A riporteri kérdésre, hogy mi motiválta a szerzőt arra, hogy az újságírás mellett esszéregényt írjon, Rácz András elmondta, hogy úgy érzi: több mint egy évtizede jelenik meg fokozódó erővel az a nyomás, ami a klasszikus európai kultúra újragondolását, leváltását célozza.
– Nyilván mások is összeszedték már, mi mindent érint ez az aktivitás, de a könyvemben arra tettem kísérletet, hogy a körülöttünk lángoló kultúrharcnak néhány elemét egy érdekes konfliktustérbe, egy jól dramatizált kortárs történetbe helyezzem, ahol a pró és kontra érvek egyaránt meg tudnak jelenni. Így nagyon hamar összeállt a cselekmény, és néhány komolyabb megfontolás után kialakult egy ötrétegű elbeszélés, melynek az alapja egy talán érdekes eseménytörténet:
egy filozófus meghurcoltatása, egy egyetemi tanár története, aki körül újra és újra konfrontál a klasszikus XX. századi értékrend és a XXI. századi woke nézetvilág
– nyilatkozta az író. Kifejtette: ő úgy látja, hogy van olyan embertípus, aki ezeknek a nyomásoknak a hatására elkezd vívódni, megkérdőjelezi a gondolatvilágát.
– A főszereplőmnél erről szó sincs. Ő abba a típusba tartozik, aki nem kérdőjelez meg semmit, tudja, mit akar. És ezzel el is jutottunk a regény második szintjére, melynek fókuszában az áll, milyen értékeink vannak és milyen értékek nevében támadják ezeket. Az olvasó bizonyára hamar rájön, hogy a saját nézőpontom a filozófusé, a XX. századi egyetemes értékek nézőpontja – vallotta be a szerző.
Rácz András elmondta, hogy esszéregényébe érthetően szőtte bele, hogy mit akarnak a XXI. századi kritikai ideológiák hirdetői és képviselői, mert fontosnak tartotta, hogy hitelesen jelenjenek meg ezek a gondolatok.
Ugyanis ebből a szellemi konfliktusból lehet fellépni a regény harmadik szintjére, ahol rákérdezhetünk, hogy miért azok az értékeink, amikben hiszünk, az értékvilág ugyanis nem lóghat a levegőben.
– Ha az értékvilágra úgy tekintünk, mint ami egy társadalmi, kulturális evolúció során alakult ki, akkor felmerülhet a kérdés, ugyan miért ne cserélhetnénk le. De valahogy mégsem szeretjük az ilyen cseréket. Nemcsak azért, mert a megszokott, jól ismert szabályok, szempontok, mértékek között érezzük magunkat otthon, de azért sem, mert úgy hisszük, vannak igaz dolgok és vannak hamisak. Itt állok, másként nem tehetek, mondja Luther. Es muss sein – dübörgi Beethoven.
Úgy érezzük, az értékek valahol, valahogy a transzcendensbe vannak bekötve. Nem tőlünk függnek. Mondhatni, ha nincs gyökerünk, elvisz a szél
– vallja Rácz András, aki a regény felépítése kapcsán kifejtette, hogy a mű egyfajta megvilágosodástörténet is, ami az elbeszélés harmadik szintje, a negyedik maga a nagy Pán és az általa képviselt fantasztikus világ, a forrás, ahonnan a mi életünk minden rezdülése előbuggyan. A nagy Pán persze egyben a főhős alteregója is, akinek egyre vérfagyasztóbb kalandjai, konfliktusai is egybecsúsznak majd a tanár életével. És ezzel, ha óvatosan is, de ötödikként valamiféle mélylélektani szintet is végigkarcolunk – fejtette ki Rácz András.
Az esszéregény további részleteiről, például arról, hogy végül is ki a nagy Pán, a Mandiner cikkében olvashatnak bővebben.
