Csoda a víz felett

A Szarvasi Vízi Színház közönsége a hagyományosnak tekinthető cirkuszi előadást láthatta a Fővárosi Nagycirkusz és a Baross Imre Artistaképző Akadémia művészeivel.

Molnár Nikolett
2023. 08. 03. 6:10
Szarvasi Vízi Színház
A Fővárosi Nagycirkusz előadása Szarvason 2023. augusztus 1-jén. (Forrás: Fővárosi Nagycirkusz) Fotó: Fővárosi Nagycirkusz Forrás: Fővárosi Nagycirkusz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kedd este bemutatott műsor nem azonos a Fővárosi Nagycirkuszban szeptember 18-ig látható Sztyeppe illata című előadással, mivel annak több produkcióját nem lehetett a vízi színház technikai adottságaihoz igazítani. Hogy ennek ellenére is egy teljes cirkuszi előadást láthasson a szarvasi közönség, Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója erre az estére felkért több fiatal artistát, akik a Baross Imre Artistaképző Akadémián nemrég végeztek.

Szarvasi Vízi Színház
A Szarvasi Vízi Színház 2020. június 13-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A hétfői főpróba telt ház előtt zajlott, Szarvason ugyanis hagyomány, hogy nyílt próbát tart a cirkusz, amelyre a belépés díjtalan. Fekete Péter, az előadás rendezője elmondta a közönségnek, hogy amikor kitalálta az ingyenes főpróbát, sokan kétkedtek a projekt sikerében, mondván, így másnap nem lesz annyi nézője a műsornak. Szerencsére az idő rácáfolt ezekre a hangokra, a Fővárosi Nagycirkusz előadásai évről évre telt házasak a vízi színházban. A főpróba végül háromórásra nyúlt, amely során Fekete Péter olyan kulisszatitkokba is beavatta a nézőket, hogy az a ló, amelyen Pápai Kíra énekes fellépett, aznap állt először színpadra, így nem volt, nem lehetett hozzászokva a zenekar hangjaihoz, a fényekhez és az énekhanghoz sem. Kíra – aki előadóművészi mivolta mellett díjlovas is – azonban végtelen türelemmel kezelte a lovat, így sikeres lett a produkció.

A kedd esti előadásra ismét telt ház előtt került sor.

A műsort az orosz–ukrán háború kitörése óta a Fővárosi Nagycirkuszban élő és tanuló ukrán diákok produkciói nyitották a levegőben és a handstand pálcán. Őket a Duo Korotin követte erőemelő számukkal, amely a Sztyeppe illata előadásnak is része. Ezután a Baross Imre Artistaképző Akadémia diákja, Csák Panna lépett színpadra szírkerék-számával, majd Nagyhegyi Sára következett, aki különleges hajlógó produkciójával nyűgözte le a közönséget. Sára tehetségét már külföldön is elismerik, tavaly ezüstdíjat nyert a Wiesbadenben megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon. 

A műsor első részét a Kazahsztánból érkezett zsonglőrcsapat zárta, akiknek az egyre erősödő szél nehezítette számuk bemutatását.

A szünet után Usakova Anna drótszáma következett, akivel a 10. színházi olimpia kísérőprogramjaként megrendezésre kerülő „Átmentem” kötéltáncos villám performanszok során az ország több pontján találkozhatott már a közönség. Az ő produkciója után került sor arra a főpróba során kiemelt jelenetre, ahol Pápai Kíra szólót énekelt a debütáló lovon. A műsort a szintén magyar Buti Gordon és Kassai Benjámin folytatta, akiknek kínairúd-számát megtekinthetik az érdeklődők a Fővárosi Nagycirkusz nyári műsorában. Ezután igazi ritkaság következett: 

Samir Abasov azeri kristály-egyensúlyozó számához hasonlót nem sokszor látni európai színpadon. 

Őt a magyar–angol Duo Fossett követte hengeperzsen, Noémi és Laci nemcsak a színpadon, hanem az életben is egy párt alkot. A műsor zárószáma a Mongóliából érkezett Les Étoiles de Mongolie kaucsuk-kézegyensúlyozó produkciója volt, amelyben az artisták többek között a lábukat használva lőttek célba íjaikkal. A mongol lányok dolgát az érkező vihar miatti erős szél nagyon megnehezítette, de a műsornak szerencséje volt: a finálé után csak fél órával eredt el az eső, így az előadást meg tudták tartani. A kétórás műsort a Szarvasi Vízi Színház közönsége percekig tartó tapssal jutalmazta.

Borítókép: A Fővárosi Nagycirkusz előadása Szarvason (Forrás: Fővárosi Nagycirkusz)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.