Fűre lépni tilos!

„Kis magyar Woodstock”, avagy a „diósgyőri csata” – ezeken a neveken vonult be a magyar pop-rock történelmébe az ötven éve, 1973. június 10-én rendezett első magyar monstre rockfesztivál, amely délelőtt 10-től (!) egészen este fél 10-ig tartott (egy kisebb, félórás esőszünettel), és még magazinja is volt. Az ötletgazdának, Tolcsvay Bélának olyannyira jól sikerült a szervezés, hogy a magyar könnyűzenei paletta színe-java (néhány kivétellel) összejött ekkor a borsodi megyeszékhelyen. Persze nincsen fesztivál balhé nélkül – a diósgyőri megmozdulás számon tartható úgy is, mint a már egyébként is erjedésnek indult Illés feloszlásának egyik előzménye.

Nagy fesztivál kis nyereséggel Diósgyőrött

Az elgondolást tettek követték, februártól már konkrét intézkedések is zajlottak, és Tolcsvay Béla az Országos Rendező Iroda (ORI) büféjében sorra megszólította az éppen arra járó zenésztársait, nincs-e kedvük fellépni egy olyan koncerten, ahol ugyan gázsi nincs, csak útiköltség-térítés, de a cél nemes, a miskolci ifipark létesítésére gyűjtenek (végül összesen ötszázezer forint jött össze, de a levonások után már csak negyvenezer maradt, ami jó lökést adhatott ugyan a helyi ifiparknak, de nem bizonyult elegendőnek). 

A diósgyőri fesztiválra közösen adták össze a felszerelést a fellépők. Fotó: Urbán Tamás

A kollégáknak tetszett az ötlet, nagyon sokan csatlakoztak, és felsejlett előttük egy hatalmas tömeg, ami még a május 1-jei nagy felvonulásoknál is grandiózusabb. A felszereléseket közösen adták össze, hogy minél hangosabban szólalhassanak meg, a technika összefogója pedig Szörényi Szabolcs volt, aki már a teljes előző napját azzal töltötte a technikusokkal együtt, hogy a lehető legjobban álljon össze a cucc (maga a fesztivál vasárnapra esett). 

Problémák azonban már a koncert előtti napon is felvetődtek: a „jóindulatú” közelben lakók ugyanis feljelentették csendháborításért a szervezőket, valamint a koncertengedély is épphogy megérkezett a kezdésre. 

Az alapvetően gitárerősítőkből összeállított cájg azonban még így sem volt tökéletes, a visszaemlékezések szerint a diósgyőri stadionban a gyepen ugyan elég jól megszólaltak a nagyobbnál nagyobb slágerek, de a nézőtéren a hangerőből már meglehetősen kevés jutott. Éppen emiatt volt különösen fájdalmas, hogy a szervezők kiadták a jelszót a közönségnek: „Fűre lépni tilos!”, amit komolyan is vettek, mert a focicsapatnak kellett a jó minőségű fű, azt nem lehetett összetaposni, így akik bemerészkedtek a pályára, azokat azonnal kivezették. Ez történt a Bergendy együttes koncertje alatt, amikor a zenekar egy alkalommal le is állt, és nyugalomra intette a rajongókat, hogy helyreálljon az egyébként mai szemmel már anakronisztikusnak ható rend. Az előttük színpadra lépő KITT Egylet koncertje közben is akadtak, akik bemerészkedtek a pályára, de ekkor még komoly atrocitás nem lett belőle. 

Egyébként a nap folyamán egy alkalommal még tömegverekedés is kialakult, amit szerényen csak „diósgyőri csatának” neveztek el.

A diósgyőri futballstadionban végül tizennégy fellépő volt, ha Koncz Zsuzsát, az Illést és Tolcsvayékat külön számítjuk (akkor már KITT Egyletként egy közös produkciót alkottak, de külön-külön repertoárral). A „kis magyar Woodstock” résztvevői: Bergendy, KITT Egylet, Generál és a Mikrolied vokál, M7, Corvina, P. Mobil, Neoton, Teátrum, Syrius, Mini, Delhusa Gjon, V’73 és egyetlen miskolciként az Ex Vér. A Syrius az egyik utolsó koncertjét adta itt, immáron Tátrai Tiborral, míg a P. Mobil ezen a néven Diósgyőrben lépett fel először (előző nevük Gesarol volt, ám Keszler Pál ORI-igazgató ezt betiltotta, így lettek az Idegen szavak és kifejezések szótárát felütve Perpetuum Mobile, azaz röviden P. Mobil). Az ország számos pontjáról mintegy húszezren érkeztek, hogy meghallgassák kedvenceiket. A hiányzók a nagy nevek közül: Omega, akik az akkori Jugoszláviában turnéztak éppen, az LGT, amelynek aznapra lekötött ORI-koncertje volt Siófokon és a frissen alakult Skorpió.

