Steven Soderbergh kétség kívül az egyik legsokoldalúbb rendező, mindegyik olyan szélesebb közönséget megszólító produkciójára, mint a Mint a kámfor, az Ocean’s Eleven-trilógia, a Magic Mike vagy a Kimi jut egy szűkebb réteget megcélzó dráma. Legalábbis hiába játszott George Clooney és Angeline Jolie a Solarisban, nem valószínű, hogy a kassza szétrobbanásáról álmodozott, amikor remake-elte Tarkovszkij klasszikusát, de a szintén sztárokkal teletűzdelt Szex, hazugság, videó vagy a Che Guevara életét bemutató kétrészes dráma (Che - Az argentin, Che - A gerilla) sem az a típusú film, amire kígyózó sorokban masszíroznak tömegek egy vödör popcornt szorongatva.
És talán éppen az eklektikus életművének köszönhető, hogy az egyik legelismertebb kortárs hollywoodi rendező és egyben az egyik legtúlértékeltebb is, mert annak ellenére, hogy tagadhatatlanul számtalan jó filmet készített, ha a szívünkre tesszük a kezünket, beláthatjuk, azért igazi mesterművet, megkerülhetetlen klasszikust még egyet sem. A szorgalma azonban vitathatatlan, két hónapja került a mozikba az igencsak egyedi horrorja, a Jelenlét, amely egy tipikus kísértetházas sztorit a szellem szemszögéből mesélt el a riogatás helyett a traumatizált család drámájára fókuszálva, és hasonlóképpen műfaji játszadozásra invitál az április elején bemutatott Fekete táska is.
Legalábbis aki az előzetes és a szinopszis alapján vegytiszta kémthrillerre számít, valószínűleg csalódni fog. A történet főszereplője egy titkos ügynök, akinek a szakmabeli feleségére az árulás gyanúja vetül, ráadásul nem babra megy a játék, hiszen egy tömegpusztító fegyver meglovasításáról van szó, a férfinek pedig döntenie kell, a megbízóihoz vagy a házastársához lesz-e a lojális. Innen indul a sztori, de nem egy újabb, kontinenseket átívelő James Bond- vagy Mission: Impossible-kalandról van szó, a cseppet sem feddhetetlen erkölcsű hősünk nem egy Ethan Hunt, hogy felszálló repülőgépekre kapaszkodjon fel puszta kézzel vagy a vonatok tetején verje szanaszét az ellenfeleit, igaz, a kevésbé ortodox megoldások tőle sem állnak távol: áthívja például vacsorázni az ügyben gyanús kollégáit, majd két fogás között pszichológiai játékokkal próbálja kideríteni, ki is lehet tégla közülük.
Messze ezek a dialógusokra épülő feszült és szellemes pillanatok a Fekete táska legnagyobb erényei, illetve a Michael Fassbender és Cate Blanchett által izzó kémiával megformált házaspár kapcsolati drámájának ábrázolása is érdekes. Viszont akár egy repülőgépen, itt is mindenből apró adagokat kapunk, Soderbergh az art house filmek kedvelői mellett megpróbálja becélozni a szimpla zsánerprodukcióra vágyó nézőket is, az akciójelenetek és az egyéb tipikus kémfilmes elemek azonban unalmasok és olykor kifejezetten súlytalanok annak ellenére is, hogy mégiscsak sok ezer civil élete a tét, de a sztori lélektani vetülete sem épp bergmani.
Így kissé a két szék közül a földre esés esetéről van szó, drámának nem elég mély, thrillernek pedig nem igazán izgalmas a film. És egyfelől erénye és hátrányai is a rendezésnek, hogy nem nézi le a befogadót, a szövevényes és csavaros sztorit nem rágja a szánkba, ha nem figyelünk, kérdőjel buborékok lebeghetnek a fejünk felett a záráskor, ugyanakkor olykor könnyű elveszni a nevek memorizálása közben, ha valakit kevésbé köt le a sztori és a gondolatai vígan kivándorolnak a moziteremből, miközben javában pörögnek az események.
Ugyanakkor nem lóg ki a Fekete táska Soderbergh életművéből, az erényei tagadhatatlanok, azaz elegáns és stílusos, a színészek kiválóak, a párbeszédek frappánsak olykor, a másfél órás játékidő baráti, így átkozódni sincs okunk a rászánt idő miatt, viszont a rendező és a műfaj legnagyobb rajongói sem fogják valószínűleg instant klasszikusnak kikiáltani; hiányzik az a merészség, az az extravagancia vagy az a feszültség, amely igazán megkülönböztethetné a hasonló filmektől.
Ellenben abból kifolyólag, hogy négy éve mutatták be a legutóbbi James Bond-epizódot és sejtelmünk sem lehet arról még mindig, mikor folytatódik a franchise, hiszen a 007-est megformáló színész kilétéről sem döntöttek eddig, a Fekete táska a maga földhözragadtabb és visszafogottabb módján a kémfilmek elkötelezett rajongóinak egy apró betevőt jelenthet ezekben az ínséges időkben.
Kiemelt kép: Fekete táska (Forrás: UIP-Duna)
