A dioráma a XIX. században született, s a természettudományi múzeumok kedvelt prezentációs eszközeként hódított a mindennapokban. A festészeti eljárásokat, szcenikai megoldásokat és optikai illúziót ötvöző formátum hagyományosan lehatárolt doboztérben, a realitás illúzióját keltve, installációként hivatott egy-egy természettudományos vagy antropológiai eredményt, elméletet szemléltetni a nézők számára. Kezdetben a képet olajjal és viasszal átitatott vászonra festették, mögötte színezett selyemből készített további rétegek fokozták a térérzetet, amiket zsinórral mozgattak. Hasonlóan a barokk színház díszleteihez. Világítással érzékelhetők lettek a mozgások, a felhőké, a vízé vagy a napszakok változása.
Efféle műalkotásokkal kísérletezett Ujházy Péter, theatrum mundi, a dobozokba zárt világszínház-sorozatával.
Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez: a fotográfia úttörőjeként ismert francia festő, Louis Daguerre 1821-ben mutatta be az első diorámát Párizsban. A dioráma elnevezés feltehetően a görög dia, azaz keresztül, illetve orama, vagyis jelenet szavakból ered, míg a di- előtag egyúttal utal a kettősségre, duplikátumra is.
Az eljárás áttöri a látható és láthatatlan, a megfigyelő és megfigyelt közti falat, lehetőséget ad egy másik dimenzióba való átlépésre, ugyanakkor duplikálja, másolja a valóságot. A festészet és optikai illúziók mellett szövevényes szálakon kötődik a színpadtechnikához és szcenikához, valamint olyan egyéb bazári látványosságokhoz, mint a 360 fokban szemlélhető panorámakép vagy a peep show, azaz kukucskálódoboz, sőt a XIX. század második felében elterjedt babaház
– olvasható a Ludwig Múzeum ismertetőjében.
Anno amatőr természetkedvelők üveggel lezárt dobozokban tették közszemlére növény- vagy taxidermiagyűjteményüket, gyakran életszerű jelenetekbe rendezve.
E tárgyak jellemzően mélylélektani hatásmechanizmusok révén érnek el zsigeri hatást a nézőben. A voyeurizmus már-már bűnös bizsergése a túlvilági misztérium közelségével és a fantáziavilág feletti teljes kontroll örömével társul. A kukucskálódoboz titokzatosságával, sejtelmességével a kimondhatatlant vagy ábrázolhatatlant is megmutathatta, így válhatott idővel a groteszk, horrorisztikus fikciók kifejezési formájává. A diorámával szoros rokonságot mutató miniatűr babaház a gyermekpszichológiában előszeretettel alkalmazott terápiás eszköz a traumafeldolgozás során
– írták a kurátorok, Jan Elantkowski és Petró Zsuzska.
A kiállításon megjelenő kortárs művek a dioráma sokrétű hatásmechanizmusát felhasználva kibogozhatatlan modern világunkat igyekeznek befogadhatóvá, értelmezhetővé tenni. Már-már misztikus jelentésrétegeket öltenek magukra a kiállított művek.
A tárlaton bemutatott alkotások megjelenési formái a tudományos igényű, terepasztalra emlékeztető reprezentációktól (Albert Ádám, Tranker Kata) az eklektikus gyűjteményeken át (Bp. Szabó György, Babos Zsili Bertalan) a babaházakat idéző munkákig (Eva Gonggrijp, Szabó Eszter) kínálnak válogatást, ugyanakkor találkozhatunk miniatűr világokkal (Curtis Talwst Santiago) és monumentális installációkkal (Tracey Snelling). Több esetben beléphetünk a dioráma világába (Alexandra Crouwers, Daniel Ernst). Jellemzője a műalkotásoknak a groteszk álomvilág megjelenítése (Karácsonyi László, Szöllősi Géza, Pista Horror, Janie Geiser). A fizikai alkotások mellett virtuális, digitális, valamint videódiorámák is várják az érdeklődőket.
Ilyen méretű, a területet képzőművészeti műfajként bemutató tárlatra eleddig nem került sor Magyarországon. A kiállító művészek között hazai, amerikai, angol, holland, lengyel, német, szlovák, trinidadi alkotók egyaránt szerepelnek.
A kiállítás január 15-ig várja a látogatókat hétfő kivételével 10 és 20 óra között.