Matisse, a tiszta szín festője

Festményeket, grafikákat és szobrokat is felvonultat a Henri ­Matisse – A gondolatok színe című tárlat, amely a francia festő életművét több mint százötven alkotáson keresztül mutatja be. A párizsi Pompidou Központ és a Szépművészeti Múzeum nagyszabású kiállítását Novák Katalin köztársasági elnök nyitotta meg.

Fotó: Teknos

Egy festőóriás kiállítását nyitjuk meg ma

– kezdte beszédét Novák Katalin. A köztársasági elnök kiemelte, hogy sokadik kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban, és megszokhattuk, hogy mindig különleges élményben van részünk. Beszédében utalt arra, hogy Matisse életvidám, életszerető ember volt, pedig két világháborút is átélt. Nem tette le az ecsetet sem 1914-ben, sem 1939-ben, csak a színei lettek sötétebbek. Novák Katalin rámutatott, hogy így tanulhatunk tőle, rajta keresztül a háború borzalmairól.

– Számunkra is mindennap megélt valóság lett ez a szomszédban dúló háború miatt, amelynek mindannyian vesztesei vagyunk, leszünk – mondta.

A párizsi Pompidou Központból érkezett a kulcsművekből álló válogatás, így a Pompidou Központ igazgatója is köszöntötte a résztvevőket, és megköszönte a Szépművészeti ­Múzeum munkatársainak az együttműködést. Elmondta, nem mindennapi esemény számukra sem, hogy egy művésznek 130 alkotása induljon útnak. Kiemelte a két múzeum közötti harmincéves kiváló kapcsolatot. Matisse életművét a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített papírkivágásokig ismerhetjük meg az oeuvre olyan központi jelentőségű kérdéseit érintve, mint a vonal és a szín viszonya vagy az enteriőr és az alak összefüggései. A kiállítás egyúttal a matisse-i életmű műfaji sokszínűségét is megvilágítja, ugyanis a festményeken túl egyedi és sokszorosított grafikai alkotások és szobrok is helyet kapnak a tárlaton. 

Baán László, a múzeum főigazgatója az intézmény nagy korszakáról beszélt. Fotó: Teknős Miklós

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója is megköszönte az együttműködést a francia múzeum munkatársainak és kollégáinak. Felhívta a figyelmet, hogy Matisse és Bosch képei, e két magával ragadó univerzum egyszerre látható a Szépművészeti Múzeumban.

Korábban, a kiállítás sajtóbejárásán arra emlékeztetett, hogy a Szépművészeti Múzeum egyik legintenzívebb és legsikeresebb időszaka a ­2021-es és a 2022-es év, ugyanis a Cézanne-tól Malevicsig és a Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlatok után most egy átfogó Matisse-kiállítást, ősszel pedig El Greco-tárlatot láthat a közönség. Az intézmény főigazgatója hozzátette: a nagy adósságok közé tartozott egy Matisse-tárlat, hiszen a francia mesternek még sosem szenteltek Magyarországon nagykiállítást.

Aurélie Verdier kurátor, a Pompidou Központ művészettörténésze ugyancsak a sajtóbejárás során arra hívta föl a figyelmet, hogy az október ­16-ig megtekinthető kiállítás célja megmutatni, hogy Matisse mennyire sokoldalú művész volt. A sajtó megjelent képviselőit a tárlat másik kurátora, Fehér Dávid művészettörténész vezette végig a nyolc szekcióból álló kiállításon, amely kronologikus rendben mutatja be Matisse közel hatvan évet felölelő életművét. Mint kiemelte, a korai évek útkeresése után látványosan bontakozik ki a tiszta szín festészete, amelynek a művész fauve periódusának legfontosabb célja volt.

Az első szekcióban csodálhatjuk meg az Önarckép (1900) című művét, amely jól mutatja a régi mesterekhez fűződő összetett viszonyát. Ám két meghatározó utazást követően Ma­tisse végérvényesen a szín mellett kötelezte el magát. Korai alkotóperiódusát a Fényűzés (1907) című kép zárja, melyben összefoglalta a vonallal és színnel kapcsolatos kutatásainak eredményeit. Matisse leegyszerűsítette a tájat, a ragyogó, homogén foltokban alkalmazott színeket pedig lendületes, vibráló ecsetvonásokkal vitte fel a vászonra.

A Törések és ablakok egység az 1910-es években kezdődő kísérletező pályaszakaszt tárja elénk, melyet a festői kifejezőeszközök radikális használata jellemez. Az első világháború idején Matisse fénnyel áthatott, élénk színvilágú képeinek helyét sötétebb tónusú, geometrikus karakterű, esetenként az absztrakció határán egyensúlyozó kompozíciók vették át. E korszaknak kiemelt motívuma az ablak, amely egyszerre köti össze és választja el az enteriőrt és a külvilágot, átjárót képezve a tér különböző rétegei között.

A művész legrejtélyesebb ablakábrázolása a kiállításon is bemutatott Üvegajtó Collioure-ban (1914). De ugyanitt látható a Fehér és rózsaszín fej (1914) című festmény, amely Matisse egyik legjelentősebb portréja, s a korabeli kritikát is zavarba ejtette.

A tárlat a festményekkel párhuzamosan mutatja be Matisse rendkívül gazdag szobrászati életművét, köztük a XX. századi szobrászat egyik egyetemes fő művének tekinthető Hát-sorozatot (1909–1930).

Az 1920-as, Nizzában töltött évtizedben Matisse továbbfejlesztette festészetének addigi tanulságait és vívmányait, klasszicizáló időszakát azonban az 1930-as években modernista kísérletek követték. Késői, vence-i időszakában a táblaképfestészettől búcsúzva fogalmazta újra a szín és tér összefüggéseit, más műfajokban azonban még tovább alkotott. A következő szekció a ­vence-i Rózsafüzér-kápolna megtervezését mutatja be.

Matisse 1948-tól minden idejét utolsó nagyszabású művének, a ­vence-i dominikánus kápolna befejezésének szentelte, amelyet 1951-ben avattak fel. Papírból kivágott modellekkel tervezte meg a kis méretű teret, melyet totális műalkotásként képzelt el. Az üvegablakok egyik életnagyságú modellje a kiállításban is helyet kapott. A mester késői invenciója a gouache papírkivágások módszerének kifejlesztése volt, az utolsó szekcióban elsősorban ezekből a munkákból láthatunk válogatást. Matisse-nak életműve betetőzéseként sikerült összhangba hoznia egymással a vonalat és a színt, melyekről 1941-ben még úgy vallott, hogy „örök harcban állnak”. Talán erre gondolt, amikor megállapította, hogy a festészetet sikerült „újrakezdenie”: „Nagyképűség. Meglehet. De miért is ne?” – vallotta.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök nyitotta meg a rendkívüli kiállítást (Fotó: Teknős Miklós)