Bedőházi Beáta, a rendezvény főszervezője a Krónikának úgy nyilatkozott, napjainkban egyre nagyobb szükség van a közvetlen emberi kapcsolatokra: az élőszavas mesemondás erre ad lehetőséget. Jelen van benne ugyanis az együtt alkotás öröme, a hallgatóság is passzív alkotója az akkor és ott elmondott történeteknek. A hétvégi Erdélyi Népmesemondó Találkozó vezetője hangsúlyozta, a mesemondás mindig közösségi tevékenység volt: szórakozás, találkozás, vagy a kényszeres együttléteket tette könnyűvé.
Régen a fonóházakban, munkatáborokban, csoportos munkák végzése közben (tollfosztó, kukoricabontó), katonaság alatt, hadifogságban, fakitermelésen meséltek.
A főszervező rámutatott, ma már nincsenek ezek az alkalmak, így újakat teremtenek mint a mesekörök, mesekocsmák és még számos, az újjáéledő hagyománynak teret adó összejöveteli forma jött létre az utóbbi évtizedben.
Bíró Boróka Júlia társszervező a magyar mesekincs megőrzésének, éltetésének és továbbörökítésének fontosságát emelte ki, amelynek egyik nagyon fontos színtere az élőszavas mesemondás. − Maga a mese, amely összeköt bennünket: a Benedek Elek Emlékházat a népmesemondók, az élőszavas mesemondással foglalkozók körével.
A mese, amely nemcsak írásos formában, nyomtatott mesekönyvekben, hanem élőszóval elmondva a magyar kultúra átörökítésének ékköve,
illetve elmaradhatatlan eszköze – mondta a Krónikának a Benedek Elek Emlékház kulturális menedzsere, a Kisbaconban született „nagy mesemondó” ükunokája.
Borítókép: A rendezvény hiánypótló és egyedi az erdélyi szakmai eseménytérben (Forrás: Facebook/Szóperencia Egyesület)
