Gabrielle „Coco” Chanel életét már számos módon feldolgozták, de olyan drámai erejű táncelőadás még nem született róla, mint amilyen Mario Radačovský koreográfiája, amelyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láttunk. A sötétben egy cipő kopogása törte meg a csendet, így minden szempár arra a nőre szegeződött, aki fekete-fehér kiskosztümben, kecses léptekkel sétált fel a színpadra, hogy a táncművészeten keresztül mesélje el életét, amelyben volt fény és sötétség, csillogás és ellentmondás, de mindig úgy, ahogyan ő akarta.
Coco Chanel személyiségét árnyalta a táncelőadás
A XX. század elejének fűzőbe zárt, merev női világát egyetlen nő merte igazán átszabni szó szerint is, Coco Chanel, akinek neve mára nemcsak a luxus szinonimája, hanem az emancipáció, a szabadság és az időtlen elegancia jelképe is. Chanel nem pusztán ruhákat tervezett, hanem egy újfajta nőideált alkotott. Olyat, aki dolgozik, önálló, és nem hajlandó fűzőbe szorítani sem a testét, sem az életét. A koreográfus szerint Chanel az a nő, aki a férfiak uralta világban saját szabályai szerint építette fel birodalmát, miközben a test felszabadításával, a kis fekete ruhával és a Chanel-kosztümmel örökre átírta a nők öltözködését.
Valójában ezt a képet árnyalta tovább a Brnói Nemzeti Színház és a Margitszigeti Színház közös előadása, amely nem időrendben mesélte el Chanel életét, hanem hangulatokon, belső vívódásokon, kontrasztokon keresztül. Így a jazzkorszak Párizsa, a fény és a sötétség, a hatalom és a magány, a vágy, a szenvedély és a fegyelem világa egyszerre jelent meg a színpadon.
A tánckar látványos és lendületes koreográfiája többször a divatbemutatók világát idézte meg, Chanel életének személyes, drámai jelenetei pedig az előadás mélységét fokozták. A táncművészek mozdulataikban hordozták az ösztönösséget, a túlélés makacsságát, a divatban rejlő hatalmat és a szerelem utáni vágyakozást. Hiszen Chanel nemcsak egy stílusikon, hanem egy érzékeny, ellentmondásokkal teli nő is volt – és ezt többféle aspektusból megmutatta az előadás. Utalt arra, hogy a divattervező a náci Németországnak kémkedett – bár ez a mai napig megosztja a történészeket, és az előadásból felsejlett annak kontrasztja is, hogy miközben Chanel komoly társasági életet élt, sokszor volt magányos.
Külön szót érdemel a darab vizuális világa, mert legalább annyira sokrétű, mint Chanel személyisége és öröksége. Ludmilla Várossová jelmeztervező 165 egyedi ruhakölteményt álmodott meg, melyek egyszerre idézték meg a híres divattervező stílusát és gondolták újra azt a kortárs táncművészet nyelvén.
Chanel valódi öröksége azonban nem a szabásvonalakban rejlik, hanem abban a bátorságban, amellyel szembement a normákkal, és újraírta, mit jelent nőnek lenni. A Radačovský-féle modern táncelőadás ezt az örökséget ünnepelte elegánsan, mégis tele szenvedéllyel.
Az élményt egy különleges kiállítás egészítette ki a Margitszigeti Szabadtéri Színház előterében, amely a divattervező alkotói világába engedett bepillantást, így a mozdulatok, a textúrák, a színek, a fotográfiák és a történetek együttesen rajzolták meg Coco Chanel portréját.
