Caravaggiót (teljes nevén: Michelangelo Merisi da Caravaggio, 1571–1610) a művészettörténet manapság a korabeli naturalisztikus ábrázolásmód kiemelkedő képviselőjeként, továbbá a fény és árnyék kontrasztján alapuló, radikálisan új festészeti stílus kifejlesztőjeként tartja számon.
A maga idejében azonban másként tekintettek rá: vitathatatlanul tehetséges, ám életvitelével megbotránkozást keltő, művészi gyakorlatával indulatokat kiváltó, zűrös alakként. S hogy miért alakult ki róla ez a vélemény, s milyen körülmények alakították az életpályáját? Erről szól Michele Placido filmje.
A kétórás alkotás alkotás elején V. Pál magához hívatja különmegbízottját, és feladatot ad neki: folytasson vizsgálatot Caravaggio ügyében. Merisi ugyanis párbajban végzett egy riválisával, amiért a pápai államban halálra ítélték. A festő azonban elmenekült, majd beadvánnyal fordult a szentatyához, amelyben kegyelemért folyamodott, egyúttal kérte: Őszentsége engedélyezze számára a visszatérést Rómába.
A Vatikán ügynökének tehát nem kevesebbet kell eldöntenie, mint hogy Caravaggio méltó-e a pápai kegyelemre vagy sem.
S az eltökélt fiatalember munkához is lát: áttekinti a rendelkezésre álló iratokat, felkutatja és kihallgatja a szem- és fültanúkat…
Michele Placido (akit a hazai közönség elsősorban A polip című tévésorozat Cattani felügyelőjeként ismerhet, ám azóta a kamerák elől azok mögé lépett: ez immár a tizennegyedik film, amelyet rendezőként jegyez) alkotása tehát elsősorban egy nyomozás története, de több is annál: a magát csak Árnyéknak hívó megbízott ténykedése nyomán kirajzolódik a néző előtt egy öntörvényű művész pályája.
Kiderül, miért nehezteltek Caravaggióra az egyházi ítészek, s mi bőszítette fel megrendelőinek egy részét: a festményein látható alakokhoz a társadalom alsóbb rétegeiből választott modelleket.
Vagyis: azok, akik a képein szentként jelennek meg, a valóságban csavargók és bűnözők voltak, a Mária Magdolnának vagy Szűz Máriának arcot és testet kölcsönző hölgyek pedig utcanők.
Mindemellett az is világossá válik, kik voltak főbb támogatói, művészete kibontakozásának ösztönzői. (E ponton Constanza Colonna márkinő és Francesco Maria del Monte bíboros nevét érdemes megjegyezni).
Placido érezhető odafigyeléssel idézi meg a XVI. század végi, XVII. század eleji Itáliáját, ezt a maga ellentmondásosságában és hanyatló pompájában is izgalmas közeget: a pápai és nemesi paloták fényűzését, a templomok elmélyülést nem feltétlenül segítő belső tereit, a nyomortanyák kilátástalanságát, a börtönök embertelen közönyét.
A néző mindeközben összeállíthatja magának a korabeli társadalom tablóját, az egyházi méltóságoktól kezdve a periférián tengődő elesettek és számkivetettek tömegéig, a Caravaggio valódi el- és befogadó közegének számító prostituáltak, tolvajok és koldusok csoportjáig.
A tablón máshonnan ismert történelmi alakok is felbukkannak, például Néri (Szent) Fülöp, akinek életéről és működéséről a hazai nézők két filmet is láthattak eddig, vagy az inkvizíció által eretneknek talált, s máglyán elégetett Giordano Bruno, akinek esetéből kiindulva Márai Sándor írt felkavaró művet, Erősítő címmel.
S hogy mindeközben mi derül ki számunkra a központi alakról, Caravaggióról? A film narrációját alapvetően Árnyék nézőpontja határozza meg. Így a befogadó csak a külső szemlélő(k) előtt ismert eseményekről és mozzanatokról értesül.
A festő tehát elhivatott alkotóként, a végletekig empatikus művészként, kicsapongó életmódot folytató férfiként és kielégíthetetlen étvágyú, biszexuális lepedőakrobataként jelenik meg a vásznon.
Belső életéről ugyanakkor vajmi keveset tudhatunk meg. Az alkotók csupán erőtlen kísérletet tesznek rá, hogy megismertessék a nézővel, mi lakik a fejében, s mi zajlik a lelkében. Így nem derül ki egyértelműen, miért pont az lett a művészi hitvallása, ami – „Azt festem, amit látok!” –, s minek tudható be egyéniségének néhány meghatározó vonása, például a konfliktuskeresés vagy a tébollyal rokon, örökös nyugtalanság, békétlenség.
A készítők ugyanakkor több ismert Caravaggio-festményt bemutatnak (Medúza, Szent Péter keresztre feszítése, Szent Pál megtérése, Diadalmas Ámor, Mária halála, hogy csak néhányat említsünk), bepillantást engedve létrejöttük körülményeibe, kitérve korabeli fogadtatásukra. Továbbá: a filmben nem egy jelenetet úgy világítottak be, ahogy Caravaggio az alkotásain, s szerepelnek benne olyan beállítások is, amelyek a festő kompozícióinak élőképi rekonstrukciói.
Vagyis: végső soron nem Caravaggio személyisége, hanem művészete áll Placido munkájának középpontjában.
A Caravaggio árnyéka így egyszerre valós és fiktív mozzanatokat ötvöző, életrajzi dráma, és szemléletes panorámaképet kínáló, történelmi film, amely nagy hangsúlyt helyez a kontrasztok felmutatására (megint csak: éppen úgy ahogy Caravaggio is tette). Helyenként naturalisztikus, helyenként brutális alkotás – a 18 éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-besorolás tehát indokolt –, ám mindvégig fenntartja a néző érdeklődését, még úgy is, hogy az elején kissé kapkodó a vágás, és a gyakran váltakozó idősíkok között olykor nem egyszerű eligazodni.
A Caravaggio árnyéka című film előzetese – magyar felirattal
Aki tehát kedveli a kiemelkedő egyéniségekről szóló, kosztümös filmeket, semmiképpen sem fog csalódni benne. Akit pedig kicsit is érdekel a művészettörténet, feltehetőleg nem fog megelégedni a megtekintésével: miután hazatért a moziból, felüti a korral foglalkozó szakkönyvek egyikét, vagy fellép az internetre, hogy immár közvetítő nélkül találkozhasson Caravaggio művészetével.
