A Balaton egyik legnagyobb festőművésze: Udvardi Erzsébet

Szenvedélyesen festette a környező tájat, vizet, hegyeket, a fényt.

1960 Badacsony Fotó: Vajkai Aurél Forrás: LIKEBALATON.HU

Udvardi Erzsébet egyike a Balaton legnagyobb festőművészeinek. Unokahúga, Udvardi Anna álma, hogy a festőnő egykori alkotóműhelyében emlékház nyílhasson. Udvardi Annával terveiről, az értékes hagyaték kezeléséről, a nagy életmű gondozásáról Kovács Emőke beszélgetett – írja a likebalaton.hu.

A festőnő jellegzetes stílusa minden képén felismerhető
Fotó: LIKEBALATON.HU

– Milyen családi emlékeket idézne fel szívesen Udvardi Erzsébet festőművésszel kapcsolatban?

– Bár a kérdés, gondolom, személyes tapasztalataimra vonatkozik, először közvetett emlékeket szeretnék felidézni nagynéném gyerekkorából, hiszen számára az az időszak magát a boldogságot jelentette, és mindenképpen meghatározó jelentőséggel bírt későbbi pályafutására.

1960 Badacsony
Fotó: Vajkai Aurél / LIKEBALATON.HU

Udvardi Erzsébet egy bajai háromgyermekes polgári család legkisebb gyermekeként született karácsony táján, 1929–ben. Ennek a mondatnak minden szava fontos, amikor világlátásának és pályafutásának mibenlétét keressük. Édesapján keresztül, aki a bajai polgári fiúiskola igazgatójaként a Duna–parti kisváros értelmiségéhez tartozott, Udvardi Erzsébet kisgyermekként a két háború közti középosztálybeli létformákba öntött, mégis (vagy éppen ezért) varázslatos hangulatát szívta magába.

Ekkor még vasárnaponként 12 személyes cseh porcelán étkészlettel terítettek a diófa ebédlőasztalon, hogy a nagynénik, nagybácsik is velük ebédeljenek az ónémet faragott bútorokkal teli nagyszobában, amikor az ingaóra elüti a delet.

Délután, amíg a gyerekek a macskaköves téren a csilingelő fagylaltos kocsija után futottak, a szalonban kamarazenélésre gyűlt össze az orvosokból, tanárokból álló baráti társaság. Ugyanez a társaság később az akácfák lombjával borított árnyas utcákon át a folyóparti nyári korzóra sétált a barátokkal, ismerősökkel való találkozás reményében. Baja akkoriban az ország egyik legegységesebb és egyben a legszebb városképét mondhatta magáénak, és ez a formálódó művészlélek ízlésére minden bizonnyal nagy hatással lehetett.

Ebből az időszakból azt szeretném még kiemelni, hogy a közösségi élet mellett a családban a lelki élet is fontos volt. Amire az ember manapság, ebben a varázstalanított világban, csak a maga tapasztalatából jön rá, jelesül, hogy egy–egy formaságnak tűnő megnyilvánulás, pl. az étkezések előtti hálaadás milyen mély tartalmat rejthet, Udvardi Erzsébetnek már gyermekkorában természetes volt.

Kizárólag a párhuzam kedvéért egy pillanatra magamat említeném, mert az, hogy az én gyermekkorom is boldogsággal telt, a nagynéném festékillatú, titokzatos műtermében eltöltött felejthetetlen badacsonytomaji nyaraknak köszönhető. Világlátásom, esztétikai érzékem mellette alakult ki végérvényesen. Hogy a vadvirágos rét jobban megérint, mint a vonalzóval kimért virágágyások katonás rendje, vagy hogy a százéves tölgy görbe alakját százszor szebbnek látom a dézsából meredező, jobb sorsra érdemes díszfáénál – az ő öröksége.

A festőnő képeinek nagyrésze Badacsonytomajban tekinthető meg
Fotó: LIKEBALATON.HU

Rengeteg személyes emlékem van nagynénémről, egytől–egyig mind felejthetetlen. Ha csak egyetlen egy emléket lehetne elmondanom róla, akkor talán azt a képet idézném fel, amikor bátyjával, az én édesapámmal együtt igyekeztek hazafelé egy kivilágítatlan ösvényen botorkálva, kezükben egy–egy zseblámpával, amellyel nem a saját maguk, hanem a másik előtti útszakaszt világították meg, egymást féltőn és segítőn. Nagynéném nemcsak családtagjai, hanem minden ember felé szeretettel és tisztelettel fordult. Legendás növény– és állatszeretetét pedig a Macskák és kertek című, férjével, Tamás Istvánnal közösen készített könyve tökéletesen érzékelteti.

– Ön, mint az unokahúga hogyan emlékezik vissza Udvardi Erzsébetre, mint alkotóra?

– Portréfilmek és újságcikkek egész sorából idézhetnénk a saját szavait arról, hogy ő tulajdonképpen természetelvű festő volt. Ami alatt érthetjük azt, hogy a létezés csodáját, a világ szépségét és jóságát akarta megfesteni. Nem venni tudomást a mindig jelenlévő gonoszról nála nem naivitás volt, hanem tudatos erkölcsi magatartás. És nem csak gondolta, hanem magatartásával is bizonyította. Emberszeretete, a világ szépségeire való rácsodálkozás képessége egészen élete végéig megmaradt benne.

A Balatont is azért választotta otthonául, mert első idelátogatásakor a tó felszínéről vakítóan visszatükröződő ragyogás egy életre rabul ejtette. Szenvedélyesen festette a környező tájat, vizet, hegyeket, a fényt. Soha nem a csillogást, mindig a ragyogást!

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Balaton: ahogy festőink látták az idők során

A Balaton festőjeként általában két kiemelkedő alkotót szokás megemlíteni: Udvardi Erzsébetet és Egry Józsefet. Nemrégiben mutatta be a likebalaton.hu egy művészeti tárlatot, amely Farkas István szigligeti alkotóról szólt. A mostani írásban a Pannon Tengert szintén megfestő, általában nemzetközi hírnévre is szert tevő, olykor a tónál élő vagy vissza-visszatérő XIX-XX. századi és kortárs magyar festőink tavi világát mutatják be.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.