Lengyel–magyar barátság és dzsessz. Talányos, mi lehet a kapcsolat?
Amikor Sutarski Konrádot megkérdeztem: miért éppen mi, magyarok, amikor ott vannak például a csehek, akik szintén szlávok, a költő-műfordító-író így felelt: az ember a testvérét nem választhatja meg, de a barátját igen.
Nos, én még emlékszem a ’80-as évekre, amikor a lengyel dzsessz és dzsesszrock, nem kizárólag a szovjetek megszállta övezetben, de Európa-szerte, azaz Nyugaton szintén menő volt. A Laboratorium zenekar, Tomas Stanko, Michaile Urbaniak, vagy – ha már szaxofonos a beszélgetőpartnerem – Zbigniew Namislowsky valódi sztármuzsikusai voltak a nemzetközi dzsessz-szcénának.
Varga Dániel előtt sem ismeretlenek a kiváló zenészek.
– Stankót és a free jazz vonalat ismerem vagy az ötvenes korosztály művészeit, akik workshopokon tanítottak
– fogalmazott a szaxofonos, aki lengyelországi free jazz kurzusokon vett részt.
– A korosztályombelieket jól ismerem, mert Európa nem túl nagy, és találkoztunk, zenéltünk a nagy dzsesszcsomópontokon
– magyarázta a muzsikus, és sorolta a csomópontokat: Berlin, Amszterdam, Párizs. Továbbá, zeneművészeti egyeteme miatt, Graz. Varga Dániel itt végzett, s itt ismerkedett meg zenésztársaival, Piotr Lipowicz gitárossal és Ivar Krizic bőgőssel. Piotr Budniak dobossal kiegészülve ők alkotják az Eastern European Quartetet.
– Miért éppen Graz? – érdeklődtem, lévén a Zeneakadémia is működtet jazztanszéket vagy miként mondani szokás: tanszakot. Ráadásul a tanszékvezető Bacsó Kristóf szaxofonos…
– A korombeliek Grazba mentek továbbtanulni. Pontosabban, ők előbb végeztek, mivel én ötosztályos gimnáziumba jártam – elevenítette fel Varga Dániel, aki érettségi után tett egy fővárosi kitérőt, s miközben a Bartók Konzervatóriumot látogatta, két évig teológiát hallgatott.
– Grazban előbb volt a felvételi, májusban, nem júniusban, mint a Zeneakadémián, és engem felvettek – hangzott a végső magyarázat.
Mindössze tízesztendősen döntött a szaxofon mellett, méghozzá nem szülői nyomásra. Bár édesapja Sting-rajongó, akinek zenekarában sokáig fújt Branford Marsalis, aki „nagyon durván jó szaxofonos” – véleményezte Varga Dániel –, s akinek játékát sokat hallhatta kiskorában.
Amikor pedig zeneiskolába ment, ahol felkínálták a lehetőségére álló hangszereket, persze hogy az izgalmas nevű instrumentum mellett döntött.
– Hetedikes koromban kezdtem magántanárhoz járni, illetve egy dzsesszkocsmába, ami a tanáromé volt, aki Amerikából költözött vissza Magyarországra – idézte fel az időszakot, amikor komolyra fordult minden, s amikor a kamasz srácnak természetesen kötelezően részt kellett vennie a dzsesszkocsmai közös örömzenéléseken.
A dolog néhány esztendő múltán még komolyabb lett: a középiskolát magántanulóként fejezte be, így szakítva időt a fővárosi szaxofonórákra, amelyet a konzervatórium és a jazztanszék tanáraitól vett.
Térjünk most vissza Grazba. Aki látta a New York-i Shaffer Konzervatóriumban játszódó Whiplash című filmet, ahol a kíméletlen bigband-tanár, akit J. K. Simmons alakít parádésan, összeomlásba kergeti a főszereplő mellett a mozi több szereplőjét, az bizony elrémül egy efféle elszánt szellemiségű dzsessziskolától. Már ha van ilyen…
– Pont ilyen stílusú volt az én bigband-tanárom – mondta nevetve a szaxofonos. – Volt egy év, amikor ki is csapott a zenekarból, hogy megtapossa az érzéseimet. Tényleg, akár a filmen.
Egy nemzetközileg elismert, komolyzenei oktatásban a világ egyik legelső zeneakadémiáján, mint a grazi, nem lehet olcsó a tandíj.
– Egy félévem húsz euróba került
– hangzott a megdöbbentő válasz.
– Mert uniós országból érkeztem – magyarázta Varga Dániel, majd megjegyezte: a grazi Európa első számú dzsessztanszaka, ahol minden hónapban más és más világsztár tart mesterkurzust.
– Az összes környező országból csődültek össze a hallgatók, egy-egy osztályban mindössze a diákok ötöde volt osztrák
– mesélte a zenész, aki így azonnal komoly nemzetközi kapcsolatrendszerre tett szert, amit a mai napig ápol.
Mint már mondtuk, muzsikustársaival is ott ismerkedett össze, akikkel az új lemez felvételére, egy hétre beköltöztek Wroclaw egyik szállodájába, a hegyek közé, közel a Monochrom Stúdióhoz, ahol három nap alatt rögzítették a kompozíciókat.
