időjárás 15°C Amália 2022. október 7.
logo

Bartók Béla emigrációjának politikailag korrekt története

Boros Attila
2020.09.26. 10:15
Bartók Béla emigrációjának politikailag korrekt története

Bartók Béla 1881-ben Nagyszentmikóson – most Románia – született. Iskoláit Nagyszőlősön – most Ukrajna –, Nagyváradon – most Románia – és Pozsonyban – most Szlovákia – végezte. (Szép trianoni körkép.) Meghalt New Yorkban 1945-ben.

Miért New Yorkban? Erre a kérdésre akár az átlagpolgár, akár a zenét tanuló egyetemista ugyanazt válaszolja: mert emigráns volt. A politikailag korrektebb „haladó” értelmiségi pedig azt is tudni véli, hogy Bartók a Horthy-fasizmus elől kényszerült menekülni. Ez persze nem igaz, de jól van kitalálva, és azóta is működik. A manapság oly sokat emlegetett hamis hír klasszikus esete, ami évtizedekre meghatározta a közgondolkodást. Érdemes tágabb történelmi összefüggésben láttatni a tényeket és eseményeket. 1940 októberében Bartók feleségével, Pásztory Ditta zongoraművésznővel koncertkörútra utazott Észak-Amerikába. Nem lehet másnak az agyával gondolkodni, de nem utólagos okoskodás – főleg felidézve a második éve folyó világháború apokaliptikus eseményeit –, ha vakmerőségnek, a realitások figyelmen kívül hagyásának nevezzük elhatározását, annál is inkább, mivel sem őt, sem feleségét nem fenyegette üldöztetés. Íme a hadi helyzet: az akkor még szövetséges (!) német és szovjet csapatok már lerohanták és megszállták Lengyelországot (Molotov–Ribbentrop-paktum). 1940 nyarán Belgium, Hollandia, Luxemburg már német megszállás alatt áll, és Hitler bevonul Párizsba. Ugyanez év őszén Bartók tengerentúli útra indul abban a reményben, hogy egy év múlva visszajön. A háború kiteljesedésével, Amerika hadba lépésével a visszaút lehetetlenné vált. Életének legnehezebb, legszomorúbb öt esztendeje következett betegséggel, szinte napi megélhetési gondokkal, mivel az impresszárió sem váltotta be fényes ígéreteit a koncertlehetőségekről. Közben itthon rendszeresen folyósították tisztes nyugdíját, amit Béla fia vett át.

Bartók Béla a zongoránál. A XX. század egyik legjelentősebb zeneszerzője volt
Fotó: Fotó: MTI/Reprodukció

1945-ben, a „felszabadulás” után, Bartók halála évében az itthoni újdonsült véleményformálóknak rögtön fontos volt emigránsként és ebből logikusan következően „haladó” művészként megformálni Bartók személyiségét, azt is sugallva, hogy a világhírű komponista viszont most a „felszabadult” Magyarország proletárdiktatúrájában érezné magát igazán itthon. Az emigrációról szóló hazugságot terjesztették az újságok, bekerült az iskolai tankönyvekbe, ezt emelték ki a Bartókról való megemlékezéseken, riportokban, ezt írták a róla szóló életrajzokban, és természetesen ezt vette át a külföldi szakirodalom is. És végül ez él a köztudatban a mai napig. A zeneszerző Béla fia később hiába cáfolt szóban és írásban is, erre már senki nem figyelt oda. Hiszen törvényszerű, hogy a hazugság mindig erősebb mint a cáfolat, mert az már senkit sem érdekel.

Néhány év után azonban a kommunisták és a mindig is „haladó” marxisták kissé belezavarodtak ebbe az általuk felépített idilli Bartók-képbe. Méghozzá elég hamar. Az történt ugyanis, hogy közben a Szovjetunióban Sztálin kívánságára az állampárt kritikájának kereszttüzébe került néhány zeneszerző, köztük a világhírű Sosztakovics és Prokofjev. Az volt a vád ellenük, hogy „zenéjük zavaros, kaotikus, érthetetlen, nem szolgálja a szocializmus építésének hatalmas ügyét, és eltávolodtak a szocialista embertípus számára érthető és kívánatos zenei ízléstől.” Ma már fel sem tudjuk fogni milyen súlyos és fenyegető vád volt ez! Az itthoni csicskások erre ijedten észbe kaptak, nekik is kell valami hasonlót produkálni, nehogy baj legyen. 1949-ben már kiderítették, hogy Bartók valójában rossz útra tévedt, mert „polgári”, „burzsoá”, „dekadens” sőt „kozmopolita” zeneszerző, és még sőtebb, hogy zenéje ezért nem alkalmas a „dolgozó tömegek, a szocialista embertípus, a munkásosztály zenei nevelésére”! (szovjetből fordított korabeli idézet). A marxista zenetudósok megállapították azt is, hogy „nem lehet szemet húnyni afölött, hogy Bartók művészetében mély nyomokat hagyott a polgári zene romlott dekadenciája és formalizmusa, kora polgári hanyatló művészete”. Hogy mi a formalizmus, azóta se tudja senki, de jól hangzik. Hiába, a fejlett marxisták mindig mindent jobban tudnak. Ez a magasról jövő bolsevik kritika felért egy szellemi kivégzéssel. Ezek után Bartók egy csapásra megszűnt „haladni”, művei lekerültek a koncertek, a rádió – akkor még egyedülálló nagyhatalom – és az operaház műsoráról. Ez ilyen egyszerű volt. Színpadi művei közül leginkább a Csodálatos mandarin gerjesztette fel az elvtársak haragját. „Az egész mű tele van a polgári hanyatlásra annyira jellemző homályos, zavaros szimbolizmussal ” – írták. Hivatalosan is „hollywoodi giccsként” aposztrofálták a remekművet, méghozzá duplán, nemcsak zenéje, hanem a szövegíró, a „hírhedt” Lengyel Menyhért miatt is, aki azért volt hírhedt, mert a Ninocska című, a szovjetet kigúnyoló világsikerű Greta Garbo-film forgatókönyvét is ő írta. Elvtársak, ez már mindennek a teteje!

