Bud Spencer az IMDb adatbázisa szerint összesen 61 filmben szerepelt. Utoljára a magyarul Nincs kettő séf nélkül című, 2010-es vígjátéksorozatban játszotta a főszerepet. Terence Hill-lel pedig az 1994-es Bunyó karácsonyig-ban alkottak utoljára párost. Tekintve, hogy az olasz színészlegenda 2016-ban hunyt el, ez azt jelenti, hogy még aktív pályafutása alatt is 16 esztendő telt el anélkül, hogy újra összeálltak volna. Mi ennek az oka? Bud Spencer legidősebb fia, Giuseppe Pedersoli korábban több interjúban adott betekintést a kulisszák mögé, amiből erre is választ kaphatunk.
Bud Spencer- és Terence Hill-filmek, amik végül soha nem készültek el
Az 1994-es Bunyó karácsonyig után nem készült újabb közös film. De miért nem?
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/03/72AwwHsuDCYg0T41fR6-Y6tKnYco5qjVGavHKB2nr54/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc3ODUwYmU3NGViODRmYWY4NjljNmY0N2NjMzMzMjky.jpg)
Az egyik beszélgetés során elárulta, édesapjának több filmötlete is volt, melyek végül soha nem valósultak meg. Természetesen többször felmerült, hogy Bud Spencer és Terence Hill ismét együtt forgasson, ennek azonban számos akadálya volt. Mindenekelőtt, a két színész önállóan is befutott, és filmjeik, mint a Lucky Luke vagy az Extralarge, szép sikereket értek el. Ez azt is jelentette, hogy az újabb közös munka rendkívül költséges, és ezáltal nagyon kockázatos vállalkozás lett volna.
Az egyik elképzelés – melynek kidolgozásában Giuseppe is részt vett – az volt, hogy Don Quijote és Sancho Panza történetét öltöztetik új köntösbe.
Elmondása szerint a francia Jöttünk, láttunk, visszamennénk mintájára Don Quijote és Sancho Panza időutazással a jelenkorban kalandoztak volna. Azt is elárulta, hogy a projekt meglehetősen előrehaladott állapotban volt, jelentős forrásokat gyűjtöttek össze hozzá, mikor Terence Hill az utolsó pillanatban kihátrált. Indoklása szerint a spanyol klasszikus paródiája helyett inkább valamiféle westernt forgatott volna, így született meg végül a Bunyó karácsonyig.
Giuseppe egy másik meglepő ötletet is felidézett: Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetének feldolgozása is felmerült. Erről szűkszavúan annyit nyilatkozott, hogy „nagyon dinamikus és vicces, bár talán kissé túl bonyolult” forgatókönyvet dolgoztak ki.
Bud Spencernek volt egy álma, amely soha nem valósult meg.
A színész szeretett volna egy filmet, amelyben Jézus nagyapját játszotta volna el.
A furcsa történetben Jézus nagyapja egy cirkusz akrobatájaként dolgozott volna, unokájával ápolt kapcsolatát pedig nagyon is szorosnak és emberinek képzelte el. Az alkotás műfaja a vígjáték és spirituális felfedezés érdekes elegye lett volna.
Giuseppe elmondása szerint a „gyönyörű történetet” végül azért nem forgatták le soha, mert apja akkor már meglehetősen idős volt. Márpedig a forgatókönyv szerint a jelenetek többsége a sivatag közepén játszódott volna, ráadásul sok gyaloglással, így be kellett látniuk, hogy fizikailag már aligha megfelelő a pillanat.
Borítókép: Bud Spencer és Terence Hill (Forrás: Facebook/Terence Hill)
További Kultúra híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/pTS1VtRSA7VNiKeBza3Izu1kvx7BkEYRoIpMFLFSrAU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMzczMjBiODI0MDQzNDQ5MzQwNjUyMGEyMDk4NTZj.jpg)
Az öt legjobb Donald Sutherland-film – A testrablók támadása + videó
A sci-fi-horror műfaj egyik klasszikus mozija.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/3R9E1kLDPlcTN_I_sNhDNJ9lzdAKek9PrkRjKlYbWW0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NWUxY2ZlZDc3NzRjZTg4Mjk4MmIxYzMwZjFlNzFh.jpg)
Világ-város: mesterséges fények és fénymesterségek
A tárlaton a Kiscelli Múzeum műtárgyai segítségével próbálják bemutatni a fővárosi világítás 19. századi történetét.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/jGZFH7skZiJnY2YR0CftGPSaQZcGEiIt7z-BzUa7CXw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyNGVjODJhN2E4MTQ5N2Y5MDk0NWFjMDA3ZDYzNTA3.jpg)
Mozart és a Veszedelmes viszonyok
Új formában kel életre július 27-én este a Margitszigeten a Veszedelmes viszonyok című levélregény.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/WzskLIQl5T6BWOr8P4N1bOq59teA0rZubiGei7287DE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1Y2FhOTQyOTE2NjRjYWViNjdkYTcxZDQ4ZDc1ZTMy.jpg)
Kétezer felvonulót várnak idén a debreceni virágkarneválra
A karneváli héten fellép az Irie Maffia, a Bohemian Betyars, a Magna cum Laude, Roby Lakatos, Kökény Attila, Radics Gigi is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438164_auto_resized.jpg)
Visszatér a kánikula, mutatjuk, melyik lesz a legforróbb nap
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17428686_auto_resized.jpg)
Miért nem Milák Kristóf vagy Szilágyi Áron viszi a zászlót a megnyitón? + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17437066_auto_resized.jpg)
Szakítás, féktelen bulik? Megszólalt Curtis, itt a teljes igazság!
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438671_auto_resized.jpg)
Trump Zelenszkijnek: Vége! + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17432889_auto_resized.jpg)
Ezek nem lehetnek majd a gyerekeknél szeptembertől az iskolában: itt a lista!
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435517_auto_resized.jpg)
Magyar Péter helyettese egy bukott RTL-es szappanopera-rendező
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439695_auto_resized.jpg)
Az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta szívinfarktust kapott – testvére közösségi gyűjtést indított
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440916_auto_resized.jpg)
„Ukrajna nem lehet tag!” – keményen üzentek a legfelsőbb kormányzati körökből keleti szomszédunknak
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435472_auto_resized.jpg)
Magyar Péter Orbán egyik legnagyobb ellenfelétől kapott forró vizet a nyakába
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg)
Elárulta a szakértő, hogy játszhatja ki Magyarország az ukránok olajstopját
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
Címoldalról ajánljuk