Caravaggiót (teljes nevén: Michelangelo Merisi da Caravaggio, 1571–1610) a művészettörténet manapság a korabeli naturalisztikus ábrázolásmód kiemelkedő képviselőjeként, továbbá a fény és árnyék kontrasztján alapuló, radikálisan új festészeti stílus kifejlesztőjeként tartja számon.

A maga idejében azonban másként tekintettek rá: vitathatatlanul tehetséges, ám életvitelével megbotránkozást keltő, művészi gyakorlatával indulatokat kiváltó, zűrös alakként. S hogy miért alakult ki róla ez a vélemény, s milyen körülmények alakították az életpályáját? Erről szól Michele Placido filmje.
A kétórás alkotás alkotás elején V. Pál magához hívatja különmegbízottját, és feladatot ad neki: folytasson vizsgálatot Caravaggio ügyében. Merisi ugyanis párbajban végzett egy riválisával, amiért a pápai államban halálra ítélték. A festő azonban elmenekült, majd beadvánnyal fordult a szentatyához, amelyben kegyelemért folyamodott, egyúttal kérte: Őszentsége engedélyezze számára a visszatérést Rómába.
A Vatikán ügynökének tehát nem kevesebbet kell eldöntenie, mint hogy Caravaggio méltó-e a pápai kegyelemre vagy sem.
S az eltökélt fiatalember munkához is lát: áttekinti a rendelkezésre álló iratokat, felkutatja és kihallgatja a szem- és fültanúkat…
Michele Placido (akit a hazai közönség elsősorban A polip című tévésorozat Cattani felügyelőjeként ismerhet, ám azóta a kamerák elől azok mögé lépett: ez immár a tizennegyedik film, amelyet rendezőként jegyez) alkotása tehát elsősorban egy nyomozás története, de több is annál: a magát csak Árnyéknak hívó megbízott ténykedése nyomán kirajzolódik a néző előtt egy öntörvényű művész pályája.

Kiderül, miért nehezteltek Caravaggióra az egyházi ítészek, s mi bőszítette fel megrendelőinek egy részét: a festményein látható alakokhoz a társadalom alsóbb rétegeiből választott modelleket.
Vagyis: azok, akik a képein szentként jelennek meg, a valóságban csavargók és bűnözők voltak, a Mária Magdolnának vagy Szűz Máriának arcot és testet kölcsönző hölgyek pedig utcanők.
Mindemellett az is világossá válik, kik voltak főbb támogatói, művészete kibontakozásának ösztönzői. (E ponton Constanza Colonna márkinő és Francesco Maria del Monte bíboros nevét érdemes megjegyezni).