A szó veszélyes fegyver

A leglátványosabb utóélete a KITT Egylet fellépésének volt, noha erről a csapat bizonyára szívesen lemondott volna. Az történt ugyanis, hogy Bródy János az utolsó előtti számuk eljátszása előtt megköszönte, hogy a rendőrség szállást biztosított az előző nap a városba érkezett rajongóknak. Noha a széles publikum ezt úgy értelmezte, hogy fogdában voltak a fiatalok, és emiatt hangos nemtetszésének adott hangot, nem erről volt szó, ugyanis 

a többségnek valóban egy iskola tornatermében biztosítottak éjszakai férőhelyet. A közhiedelemmel ellentétben Bródy tényleg komolyan gondolta, hogy a koncert sikeres biztosítását megköszöni a rendfenntartó szerveknek, így a rendőrségnek is, 

csakhogy szokásos áthallásos mondatai nem kerülték el a rendfenntartók figyelmét, akik magukra vették és provokációnak minősítették ezeket a mondatokat. Kisvártatva vádindítványt nyújtottak be, beidézték tanúként, majd – immáron a kádári konstrukciós perekre emlékeztető vérfagyasztó módon, kafkai fordulattal élve – gyanúsítottként hallgatták ki, és közölték vele, hogy államellenes izgatással vádolják. Később ez hatóság elleni izgatásra enyhült, ami lényegében a rendőrség elleni hangulatkeltést jelentette. Ettől azonban nem bántak vele kesztyűs kézzel, házkutatást tartottak az otthonában, és nem engedték Budapest közigazgatási határán kívülre.

A legnagyobb „bűnjel”, amit lefoglaltak, egy lengyel filozófus, Leszek Kolakowski utópista röpirata volt, ami a jugoszláviai Új Szó című folyóiratban jelent meg. Ebben többek között az állt, hogy nem lehet szocializmus abban az országban, ahol rossz cipőket és jó rakétákat gyártanak.

A rabosítás során, amikor az ilyenkor szokásos módon három oldalról is lefényképezték, majd sorszámot írtak a fotók alá, ami 68-ra végződött, Bródy ártatlan arccal megkérdezte az egyik nyomozótiszttől, hogy biztosan azért ez a szám, mert 1968 óta tartják megfigyelés alatt. Bár erre nyilván nem kapott érdemi feleletet, a nonverbális jelzésekből kivehető volt, hogy nem tévedett sokat. Bródy a rendőrségi procedúrára így emlékezik: 

A kihallgatások alkalmával gyorsan rájöttem, hogy a tiszt szeme az igazán fontos kérdések feltevésekor hirtelen összeszűkült, ilyenkor igyekeztem nagyon óvatosan válaszolni.

– Nemegyszer elkezdtük elemezni a dalszövegeimet is, a Koncz Zsuzsának írt Én nem tudtam azt, kérem című dalom szövegén nagyon sokat lovagolt. Abban olyan sorok voltak, hogy „Én nem tudtam azt kérem, hogy sárga a rózsa / Akkor is, ha van még, ki vörösnek mondja. / És azt sem tudtam, kérem, mert jól eltitkolták, / Hogy a világon legszebb hely Magyarország.” Ezek önmagukért beszélő sorok, de leginkább mégiscsak azt a versszakot feszegette, hogy „És azt sem tudtam, kérem, hogy kocsiban ülve / A jobbról jövőnek van mindig előnye / De nem mondták meg azt sem, hogy balról is jönnek, / Elromlott a fékjük és nekem is jöttek.” Ez persze a politikai bal- és jobboldalra egyaránt érthető volt, és nem kevés rendszerkritika szorult ezekbe a sorokba.

