Szombaton, Stockholmban tartotta meg búcsúturnéjának utolsó koncertjét Sir Elton John. Az énekes a Covid miatt maratoni hosszúságúra nyúlt Farewell Yellow Brick Road című koncertsorozatot még 2018-ban kezdte.

Fotó: Phototheque Lecoeuvre/Collection Christophel/AFP
Elton John a stockholmi eseményen elköszönt a közönségétől is, azt mondta: „ez volt számomra az éltető erő, csodálatosak voltatok. Köszönöm! Sosem felejtelek el titeket. Annyi fellépésem volt, hogyne emlékeznék. Ott vagytok a fejemben, a szívemben és a lelkemben”. Hozzátette, soha nem turnézik többé, ugyanakkor azt nem zárta ki, hogy a jövőben lesz még olyan alkalom, amikor színpadra lép majd.
Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a legendás énekes egészségügyi okból vonul vissza, Elton John most azt mondta, több időt szeretne tölteni a családjával. „Kiérdemeltem” – fogalmazott.
Elton John Reginald Kenneth Dwightként született 1947-ben, és már egészen fiatalon elkezdett érdeklődni a zene iránt, háromévesen kezdett el zongorázni, az iskolában pedig már Jerry Lee Lewishoz hasonló előadói stílusa miatt figyeltek fel rá. Bár mindkét szülőjének volt affinitása a zenéhez (édesapja egy félprofi bandában trombitált), repülőtisztként szolgáló apja megpróbálta hagyományosabb foglalkozások felé terelni. Ez természetesen nem lett így: már tizenegy évesen felvették a Királyi Zeneakadémiára.
Első zenei sikereit az 1970-es években aratta, miután megismerkedett Bernie Tupin szövegíróval, ekkor jelentek meg nagy áttörést jelentő albumai, a Don’t Shoot Me I’m Only The Piano Player és a Goodbye Yellow Brick Road olyan slágerekkel, mint a Crocodile Rock, vagy a Candle In The Wind című dala, amit később, 1997-ben Diana hercegné temetésén is előadott.
A hirtelen jött sikerek és a sok munka kikezdték az egészségét, a drog útját is megjárta, de végül sikeresen leszokott róla, és az évtizedben még a vasfüggönyön túl, így Moszkvában is fellépett.
A nyolcvanas években tovább ontotta a slágereket, ekkor készült például az I'm Still Standing, a Nikita, az I Don't Wanna Go On With You Like That vagy a Sacrifice című dala is. Ekkor extravagáns stílusából is visszavett, szolidabb megjelenésre váltott.