Poszt-apokaliptikus fejlődéstörténet - The last of us

Manapság annyi sorozat érhető el, hogy válogatni is nagyon nehéz, mit nézzünk meg. Egy-egy alkotás pár hétre ismert lesz, aztán ahogy vége van, a tartalomdömping következtében rögtön a süllyesztőbe kerül, holott néhány tényleg megérdemli a kiemelt figyelmet. A The last of us című sorozatnak már megvolt a maga finisszázsa, ezért ezt a kritikát azoknak szánom, akik hallottak már róla, de nem merték megnézni, mert zombik vannak benne, és azt nem szeretik.

Az igazi dráma: egy olyan világban kell boldogulni, ahol talán az ember veszélyesebb a fertőzésné (Fotó: HBO Max)

A képi megvalósítás szempontjából lényegében számítógépes grafikás és élőszereplős verziókról beszélhetünk, hiszen a sorozat már-már a képkockák szintjéig hűen követi az eredeti produkció látványát, akcióit, beállításait. Emögött két szempont is érvényesülhet: értelmezhetjük az alapmű előtti tisztelgésként és a rajongók kiszolgálásaként is. Ez utóbbiból mostanában bőven láthatunk (általában rossz) példákat. A sorozat akkora sikereket ért el, hogy a show készítői, Neil Druckmann és Craig Mazin máris a második és harmadik évadról beszélnek. 

Ha valaki csak a trailerre hagyatkozna, akkor nagy az esély arra, hogy félrevezetik az képkockák. A nagyjából minden akciójelenetet tartalmazó előzetes összességében egy igen félrevezető elegy, ami egyrészt elképesztően pátoszos, másrészt szinte minden szereplő megjelenik benne. Nem utolsósorban pedig az lehet az érzésünk, hogy… rendben, már megint meg kell menteni az egész világot? És miközben pontosan erről van szó, az epizódok közben ez egyáltalán nem érződik. A fejlődésút ugyan rögös, de mivel kiváló érzékkel megírt karaktereket láthatunk, így ez cseppet sem válik vontatottá, vagy idegesítővé.

Ellie karaktere végtelenül humoros: nemcsak vagány tinilány, aki mindent egyedül akar megoldani és sosem kérne segítséget, hanem sokszor úgy tetszik, egy felnőtt élettapasztalata és keserűsége sűrűsödik össze és húzódik meg egy-egy csípős megjegyzése mögött. Az őt játszó Bella Ramsey remekül ábrázolja az elhagyott, sértődött, életrevaló Ellie-t. A színésznő első névvel való megjelenése a Trónok harcában volt, ahol Lyanna Mormontként ismerhettük meg. De számos filmben is játszott már, legutóbb a Catherine Called Birdy-ben, illetve a Becoming Elizabeth című sorozat főszerepében is őt láthatjuk. A Joelt játszó Pedro Pascal az elmúlt években nagyon sok filmben és talán még több sorozatban volt látható. Ő volt a Trónok Harca (szintén HBO) Oberyn Martellje, a Narcos című, a kolumbiai drogbárókról szóló Netflixes sorozat Javier Peña ügynöke, valamint ő rejtőzködik a Mandalóri (Disney+) ikonikussá vált maszkja mögött.

Összességében elmondható, hogy a szerkesztés talán kissé egyenlőtlen. Néhol indokolatlanul nagy vászonidőt kap egy-egy melléktörténet, visszaemlékezés, azonban ez általában megindokolható azzal, hogy a készítők a keretet adó világot akarják árnyalni. A mostanában megszokottá vált túlpörgetett sorozatok között, ahol minden percben történik egy tűzharc, vagy robbanás, a The last of us üdítő kivételt jelent a maga lassú hömpölygésével, vándorlás motívumával. Ez nem a jól ismert ijesztgetős, gusztustalan zombis film. A karakterek lelki útja és egymáshoz fűződő viszonya van a központban, és minden más ennek az aláfestése. Aki eddig ódzkodott volna, az is bátran megnézheti.

Borítókép: Joel és Ellie a poszt-apokaliptikus világ ellen (Forrás: HBO Max)