A történet öt évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Párizsi Magyar Intézet Délvidéket bemutató fotókiállítást rendezett, ide kértek anyagot a Néprajzi Múzeumtól. A gyűjtemény tüzetesebb átvizsgálásakor akadtak Alföldy Flóra nevére, akitől 33 pozitív fotográfiát őriztek, amelyek 1907-ben kerültek az akkor még a Nemzeti Múzeumhoz tartozó néprajzi osztály gyűjteményébe.
– Azt nem tudni, a szerző milyen okból ajándékozta képeit a múzeumnak – árulta el Gebauer Hanga.
A munkák 9×12 centiméteres nagyítások, nem negatívok, mint a gyűjtemény közel 400 ezer darabjának döntő többsége.
– Nem indult egyszerűen a kutatás, az Országos Széchényi Könyvtárban mikrofilmen böngésztem a korabeli helyi lapokat – mesélte a Néprajzi Múzeum fotógyűjtemény-muzeológusa, hozzáfűzve: időközben kiderült, országos újságokban is – mint az Új Időkben, a Tolnai Világlapjában – megjelentek fotográfiái, sőt hazai és nemzetközi tárlatokon szintén bemutatkozott. 1905-ben a több mint 500 alkotást felsorakoztató műkedvelő fényképészeti kiállításon egyedüli nőként nyer díjat Idyll a Sikarában című felvételével.
– Mi mindent sikerült kideríteni a hölgyről? – érdeklődtem.
– Elpolgárosodott nemesi családban született, komoly társasági életet élt, számos bálon szerepelt fővédnökként, azaz bálanya volt, nem csupán Zomborban, de a fővárosban is. Férje, Késmárky Béla úgyszintén nagy házat és jól menő ügyvédi praxist vitt – mesélte Gebauer Hanga, majd áttért szakmai működésére: Alföldy Flóra a zombori Műkedvelő Fényképezők Egyesületének tisztségviselői posztját töltötte be. Abban az egyesületben, ahol a 28 férfi társaságában, mellette egyetlen hölgy akadt. 1904-ben indult a Bácsország című folyóirat, amely korában azzal vált egyénivé, hogy fotóval illusztrálták a cikkeket, ezek közül számosat Flóra készített.
Jellegzetes életkép egy korabeli falusi piacról
Fotó: Néprajzi Múzeum/Alföldy Flóra
– Bátorították az amatőr fotósokat, hogy küldjék be képeiket a szerkesztőségbe, és a „mi amatőrjeink” rovatban be is mutatták az alkotókat. Az 1. évfolyam 3. számában éppen Alföldy Flórát, akiről azt írták, hogy Párizsban is szép sikereket ért el a képeivel – fogalmazott a muzeológus.
A századforduló előtt, 1887–88-ban fejlesztették ki a celluloidfilmet és a hobbifotós kamerát, illetve az Eastman Kodak Company megnyitotta első laborjait. Magyarországon a legtöbben még harmonikás gépet használtak, a hátlapján fényérzékeny bevonattal ellátott üveglemezzel.
– Vélhetően üvegnegatívokra fotózott Alföldy Flóra, azonban mivel kizárólag pozitív képeket őrzünk tőle, ezért ezt biztosan nem lehet tudni.
Mindenesetre nem egy törékeny nőre méretezett szakma volt a fotózás. Ki ne felejtsük a fényképezőgép-állványt, amit szintén cipelni kellett a mostaninál jóval hosszabb expozíciós idő miatt.
– Akkoriban nagyon komolyan terjedt a nemesség körében, főleg a nők között az amatőr fényképezés. Nyilván azért köztük, mert pénzigényes hobbinak számított – magyarázta a fényképgyűjtemény muzeológusa. – Fizikailag tényleg megterhelőbb volt a fotózás, mint manapság, ráadásul a családi krónikák szerint Flóra kiskorától beteges, valószínűsíthetően törékeny alkat volt. Ennek dacára több éven keresztül járta Bácskát, és számos település hétköznapi és ünnepi pillanatait örökítette meg.
Gebauer Hangának belföldön és Németországban élő örököst is sikerült felkutatnia. Egyikük megírta családja történetét, amelyben szerepel Alföldy Flóra. Eszerint háromgyerekes családban született, egyik testvére korán meghalt, csakúgy mint szintén három gyereke közül (egy maradt életben) Etelka. Zombori sírjukban együtt nyugszik a kicsivel két szülője.
– A családi feljegyzés szerint harmadik gyermekének szülése közben halt meg harmincévesen, szilveszterkor – idézte fel a muzeológus, megjegyezve: az újságok és a halotti jegyzőkönyv tanúsága szerint viszont Budapesten hunyt el májbetegségben.
– Férje annyira szerette, hogy nem tudott élni nélküle, és öngyilkos lett. Az árva kislányt nagybátyja, Alföldy Tibor vette magához.
Meglehet, Alföldy Flóra afféle úriasszony hobbi fényképész volt, ám képein ez nem látszik. Jól komponált, jól exponált, éles, témaérzékeny felvételei őrzik a soknemzetiségű (szerb, magyar, német) Délvidék hétköznapjait, megörökítve az egymás mellett élő, keveredő kultúrákat és különféle társadalmi rétegeket.
– Pedig vélhetően a Műkedvelő Fényképezők Egyesületének havi, úgynevezett vetítőestjein, egymás képeinek kritikájából tanulta a fotózást, illetve 1904-től az Amatőr Fotós című újság adott útmutatásokat – mondta Gebauer Hanga.
A Néprajzi Múzeum a költözés alatt is hasonló válogatásokkal igyekszik megismertetni a közönséggel egyedülálló fotógyűjteményét.
