Gazsó L. Ferenc Táncsics Mihály-díjas újságíró a Nemzeti Galériában látta néhány éve a Fortepan-fotókból készült kiállítást, majd ezek a képek ihlették személyes és megható történeteinek megírására. A tárcák a XX. század sorstörténetét rajzolják meg, a századfordulótól a rendszerváltásig, világégéseken át, elmondott vagy épp elhallgatott családtörténetekben megfogalmazva. Az elkészült tárcák előbb az Országút, majd a Magyar Nemzet Lugas című mellékletének hasábjain jelentek meg. A sorozat azóta is folytatódik, az írások száma mára meghaladja a hatvanat. Erre talált rá Léner András rendező, aki színházi előadásban álmodta meg az etűdöket, ötvözve a mozaikszerűen váltakozó jelentekben a színházat, a kortárs táncot és az intermédiát. Egy korábbi interjúban így fogalmazott a rendező a darabbal kapcsolatban:
Embermesék, melyek reflektorfénybe hozzák fel nem fedett titkainkat, az őseink által mesélt vagy épp elhallgatott családtörténeteket. Ezekből az egyfelé tartó történetekből izgalmas vállalkozás volt egy színházi előadás megalkotása.
Gazsó L. Ferenc szerint a darab legfőbb mondanivalója a fiatal generációknak az, hogy milyen fontos a családi és a nemzeti identitás, hogy megőrizzük emlékezetünkben a XX. századot a saját történeteinken keresztül. Az író rámutatott, hogy sok az elhallgatott családi történet, amelynek feldolgozása éppen a továbblépéshez, az újrakezdéshez adhat erőt. Szükséges, hogy a fiatal generációk is megismerjék saját családjuk történetét, különben e zivataros század drámai történetei elvesznek mindörökre. Ezért is íródtak a tárcák és született a darab, hogy felrázza az embereket, megmutassa, mi történt ebben az évszázadban, és ki-ki felismerhesse benne a saját családja történetét.
Zichy Gabriella, a Zichy Szín-Műhely alapító producere elmondta, hogy a produkció az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre. – Nem kis vállalkozás, mert ez egy sokrétű, összetett feladat a Zichy Szín-Műhely számára – fogalmazott a producer.
Sok olyan összművészeti elem van benne az intermédiától kezdve a táncon, a zenén át a szöveg előadásáig, ami összetett művészi munkát kíván. Július eleje óta próbálunk, mert szeretnénk megfelelni a szerzőnek, a darab mondanivalójának és az alkotóműhelyünk eddigi színvonalának. Ezért tűztünk ki egy hosszabb próbafolyamatot
– mondta. A színészi munka igazi kihívás a szereplőknek. Fekete Linda, Koltai Vivien, Illés Dániel, László G. Attila, Kocsis Mónika Krisztina, Kovács Dominik Róbert és Mladoniczki Dávid alakítják az etűdök szereplőit. Nehéz volt megszólalni a meghatottságtól a fotóspróba során megtekintett epizódok után, amikor Fekete Lindával és László G. Attilával leültünk beszélgetni. Arra a kérdésre, hogy érzik magukat a darabban, László G. Attila válaszolt:
– Nagyon motiváltak, jókedvűek, eltökéltek vagyunk. Vonzódunk egymáshoz a színpadon és színpadon kívül is – mondta határozottan. – Mindenképpen kell hogy működjön a kémia – tette hozzá Fekete Linda.
Anélkül ezt nem lehet megoldani. Annyira érzékeny az egész anyag, hogy már az olvasópróbát végigbőgtük. Mindenkinek van egy csatolása, egy olyan családi történet, ami eszébe jut egy-egy jelenetnél.
– Mennyire nehéz a vetített képek, a zene, a fény és a jelenetek összehangolása? – kérdeztem.
– Csak úgy lehet elérni azt az állapotot, ami szükséges, ha csordultig vagyunk. Akkor tud kibuggyanni. Nem lehet dekoncentráltan részt venni a folyamatban. Eleve egy fokozott állapotról van szó, nagyon gyorsak a váltások. Figyelni kell: ha feljön a fény, ott kell lennünk a helyünkön – válaszolta Fekete Linda.
– 14 váltás van – pontosított László G. Attila.
Minden történethez csatolunk egy érzést, egy emléket. A hangok, képek, mozdulatok, fények aláhúzzák a lényeget. Eszünkbe jutnak saját rokonaink, akik hasonló helyzeteket éltek át. Ezek bennünk vannak, magunkban hordozzuk. Mindkettőnknek vannak határon túli gyökerei, így sok olyan emlékünk, amelyben életért, megélhetésért küzdenek. Így a sorok mögé is látunk. Élvezzük ezeket a váltásokat, a helyzeteket, a játékot.
– Jó, hogy egy darabon belül ennyiszer lehet váltani! Egy színésznek ez egy csodálatos jutalom – egészítette ki a színésznő az elhangzottakat.
– Hálásak vagyunk, mert Gazsó L. Ferenc egy olyan fantasztikus szöveget írt, amivel egyszerű azonosulni – tette hozzá a színész.
– Nagyon erősen meghatározta a kereteket a szöveg, amiben tudunk mozogni. Mély gondolatiság van benne, ezért is olyan élvezetes a játék. – Arról nem is beszélve, hogy kiváló a csapatunk – emelte ki Fekete Linda. – Hihetetlen érzékkel választották ki a szereplőket – mondta.
– A közvetlenség, az őszinteség, a munkából fakadó nézeteltérés, a teherbírás szempontjából is remekül dolgozunk együtt – vette vissza a szót László G. Attila. – Nincs szorongás, partnerként kezelnek minket. A rendező is kíváncsi ránk, és mi is kíváncsiak vagyunk a rendezőre és egymásra. Ez a darab pozitív kicsengésű. Vannak nehézségek, de a jót domborítjuk ki. Ítélet és ítélkezés nélkül hozunk fel emberi döntéseket, és próbáljuk őket megérteni. Fontos, hogy szembe merünk nézni, és beszélünk a XX. századról, a múltunkról. Nem globális értelemben, hanem családi problémákon keresztül, amelyeket mindnyájan hordozunk magunkban – összegezte a színész.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Bach Máté)
