Placido érezhető odafigyeléssel idézi meg a XVI. század végi, XVII. század eleji Itáliáját, ezt a maga ellentmondásosságában és hanyatló pompájában is izgalmas közeget: a pápai és nemesi paloták fényűzését, a templomok elmélyülést nem feltétlenül segítő belső tereit, a nyomortanyák kilátástalanságát, a börtönök embertelen közönyét.
A néző mindeközben összeállíthatja magának a korabeli társadalom tablóját, az egyházi méltóságoktól kezdve a periférián tengődő elesettek és számkivetettek tömegéig, a Caravaggio valódi el- és befogadó közegének számító prostituáltak, tolvajok és koldusok csoportjáig.
A tablón máshonnan ismert történelmi alakok is felbukkannak, például Néri (Szent) Fülöp, akinek életéről és működéséről a hazai nézők két filmet is láthattak eddig, vagy az inkvizíció által eretneknek talált, s máglyán elégetett Giordano Bruno, akinek esetéből kiindulva Márai Sándor írt felkavaró művet, Erősítő címmel.
S hogy mindeközben mi derül ki számunkra a központi alakról, Caravaggióról? A film narrációját alapvetően Árnyék nézőpontja határozza meg. Így a befogadó csak a külső szemlélő(k) előtt ismert eseményekről és mozzanatokról értesül.
A festő tehát elhivatott alkotóként, a végletekig empatikus művészként, kicsapongó életmódot folytató férfiként és kielégíthetetlen étvágyú, biszexuális lepedőakrobataként jelenik meg a vásznon.
Belső életéről ugyanakkor vajmi keveset tudhatunk meg. Az alkotók csupán erőtlen kísérletet tesznek rá, hogy megismertessék a nézővel, mi lakik a fejében, s mi zajlik a lelkében. Így nem derül ki egyértelműen, miért pont az lett a művészi hitvallása, ami – „Azt festem, amit látok!” –, s minek tudható be egyéniségének néhány meghatározó vonása, például a konfliktuskeresés vagy a tébollyal rokon, örökös nyugtalanság, békétlenség.
A készítők ugyanakkor több ismert Caravaggio-festményt bemutatnak (Medúza, Szent Péter keresztre feszítése, Szent Pál megtérése, Diadalmas Ámor, Mária halála, hogy csak néhányat említsünk), bepillantást engedve létrejöttük körülményeibe, kitérve korabeli fogadtatásukra. Továbbá: a filmben nem egy jelenetet úgy világítottak be, ahogy Caravaggio az alkotásain, s szerepelnek benne olyan beállítások is, amelyek a festő kompozícióinak élőképi rekonstrukciói.
Vagyis: végső soron nem Caravaggio személyisége, hanem művészete áll Placido munkájának középpontjában.
A Caravaggio árnyéka így egyszerre valós és fiktív mozzanatokat ötvöző, életrajzi dráma, és szemléletes panorámaképet kínáló, történelmi film, amely nagy hangsúlyt helyez a kontrasztok felmutatására (megint csak: éppen úgy ahogy Caravaggio is tette). Helyenként naturalisztikus, helyenként brutális alkotás – a 18 éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-besorolás tehát indokolt –, ám mindvégig fenntartja a néző érdeklődését, még úgy is, hogy az elején kissé kapkodó a vágás, és a gyakran váltakozó idősíkok között olykor nem egyszerű eligazodni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!