„Csak ne derüljön ki a nagy titok, hogy cigány vagyok”

Hogyan fogadja a hagyományos cigány közösség, ha egy fiú úgy dönt, papi pályára lép, és vállalja a cölibátust? Hogyan fogadja be a cigány származású papokat gyülekezetük, és vajon a származásukra támaszkodva közelebb tudják-e hozni az egyházhoz a cigány embereket? Többek között ilyen kérdésekre ad választ az Apor Vilmos Katolikus Főiskola által kiadott „Sírókkal sírni, nevetőkkel nevetni” című kötet, amelyből hat cigány származású pap és papnövendék élettörténetét ismerhetik meg az olvasók.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán március végén bemutatott „Sírókkal sírni, nevetőkkel nevetni” egyedülálló kötet, korábban ugyanis nem született Magyarországon olyan könyv, amely kizárólag a cigány származású papok élettörténetével foglalkozik. 

 

Nehéz gyermekkortól a papi szemináriumig

A kötetben megszólaltatott papok, papnövendékek más-más körülmények között nevelkedtek, ám legtöbbjük történetében közös, hogy rajtuk kívül nem volt más cigány származású növendék a hittudományi egyetemen, a papnevelő szemináriumban vagy éppen Rómában. 

– Még nem találkoztak cigány teológussal Rómában, és előttem a görögkatolikus kollégiumban sem. Tapasztalatok híján nem tudták elképzelni, hogy hogyan élnek a cigányok – mondja dr. Balogh Győző János, a Magyar Görögkatolikus Metropólia első cigány származású papja, a Rakacai Görögkatolikus Parókia parókusa, aki szerint a nem cigány közösség hamarabb fogadta el őt, mint a cigány származású hívők, akiket azután tudott igazán megszólítani, hogy hosszabb ideig közöttük mozgott, a gyermekeiket tanította, gyóntatott, keresztelt, sőt sokszor jogi ügyekben segített. 

A cigányságom miatt gyorsabban leomlanak olyan falak, amiért másnak jobban küzdenie kell, tehát segít az elfogadásban. De az ellenkezőjét is megtapasztaltam. Volt olyan közösségem, ahol két évig nem köszöntek vissza nekem vagy kapásból letegeztek, illetve olyan dolgokat engedtek meg, amilyeneket egy magyar pappal szemben nem tettek volna

– emlékszik vissza. 

– Én cigány pap szeretnék lenni. A papság természetesen prioritás, mert erre szentel föl minket az érsek atya, az egyházmegye szolgálatára. De emellett nagyon fontosnak tartom azt, hogy a cigány származás ne legyen hátrány, ne legyen tabu. Mindenki merje vállalni a származását. Ezen a különleges helyen pedig, amit egy papi szolgálat jelent, talán még fontosabb az identitásunk vállalása – mondja Kubik Zsolt, akit 2024 nyarán szenteltek pappá, és jelenleg a mezőkövesdi Szent László-plébánia káplánja. Hozzáteszi: szeretné megtalálni azt, mivel hozhatják közelebb a cigánysághoz a vallást, hogy mozduljanak meg, ne féljenek a templomtól, hanem érezzék otthon magukat benne.