A kiállítás azokat az örök emberi témákat járta körül, amelyeket Bosch oly eredeti módon, enigmatikus képi nyelvezettel fogalmazott meg a művein: az erény és a bűn közötti választás, a hit és az igazság kérdései, a vágyak korlátlan megélése és féken tartása vagy az emberi lét szellemi minőségének kérdése. A mester saját kezű festményei és rajzai mellett a kiállításon az életmű előzményeihez kapcsolódó alkotások, továbbá műhelyének és követőinek legjellegzetesebb remekművei is láthatók voltak.
Több mint negyedmillióan nézték meg a Bosch-kiállítást
A Szépművészeti Múzeum történetének második leglátogatottabb kiállításaként zárt az áprilisban nyílt, Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlat, amelyet három hónap alatt több mint 250 000 látogató tekintett meg.

További Kultúra híreink
A Szépművészeti Múzeum a Bosch-tárlat bezárta után is nagyszabású kiállításokkal várja a látogatókat: az intézményben június végén nyílt meg és október közepéig lesz látható az Henri Matisse művészetét bemutató tárlat, október végétől pedig egy átfogó El Greco-bemutatóval találkozhat majd a közönség.
Borítókép: Baán László főigazgató a Bosch-kiállítás megnyitóján (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!