Szerepel az alkotásban egy apró kutya. Egy rendőr hurcibálja magával, mivel válása miatt a ház az asszonynál, a kutya meg nála maradt. Annyira nem való a filmbe, hogy már-már azt gondolja az ember, humoros jelenetek sorával, helyzetkomikummal majd ez a kutya fogja oldani a csalódottságát. Van is néhány jelenet, amely révén a néző arcára lehetne csalni némi mosolyt, de semmi nem történik. Ami viszont még ennél is nagyobb baj, hogy az egész filmben nem történik semmi, amire ne lehetne számítani. Minden kiszámítható, és minden jelenetnél azt érzi az ember, hogy már látta valahol, ráadásul egy sokkal jobb filmben.
A szomorú az, hogy nemcsak az alapötlet volt ígéretes – mármint hogy a szerelem miatt becsületes útra tér egy bűnöző –, hanem az is, hogy az alkotók a 70-es évekbeli filmek képi világát próbálják megidézni. Olyan a tempó, mint a 70-es években, olyan a hangulat és a párbeszéd. Csakhogy ezzel két baj van. Egyrészt nem lehet rájönni, hogy miért olyan, mit akarnak vele az alkotók, másrészt meg nem olyan, mint a 70-es évek, hanem mintha valakit a 70-es évekről hallanánk beszélni, aki nem tud róla túl sokat, de annál inkább mondja. Mondja, csak mondja ez a film a 70-es éveket, de az egésznek se füle, se farka.
A fő baj tehát az, hogy semmi értelme nincsen az egésznek. Pedig egy film akkor jó, ha megtalálni az értelmet benne. Mert ha azt akarta kihozni a rendező, hogy régen még volt becsület, ma meg már az sincsen, akkor valószínűleg tévúton jár. Ugyanis ma is van becsület és akkor is volt. Hiába próbál korunk mindent relativizálni, hiába mondjuk azt az őrületes téveszmét, hogy minden narrációnak van létjogosultsága, a valóság, bár efelé tendál, de szerencsére még nem ez. Sokkal jobb lett volna ezt a filmet becsülettel elkészíteni, mert így ennek a narrációnak nincs létjogosultsága.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!