Manapság nehezebb megkülönböztetni a jót a rossztól, a gonoszt a hőstől – mondja Felix Leiter (Jeffrey Wright) CIA-ügynök, James Bond (Daniel Craig) barátja a 007-es legújabb, 25. kalandjában. Mindez azért lesz nagyon hangsúlyos, mert ennek a mozinak minden kockája arról szól, hogy megcáfolja Felix mondatát. Daniel Craig James Bondja annyira sokrétű jellem lett az ötödik részre (már öt részen át játssza Craig Bondot), hogy neki nem bonyolult feladat mindez. Amióta létezik James Bond, mindig arról van szó, hogy benne van – ha csak egy kicsinykét is, de mindig benne van – az a legfőbb probléma a világban, ami azokra az évekre jellemző, amikor az adott alkotás készül. Épp ezért volt iszonyatosan izgalmas, most mi is lesz az, ami körül Bond gondolatai forognak. Mi az, ami a legnagyobb veszélyben van, mi az, amit az ember (ha szuperügynök, ha nem) még az élete árán is megvédelmez? Kapaszkodjon meg mindenki: a család. A 25. James Bond-film alkotói úgy látják, hogy a család van manapság a legnagyobb veszélyben. Bondnak is a családhoz köthető veszély és rejtély megoldásával kell foglalatoskodnia ebben a részben. (Bár a filmkritikus igencsak szívesen folytatná a gondolatmenetet, de meg van kötve a keze, hogy ne vegye el a felismerés örömét a nézőtől. Viszont az is igaz, hogy a filmkritikus környezetében minden nő kapásból rávágta, hogy mi lesz az új részben, hogyan oldják meg, hogy Daniel Craig soha többet nem akar Bondként színészkedni.)
Persze az is igaz, hogy van itt vírus (olyan, amitől soha nem szabadulunk), meg a világ megmentése, aztán őrült ember, aki mindenkit le akar gyilkolni, mert megölték a családját – hát akkor pusztuljon minden. Sok a baj, ráadásul – ezzel azért nem árulunk el titkot – Bond visszavonult. Persze nyugdíjasként is igazi férfias elfoglaltsággal bíbelődik, halakra vadászik: két akkorát fog ki a tóból, mint a karja. Az ember csak nézi Daniel Craig Bondját, és örvendezik, hogy van még férfias minta a mozivásznon. (Bár a filmkritikusban több mint erős a gyanú a film megnézése után, hogy a következő Bond egy fehér bőrű és kék szemű nő lesz. Aki megnézi az alkotást, a hangsúlyos szemszínből – ki is mondják a filmben, hogy kék szemű – ki fogja találni, ki lesz az.) Ebben a részben viszont Bond még szerencsére férfi. A családra épülő kultúrkörünk és értékeink védelmezője. Igazi polgár, öltönyben és makulátlanul hófehér ingben menti meg a világot, úriemberként. Mélységesen tiszteli a nőket, akik viszont, amint megérzik Bondban a férfienergiát, azonnal elalélnak a karjaiban. Egy filmbéli poén is épül erre, egy igencsak csodaszép nőnek egy félreérthető mondat után rögtön megjegyzi, hogy nem bújik ágyba, mert még alig ismerik egymást, majd megkéri, hogy forduljon el, amíg átöltözik. Bond tehát nemcsak emberi lett, hanem humoros is. Ráadásul – és most kapaszkodjon meg a néző még egyszer – Bond hű is lett a szerelméhez, akit Léa Seydoux kedves közvetlenséggel alakít. A család mellett tehát a hűséget mint értéket is felmutatja a film. Óriási fricska ez a mai modern és haladónak nevezett gondolkodóknak. A Craig-féle Bond tehát azért emberi, mert sebezhető lett. Sebezhető lett a teste (egy korábbi részben le is lövik, az MI6 alkalmassági vizsgáján át sem megy), sebezhető lett a szíve, mert megtanulta szeretni a nőt: nem mindet kicsit, hanem egyet nagyon. Sebezhetőségét ez a rész igencsak fokozza, sőt egészen addig viszi el, hogy az akciófilm átcsap melodrámába. A néző már nem a világ megmentéséért izgul (tudjuk, meglesz az is), hanem azért, hogy Bond egy kicsit boldog lehessen. De hát James Bond nem boldogságra született. Ő egy igazi apafigura, aki megment minket minden idők legszomorúbb James Bond-filmjében.
