A Magyar Művészeti Akadémia 2013 óta létező, idén megújult folyóirata, a Magyar Művészet ebben az évben negyedéves megjelenésről kéthavi megjelenésre állt át, és külsejében, formájában, belső elosztásában is változtattak. Elmaradt például a főszerkesztői előszó, illetve mint Falusi Márton új főszerkesztő Indexnek adott interjújából és magából a lapból is megtudhatjuk: „Különválasztottuk a tanulmányrovattól a művészeti publicisztikákat, van egy állandó interjúrovatunk, amely ebben a formában szintén újdonság. Szemlerovatunk is két részből tevődik össze. Folyamatosan szemlézzük a magyar művészeti, művészetelméleti könyveket, másrészt a külföldieket is. Van egy komoly nemzetközi kitekintésünk.”
Az idei ötödik szám címlapján Dante szerepel (a lapban W. Somogyi Judit közöl a címlapon is idézett címen – Dante, a békés lázító – tanulmányt), de a lapban található szövegek a megszokott színvonalon és igen széles spektrumon mozognak. Csak ízelítőül, egyebek mellett: Márkus Béla Cseres Tibor Kentaurok és kentaurnők című regényéről ír, Falusi Márton főszerkesztő Hajnóczy Péter és Bereményi Géza prózájának normasértő individuumát veszi górcső alá, Szekfű András Bódy Gáborról közöl személyes hangú esszét, aki idén lenne hetvenöt éves. Szepessy Péter Donát az 1972-ben indult táncházmozgalmat mutatja be, Kucsera Tamás Gergely pedig Molnár Tamás – aki idén lenne százéves – filozófusprofesszor alakját idézi meg. Balogh Csaba Dante ihlető erejét vizsgálja Liszt Ferenc művészetében, Windhager Ákos a magyar Dante-kantáták hősnőiről ír, Veres Bálint Áttűnő jelentések: zene a festményen címmel közöl rendkívül érdekes tanulmányt.
Ez utóbbiból idézem az első bekezdést, amelyik jól mutatja, miért lehet szeretni ezt a rendkívül okos, színvonalas művészeti folyóiratot, és miért jó olvasni és tanulni belőle: „A zene a maga fogalom nélküliként elgondolt közegében mindig is transzmediális mezőben nyerte el jelentését; a filozófia, a zeneelmélet vagy a történetírás nyelvi feltételei közepette óhatatlanul egy médiumváltás, pontosabban médiumvegyülés révén artikulálódik a zenei jelentés. Az így végbemenő transzmedialitás azonban, intézményesült mivoltából fakadóan, rutinszerű és jórészt észrevétlen marad; csak akkor válik explicitté, amikor a zenei és nyelvi médium összjátékát további médiumok bevonásával gazdagítja. Ha például a zene egy festmény tárgyává válik, nem beszélhetünk többé ugyanúgy róla, mintha az ábrázolás puszta kommentárja lenne egy önmagában már létező, intakt zenei jelentésnek. Amiként a zenét ábrázoló festményt sem szemléljük puszta néma látványként – elismerve, hogy a befogadóban felidéződő vagy elképzelt zenei tapasztalatra van vonatkoztatva, és ezzel mintegy összevegyül –, ugyanígy beláthatjuk, miként válik konstitutív mozzanattá a zenei jelentésképződésben az azt ábrázoló festmény.”
Mindenkinek, aki igényes szellemi felüdülésre vágyik, jó szívvel ajánljuk a megújult Magyar Művészetet.
Borítókép: Dante szobra Veronában. (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Filippo Venezia)
