Az azonos című 2013-as videójáték alapján készült az a zombis poszt-apokaliptikus filmsorozat, ami jó néhány hétig izgalomban tartotta a streaming platformok nézőit. Játékként, habár népszerű, mégsem tud egy történet olyan sok emberhez eljutni, mint filmként – vagy manapság inkább sorozatként. Ez a The last of us esetében is így történt. A történet két főszereplője a csempész Joel, az a középkorú férfi, aki láthatóan minden nehéz helyzetben feltalálja magát, és Ellie, a makacs és életrevaló tinédzser. Joel feladata kicsempészni Ellie-t egy szigorúan őrzött városból, miután csaknem az egész egykori Egyesült Államokat bejárják. Azért kell menekülniük, mert a lány is megfertőződött azzal a gomba alapú vírussal, amely emberről emberre terjed, és kannibalisztikus hajlamokat ébreszt fel az fertőzött egyénekben annak érdekében, hogy önmagát tovább szaporítsa. Igen, ez valójában azt jelenti, hogy mindenhol zombik vannak. A megmaradt városok pedig elkeseredetten tesztelik a lakókat és új jövevényeket annak érdekében, hogy a lakott és őrzött területekről kiszorítsák a fertőzötteket. Ellie utazása azért jön létre, mert ő a sebesülést követően nem lett beteg, ezért abban reménykednek, hogy ő hozhatja el a fertőzés gyógymódját. Ahogyan az alaptörténet rövid ismertetése is mutatja, a rendszer szintű feszültséget a zombi-betegség jelenti, ám valójában ez csak eszközként szolgál. A világot meghatározza, és a cselekmények folyását is befolyásolja – hiszen többek között ez fog akadályokat gördíteni a főszereplők elé – és a kijelölt küldetést is meghatározza. Ám a valódi kérdés mégis az lesz, hogy kiben lehet megbízni egy alapvetően megbízhatatlan világban? Találhat-e bárki is reményt egy reményvesztett állapotban, és képes lesz-e túllépni saját korlátain. Joel drámája ez, aki egy hatalmas, feldolgozatlan trauma után úgy döntött, hogy kizárja az érzelmeit. És Ellie drámája is, aki árvaként nőtt fel úgy, hogy nem bízhatott meg senkiben. Ha ebből a szempontból nézzük a sorozatot, akkor ez kettejük fejlődésdrámája.
A képi megvalósítás szempontjából lényegében számítógépes grafikás és élőszereplős verziókról beszélhetünk, hiszen a sorozat már-már a képkockák szintjéig hűen követi az eredeti produkció látványát, akcióit, beállításait. Emögött két szempont is érvényesülhet: értelmezhetjük az alapmű előtti tisztelgésként és a rajongók kiszolgálásaként is. Ez utóbbiból mostanában bőven láthatunk (általában rossz) példákat. A sorozat akkora sikereket ért el, hogy a show készítői, Neil Druckmann és Craig Mazin máris a második és harmadik évadról beszélnek.
Ha valaki csak a trailerre hagyatkozna, akkor nagy az esély arra, hogy félrevezetik az képkockák. A nagyjából minden akciójelenetet tartalmazó előzetes összességében egy igen félrevezető elegy, ami egyrészt elképesztően pátoszos, másrészt szinte minden szereplő megjelenik benne. Nem utolsósorban pedig az lehet az érzésünk, hogy… rendben, már megint meg kell menteni az egész világot? És miközben pontosan erről van szó, az epizódok közben ez egyáltalán nem érződik. A fejlődésút ugyan rögös, de mivel kiváló érzékkel megírt karaktereket láthatunk, így ez cseppet sem válik vontatottá, vagy idegesítővé.
