
Mint írták, az eddig félhomályos, rideg alagúton áthaladók – főképp az 1-es villamos utasai – akár Pestről, akár Budáról érkeznek, ennek az installációnak köszönhetően jól láthatják: a kerület kulturális közepébe csöppennek.
Hiszen az alagút egyik oldalán a Zichy-kastély, a Fő tér, a Szentlélek tér, másik oldalán pedig a város legrégebbi zsinagógája és református temploma, a Szent Péter és Pál-főplébánia-templom, az Óbudai Társaskör és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum található. Elmondható tehát, hogy az alagút egy kilométeres sugarú körében van az óbudai múzeumi negyed, a kerület legfontosabb templomai, a kora középkori királyi vár és környéke.
A tudósításban beszámoltak arról is, hogy az alkotást Béres András alpolgármester adta át, aki az installáció születésével kapcsolatban elmondta, hogy a több évszázados városközpontba érkező utazók eddig tulajdonképpen semmit nem tudtak arról, hogy itt Óbuda kulturális negyedébe érkeznek, s mivel az önkormányzatnak fontos kultúraterjesztő feladata van, kézenfekvő volt erre a rendkívül nagy forgalmú helyszínre tervezni a kerületi kultúra sokszínűségét hirdető installációt.
Az alpolgármester elmondta: a kivitelezésnél fontos volt, hogy esztétikai és információs szempontból is magas színvonalú alkotás szülessen, hiszen az önkormányzat fontosnak tartja a közterek fejlesztését, közösségivé és kulturális platformmá tételét is. Többek között ezért is esett a választás a Hello Wood tapasztalt csapatára a kivitelezés kapcsán – emelte ki.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!