Az új nemzedék csatakiáltása

Abban biztosak lehetünk, ha a Kieselbach Galériában kiállítás nyílik, az igazi különlegességgel szolgál. Elég csupán a mostanit megelőző tárlatot felidézni, amelyen Czene Béla eleddig sosem látott képei kerültek a falakra. Most egy csatakiáltással tör be a galériába a 2000 előtt született Y nemzedék. „Youhu”, rikoltják – ami egyúttal a tárlat címe is – a húsz és negyven év közti művészek, akik már megmérettek, s nem találtattak könnyűnek.

2022. 07. 16. 7:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Y generációs művészek írják a jelenkor művészettörténetét. Mint Nemes Márton, aki vállalta a nemzetközi megméretést, amikor először New Yorkba, majd Londonba költözött. Követve Reigl Judit, Rozsda Endre, Pátkai Ervin, Aatoth Franyó, Molnár Vera, Csernus Tibor útját. Ráadásul megismételte sikereiket. Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című szoboregyüttese, ami a Velencei Biennále magyar pavilonjában jelenleg is látható, az Artsy.net portál a tíz legjobb nemzeti kiállítás közé válogatta. Ember Sári 2016-ban még Derkovits-ösztöndíjas volt, a következő évben, Torinóban megnyerte a fiatal alkotóknak járó Campari Art Prize-t az Atissimán, 2018-ban önálló tárlata nyílt a milánói Galleria Campariban. 2019-ben ő érdemelte ki a Leopold Bloom képzőművészeti díjat.

Ez mindössze három, a Youhu-n szereplő, több mint negyven fiatal magyar képzőművész friss sikereiből. Effé­le boommal korábban nem találkozott még a magyar művészettörténet.

A magyar Y generációs alkotók az elmúlt pár évben olyan sikereket értek el a nemzetközi színtéren, amihez foghatót egyik magyar képzőművész nemzedék sem. Ezért megérdemlik ezt az összefoglaló bemutatkozást, ami a közönségben szintén tudatosítja a szakma által már ismert sikertörténeteket.

Fontosnak érzem, hogy a szakmabeliek újra és újra, minél több felületen összegyűjtsék az általuk legjobbaknak ítélet művészeket, alkotásokat, mivel ezek mind fontos irányjelzők, visszajelzések. Minden ilyen projekttel, minden ilyen vállalással előre halad a magyar művészet ügye, gyarapodik a közösség – szólt a kiállítással egy időben megjelenő angol nyelvű kötetről Kieselbach Tamás.

A Youhu: The New Genera­tion of Hungarian Contemporary Art több szempontból is hiánypótló mű. Egy erőteljes időszakban született friss szemléletmódú album, amely egy sikeres képzőművészeti generáció összefoglalója. Egy tisztán szakmai alapon válogatott gazdag képes felsorolás, amely egy pillanatnyi állapot dokumentáció­ja egyben

– szólt az albumról a kiállítás egyik kurátora, Sárvári Zita.

A kortárs művészek arculatteremtő bemutatkozói, olyan csoportos kiállítások, ahol egy-egy nemzedék legjava szerepel, nem példátlan, emlékezzünk a hatvanas években az Iparterv vagy Szürenon, a Textil falikép 68, vagy a nyolcvanas évekbeli InDiGó-csoport tárlatokra.

A pörgő nemzetközi műkereskedelemben komplett kiállításokat adnak el olyan festők, mint Ezer Ákos, Csató József vagy Nemes Márton. Az árszint már a neoavantgárd klasszikusok mai képeit közelíti, vagy meg is haladja. És akkor még nem beszéltünk arról a tündérmesébe illő történetről, ahogy a Londonban élő, auto­didakta Bozó Szabolcs két év leforgása alatt a legkeresettebb magyar művésszé vált, akinek jövőben készülő műveire hosszú listára felírva várakoznak a nemzetközi gyűjtők– árulta el Rieder Gábor, a tárlat másik kurátora.

A Youhu augusztus 12-ig fog nyitva tartani.

Borítókép: Keresztes Botond képzőművész alkotása is látható a tárlaton (Forrás: Kieselbach Galéria)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.