Már kisgyermekként is jól rajzolt, majd a harmincas évek végétől Bécsben a Wiener Frauenakademie nevű művészeti iskolában tanult – többek között – könyvillusztrálást és plakátrajzolást is.
Ezt az iskolát nagyon szerette, közben (14 éves korában) a Magyar Úriasszonyok című folyóirat mellékletében a Fánni, a modern tündér című meséjét folytatásokban közölték. Első meseregénye, Az elvarázsolt egérkisasszony 1941-ben jelent meg, ekkor 19 éves volt, ezt egy évvel később a Cimborák követte.
1958. február 1-jétől 1986-os nyugdíjazásáig a Magyar Televíziónál dolgozott.
Bálint Ágnest a TV Maci szülőanyjának nevezik, mert ő írta az Esti mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét, és ő találta ki a kis maci karakterét is.
A hatvanas évek elejétől bábjátékokat írt, majd rajzfilmek forgatókönyveit. Ezek mellett képes- és mesekönyveket, mese-, valamint ifjúsági regényeket írt. Dramaturgként dolgozott Fekete István, Csukás István, Marék Veronika, Romhányi József, Tarbay Ede rajzfilmes adaptációin.
Gyermekei elmondása szerint a televíziós munkája volt az, ahol igazán elemében érezte magát, élvezte, hogy munkatársaival közösen megvalósíthatja álmait, ötleteit, és egy harmonikus, gyerekeket és felnőtteket egyaránt elbűvölő mesevilágot teremthet.
Mi újság a Futrinka utcában? (1962–1967)
1961-ben azzal bízták meg Bálint Ágnest, hogy írjon meséket a Nagyapó meséi című műsorhoz, azonban kicsit unalmasnak találta a rádióhoz hasonló „felállást”, amiben valaki mondja a mesét. Érdekesebbet szeretett volna kitalálni, szereplőket kezdett el gyűjteni nagyapó mellé.
Először természetesen egy kutya és egy macska, Morzsa (Simándi József) és Cicamica (Szöllősy Irén) került a karosszék mellé, de aztán egy, a vonaton talált baba ihletésére Böbe baba (Major Ida) is megérkezett, majd egyre csak népesedett a csapat.
A megrendelő főszerkesztőnek is tetszett az ötlet, még azt sem bánta, hogy volt némi hasonlóság közte és a Csőr magazin főszerkesztője között.
A magyar tévé első sikeres „szappanoperája” ugyan gyerekeknek készült, de minden korosztály szerette nézni, hiszen nem mesefigurákról szólt, hanem a hétköznapokról, az emberekről: mindenki magára ismerhetett a karakterekben.
Ezt támasztják alá a Rádióújság 1961. november 23-i számának sorai is:
„Mi újság a Futrinka utcában? Sokan kérdezik ezt mostanában egymástól a televízióban, és a válasz mindig nagyon komoly: »Már bevezettük a titkos rádiókészülékeket az egérlyukba, már megjelent a Csőr első száma, a macskasanzont felvettük magnóra, a kolbászdalt most komponálják, a Lépesméz cukrászda elé hirdetőoszlop kerül, Cicamica divatos új kalapja kicsit nagyra sikerült, a 99-es busz még döcög, de majd megjavítjuk, a zsúfoltságon azonban nem tudunk segíteni…« Igen, a 99-es busz ugyanolyan zsúfolt, mint a Körúton szaladgáló nagy testvére. És az utcabéliek – bár van köztük egér, róka, sündisznó – ugyanúgy kedvelik, vagy nem kedvelik szomszédaikat, ugyanúgy megbámulják az új lakásba költözőket, mint bármelyik igazi pesti, Pest környéki utca lakói. Éppen ezért reméljük, hogy ez a gyermekek számára készülő sorozatműsor nem okoz majd gondot a nagypapáknak, nagymamáknak: a képernyőn pergő eseményeket figyelve nem kell unokáiknak holmi elavult fogalmakról, intézményekről előadást tartaniuk…”
Mazsola és Tádé (1969–1971)
Bálint Ágnes egy 1964-es interjúban mesélt arról, hogyan ihlette meg Bródy Vera báb- és díszlettervező rajza a duzzogó malacról, akiből aztán mindenki Mazsolája lett (Havas Gertrúd), Manócska, a türelmes felnőtt figuráját (Bölöni Kiss István) pedig napi vonatozásai során formálta meg, látva a sok türelmetlen szülőt az utazók között. A sorozatot kedves humora és a szeretni való bábok nagyon hamar sikeressé tették: a történetek hétköznapi gyerek-felnőtt kapcsolatokra adtak jó megoldásokat.
Az írónő abból indult ki, hogy nincs rossz vagy jó gyerek, hiszen a gyerekek még nem tudják, mi a rossz meg a jó.
A siker igazi záloga az volt, hogy Mazsola pont olyan, mint egy kisgyerek, rosszaságaival és jóságaival együtt. A rendezők Kende Márta, Simándi József és Nagy György voltak. Az alkotócsapat 1969-ben úgy érezte, hogy valami frissítésre lenne szükség. Ekkor került bele a történetbe a kistestvér szerepében Tádé, hogy minden olyan helyzetet eljátszhassanak Mazsolával és a megfontolt, okos Manócskával, ami olyankor fordul elő, ha kistestvér érkezik a családba. Tádét az először féltékeny Mazsola és a nézők is hamar megszerették, és befogadták a családba.
Kukori és Kotkoda (1970–1972)
Egymás mellett látni e két nevet nagy valószínűség szerint sokakat éneklésre, de legalábbis dúdolásra késztet. Ez volt az első olyan mesesorozat, amely a Magyar Televízió megrendelésére készült.
Az 1970-ben útjára induló rajzfilmsorozat alapötletét Bálint Ágnes egyik kolléganője adta, aki gyakran panaszkodott arra, hogy férje nem hajlandó semmilyen házimunka elvégzésére. Így született meg Kukori (hangja: Márkus László), aki lustaságával minden epizódban felbosszantja Kotkodát (hangja: Psota Irén, Hacser Józsa).
