„Nyáron mi vagyunk a színház az országban”
– A Szabadtéri Színházak Szövetsége szenvedélyes színházcsinálók szakmai szervezete – 17 tagintézménnyel az ország különféle részeiből. Nyáron mi vagyunk a színház az országban. És ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban – említette Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke.
A szakmai szervezet 1997-ben alakult. Alapelveik között megfogalmazták, mit tekintenek szabadtéri színháznak, például ne csak befogadjon produkciókat, legyen saját bemutatója is.
A csatlakozás kritériumai között pedig az is szerepel, hogy az intézmény legalább nyolc éve folyamatosan tevékenykedjen, együttműködjön a település önkormányzatával, vállaljon közszolgálati feladatokat is.
2023 nyarán a Szövetséghez tartozó szabadtéri színházaknak – három hónap alatt – összesen csaknem 400 ezer nézőjük volt, 29 saját bemutatóval várták a közönséget, és 613 előadást játszottak. Többet, mint 2022-ben.
A Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai:
Agria Nyári Játékok (Eger), Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Várszínház, Kultkikötő (Balaton), Kvártélyház Szabadtéri Színház (Zalaegerszeg), Mandala Nyár (Nyíregyháza), Margitszigeti Színház, Nagyerdei Szabadtéri Játékok (Debrecen), Rózsakert Szabadtéri Színpad (nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház), Szarvasi Vízi Színház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum, Városmajori Szabadtéri Színpad, Mézesvölgyi Nyár (Veres 1 Színház), Zsámbéki Nyári Színház.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!