók, filmesek – Bujtor István életművét szem előtt tartva – a krimi, a rejtély, a vidámság, a fordulatokban gazdag emberi történetek, a versek, s ezúttal a karantén témájával és eszközeivel tudtak nevezni a versenyprogramba. Megjelenik a vörös szőnyegen az Oscar-díjas Deák Kristóf, aki Foglyok című új filmjével nevezett. Vászonra kerül a Balázs Béla-díjas Dér András alkotása, A Rubens lány, amelynek címszerepét, egy átlagos tinilányt, aki nem tud megbékélni saját testével, Bajor Imre lánya, Bajor Lili játssza. Találkozhatunk a szintén Balázs Béla-díjas Pozsgai Zsolt karanténfilmjével. A Két vaddisznó meg a kislány című alkotás a karantén alatt a világ minden tájáról a budakalászi tévéstúdióba beküldött videókról szólna, amelyek az állatok döbbenetes viselkedéséről tudósítanak, mígnem megjelenik a stúdió bejáratánál a két vaddisznó. De versenyben lesz Gál Sándor Los Angelesben most díjazott Defekt című alkotása és az Emma című film is, amely Rudolf Olivér (Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter fia) rendezése, s amely egy ötödikes lány kiközösítését mutatja be. A dokumentumfilmek között Rozgonyi Ádám a százéves trianoni békekötés emlékére készített Hazatérők című munkája. A zsűri a Bujtor István-díjat – Bujtor magánhajójának kicsinyített, aranyozott képzőművészeti mását, amely Árvay Zolta munkája – kategóriánként ítéli oda, de különdíjjal jutalmazza a legjobb rendezést, forgatókönyvet, operatőri munkát, vágót és színészi alakítást is, összesen egymillió forint értékben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.