Ebben a légkörben villámcsapásként hatott, amikor 1956. június 1-jén hosszú vajúdás után, mintegy a hatalom nagy engedményeként, újra színre kerülhetett az operaházban A csodálatos mandarin. Abban a helyzetben az előadás túlmutatott önmagán. Személyes örök élményként őrzöm a nézőtér fojtott, izgatott légkörét, majd a kirobbanó tomboló sikert, a véget nem érő tüntetésszerű tapsvihart, amely ekkor már nemcsak a műnek, az addig letiltott Bartóknak és az egyedülállóan zseniális előadásnak szólt (Lakatos Gabriella, Vashegyi Ernő, Harangozó Gyula), hanem már vibrált a levegőben a forradalom tapintható előszele. Már ennek volt köszönhető a mű előadása is. Egy ország érezte, elég volt! Így nem mehet már tovább! Aztán mégis ment... De ehhez „baráti” szovjet tankok és az itthoni helytartók vérgőzös terrorja kellett.

És most nézzük meg közelebbről az „emigráns” Bartókot amerikai levelei tükrében, melyeket itthon élő Béla fiának írt. Néhányból idézek. Forrásom ifj. Bartók Béla Apám életének krónikája című műve (Zeneműkiadó, 1981).

Az „emigráló” Bartók házaspár tehát 1940. október 10-én utazott el. Pár héttel később, már 1940. november 4-én Bartók útlevél-hosszabbítási kérelmet nyújt be a New York-i magyar főkonzulátuson. Aznap kelt levelében többek közt ezt is közli fiával. 1941. február 12.: „Annyira búsulunk, hogy egyelőre még nem utazhatunk haza, bár az előkészületeket pl. olasz vízumszerzést megindítottuk már.” 1941. február 19.: „...elég komor gondolatokkal vagyunk tele. Hogyan lesz a jövő? Mikor gondolhatunk visszamenetelre...?” 1941. március 19.: „A koncertkilátások a jövő szezonra egyelőre szánalmasak.” 1941. június 20.: „A hangversenyélet annyira bizonytalan, hogy 1942 után haza kéne utaznunk akármiféle is a helyzet odaát.” 1941. szeptember 5.: „Az általános helyzet nem nagyon vigasztaló, nagyon is tartok attól, hogy jövő nyáron – és kitudja még meddig – nem lehet visszautazni.” Amerika közben belépett a háborúba. A magyar külképviseletek alkalmazottait hazarendelik. Az utolsó szalmaszál : 1941. december 15-én Bartók azonos szövegű levelet ír a washingtoni magyar követnek és a New York-i főkonzulnak: „Hogy én itt már eddig sem éreztem magamat jól, azt szóbeli közléseimből tudja. A megváltozott körülmények még nehezebbé tennék helyzetemet. Ezért ha csak mód van rá, haza kellene utaznom. Az utolsó lehetőség az volna, hogy a konzuli tisztviselőkkel együtt térnénk haza. Attól tartok, hogyha kitudja hány esztendeig kellene itt maradnunk, az számunkra katasztrofális lehetne.” Ez a terv, mint tudjuk, nem valósult meg. A zeneszerző 1945. szeptember 26-án egy New-York-i kórházban meghalt.

Zárszóként ifj. Bartók Béla szavait idézem: „Az az állandóan terjesztett legenda, mely szerint apám 1940-ben emigrált, nem felel meg a valóságnak. Hiszen akkor úgy tervezte, hogy csak egy évre utazik ki, mindenét itthon hagyta, és egyre ritkuló amerikai leveleiben állandóan kitért hazatérési szándékára, illetve annak nehézségeire.”

Ez tehát Bartók „emigrációjának” politikailag valóban korrekt története.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.