Mindamellett a kihallgatást végző rendőrtiszt világosan látta – és ezt ki is fejtette Bródynak –, hogy a szövegeit lehet jó- és rosszindulatúan is értelmezni. A vegzálások során azonban Bródyt sikerült kicsit jobb belátásra téríteni: – A nyomozás végén, miután saját jól felfogott érdekemből fakadóan igyekeztem nem túlságosan renitens magatartást tanúsítani, a rendőrtiszt – akiről kiderült, hogy korábban egy kicsit ő is zenélt egy amatőr bandában – némileg megenyhülve arról beszélt nekem, hogy eredetileg a letartóztatásomról volt aláírva a papír, de így nem államellenes izgatásért, hanem „csak” hatósági közeg elleni hangulatkeltésre alkalmas szöveg elmondásáért emelnek ellenem vádat.

Ezért is kaphattam volna néhány év börtönbüntetést, de végül megúsztam egy ötezer forintos bírsággal. 1972-ben, amikor A szó veszélyes fegyver című számot írtam, még nem látszott, hogy meddig mehetek el, illetve az a bizonyos fal hol is húzódik.

Az mindenesetre világossá vált számomra 1973-ban, hogy elsősorban nem az a néhány diósgyőri mondatom volt, ami kicsapta a hatóságoknál a biztosítékot, hanem az addig általam leírt összes szövegem, ami ilyen vagy olyan formában sérthette az elvtársak ízlését, gondolatvilágát. Ez a kihallgatásaim alatt vált egyértelművé számomra, és amikor ezek során egy-egy mondatomat igyekeztek úgy értelmezni, hogy az a rendszerellenesség vádját alátámaszthatja, akkor éltem azzal a krisztusi fordulattal, hogy „Te mondád”, azaz ezt csak a rendőrség szeretné belemagyarázni, és hivatalosan nem az én értelmezésem szerint való.

Defekt Illés szekerén

A diósgyőri balhé Keszler Pált is megmozgatta (noha nem az ORI rendezte a rockfesztivált), ugyanis Aczél Györgynek írt feljegyzése szerint szerette volna, ha a popfesztiválok megrendezését a későbbiekben kifejezetten az ORI-ra bízza a hatalom. Az incidens ugyanakkor arra késztette az ORI igazgatóját, hogy óvatosságból kiadja a beosztottjainak: minden fesztivál előtt az ő személyes beleegyezését kell kérni. 

A Bródy ellen vezetett boszorkányper pedig arra mindenesetre jó volt, hogy felbomlassza az Illés együttesben akkor már csak nyomokban meglévő kohéziós erőt, és nem kis része volt abban, hogy a zenekar feloszlott.

Bródy ugyanis sérelmezte, hogy amíg őt meghurcolják, társai nélküle járják az országot koncertjeikkel. A miskolci büntetőeljárás 1973. október 15-én és 19-én zajlott, melynek során az ügyész – alaposan elvetve a sulykot – többévi börtönbüntetés kiszabását kérte Bródyra. Koncz Zsuzsa azonban tanúskodott mellette, amikor azt állította, hogy nem Bródy beszéde miatt tört ki verekedés a diósgyőri stadionban. A vádlottat végül a hatóság elleni izgatás vádja alól is felmentették, a párt legfelsőbb köreit ugyanakkor felzaklatta Bródy bírósági felmentése, amelyről Aczél György és Biszku Béla KB-titkárok is leveleztek. Még Korom Mihály igazságügyminiszter és Benkei András belügyminiszter véleményét is kikérték az ügyben, leginkább a későbbi esetleges intézkedések miatt. Bródy pedig ezután igyekezett kevésbé kényes témákhoz nyúlni a szövegeiben, s e tekintetben jó eszköznek bizonyultak a Halász Juditnak írt gyermekdalok.

Az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága egy a diósgyőri popfesztivál utáni értekezletén arra a következtetésre jutott, hogy joggal követeli: határozottabban és egyértelműbben kell fellépni a szocializmusra politikailag káros jelenségek és az ízlésromboló művek előadóival szemben.

Az Agitációs és Propaganda Bizottság 1974. márciusi ülésén szélsőséges esetként említették a szocialista politikával, sőt szerintük még a közrenddel is összeegyeztethetetlen jelenségeket, így az 1973-as diósgyőri popfesztivált. Az ügy hullámai tehát nem ültek el egyhamar, még Kőháti Zsolt, az MSZMP KB TKKO könnyűzenei referense is helyeselte egy 1973. decemberi feljegyzésében, hogy egyes popegyüttesek politikailag kifogásolható fellépésekor a Művelődésügyi Minisztérium Zene- és Táncművészeti Főosztálya határozottan lépett fel, ennek kapcsán az Illés diósgyőri „renitenskedését” említette meg.

Borítókép: A Generál a fesztiválon (Fotó: Urbán Tamás)