Katona Szabó Erzsébet a művészetéről így vallott: „Műveimben az elemek, a témák állandóan vissza-visszatérnek új alakban, újabb és újabb utak nyílnak. Mindig fontosnak éreztem viszont az érzelmekre hatni tudó üzenetet, legyen az falikárpit, öltözékbemutató vagy éppen bőrkollázs-kompozíció.”
A kiállítás szervezői arról számoltak be, hogy Katona Szabó Erzsébet az elmúlt hónapokat a kiállításának előkészületeivel – a művek válogatásával, egy bőrmunka befejezésével – töltötte. A kiállítás előkészítése során több beszélgetést felvettek, amelyekben a művész az alkotói motivációiról, az őt foglalkoztató témákról és inspirációkról mesélt. A régóta várt kiállításmegnyitót azonban nagy fájdalmukra már nem érhette meg.
Az esemény így végül emlékkiállítássá alakult a művész négy évtizedet felölelő, egyedülálló és sokszínű életművéből abban az épületben, amelyben Katona Szabó Erzsébet Gödöllőre való letelepedése után, 1984–1990 között alkotott.
A kiállítás bemutatja Katona Szabó Erzsébet legfontosabb alkotói korszakait, a korai kárpitokon és öltözékeken keresztül az életművet meghatározó bőrkollázsok létrejöttéig. A tárlat a teljesség igénye nélkül, válogatott műcsoportokkal, archív fotókkal és videófelvételekkel villantja fel a művészt foglalkoztató témákat és médiumokat.
A kiállításon kiemelt helyet kapnak a művész elmúlt két évtizedben készült autonóm bőralkotásai, amelyeken nyomon követhetjük párbeszédét ezzel a különleges anyaggal, a velúrbőrrel. A művek mellett a kiállítás Katona Szabó Erzsébet kifogyhatatlan alkotói ereje és mindig sugárzó, inspiráló személyisége előtt is tiszteleg a tárlaton látható archív fotókkal és a művésszel készített legutolsó videóinterjú levetítésével, amelyet Száraz Eszter szerkesztő, rendező készített.
A Várkapitányi lak épületében egymásra rétegződik négy évtized, a kurátori koncepció ezt figyelembe vette. Katona Szabó Erzsébet műhelye az 1980-as években itt működött, az egykor zajló alkotói folyamatban létrejövő munkák most lezárt művekként térnek vissza az időközben restaurált terekbe. A kiállítás a művész több alkotói területét érinti: a gobelinek, ruhakollekciók, gyapjú-, papír- és bőrkollázsok bemutatásával arra törekednek, hogy megjelenjenek mindazok a témák, amelyek foglalkoztatták.
A rétegek kérdése mindegyre, minden formában foglalkoztatta, minden művészeti területen kísérletezett vele: a ruhákban, a gyapjúkárpitokban, az áttetszőség használatában, a gyűrés, rátétek komponáló funkciójában, a rétegezéstől, gyűréstől megváltozó anyagi tulajdonságok felhasználásában. A gobelinekben meg-megbontotta a szövet »bőrét«, hogy előtűnjön a felvetőszál. A bőrkollázsokban is meghatározó a többrétegűség és az azt radikálisan feltáró, megbontó áttörtség. Az évtizedek alatt magának a kollázstechnikának a módszere is alakult a keze alatt. Ez jelenik meg a papírmunkák létrehozásánál is, a papír- és írásrétegek egymáson sokszorozódva hordozzák-rejtik az üzenetet. A kiállításra szánt művek válogatása során végig munkált bennük a kérdés, hogy mi a közös vonás a különböző korszakok alkotásai között, találnak-e valamit, ami ezt a sokszínű alkotóutat egységbe foglalja.
Tisztában kell lenni az anyagok egymásra való rétegződésének kölcsönhatásaival ahhoz, hogy működő, élő művek jöhessenek létre. Az építészeti szakkifejezésnek ebben az esetben nem csak a metaforikus jelentéséről (vagyis az életmű időbeli, térbeli rétegeinek egymásra rendeződéséről) van szó. Az anyagismeretről is, ami nélkül semmilyen szellemi vagy fizikai építmény, mű nem állja meg a helyét. A megfelelő sorrendben kell egymásra kerülniük a szükséges rétegeknek, nem hiányozhat egyetlen, az avatatlan szemnek akár fölöslegesnek tűnő összetevő sem, csak így jöhet létre új minőség.
