A tájszólás megmentheti a világot a szürkeségtől

Összetett magyarázata van annak, hogy a nyelvjárás hogyan szorult ki a nyilvános beszédből, és addig talán fel sem tűnik a hiánya, amíg valaki fel nem rúgja ezt a konvenciót. Milyen furcsa, ha valaki dialektusban beszél a tévében, milyen sokan mosolyodnak el, ha valaki ízes tájszólásban beszédet mond valamely illusztris összejövetelen!

Bonczidai Éva
2020. 02. 21. 6:50
null
Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokan anyanyelvként valamely nyelvjárásban tanultunk meg magyarul beszélni, majd felnőttkorunkra szinte észrevétlenül koptak ki az ë-k, az å-k, az í-ző, ö-ző alakok a beszédünkből. Ez akkor tudatosult bennem, amikor sok évvel ezelőtt egy egyetemi cimborámmal látogattam haza a szülőfalumba, és ő rácsodálkozott arra, hogy a nagyapámmal nyelvjárásban beszélek. Nekem addig talán fel sem tűnt, hogy máskor nem ezeket a szavakat használom, vagy hogy otthon magától értetődően váltok vissza a gyerekkori anyanyelvre.

Kulturális újságíróként gyakran veszek részt kiállításmegnyitókon, előadásokon, konferenciákon, de meglehet, hogy egy kezemen össze tudom számolni, hány ünnepségen beszélt a konferanszié nyelvjárásban – kivétel nélkül mindegyik ilyen esemény népművészethez, néprajzhoz kötődött. Ez az aránytalanság a pozitív megerősítés hiányára is visszavezethető – egy 2018-as, négy ország tanárait vizsgáló kutatás eredményeit ismertetve mutatott rá a Nyest.hu, hogy a magyartanárok 35-50 százaléka diszkriminálja azokat a diákokat, akik nyelvjárásban beszélnek, és ennek komoly szerepe lehet a gyerek iskolai sikertelenségében és a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában is.

Fotó: Éberling András

Balázs Géza nyelvészt, egyetemi oktatót, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnökét kérdeztük arról, hogyan viszonyul az egyetemi szféra a nyelvjárásokhoz, illetve a pedagógusképzésben milyen iránymutatást adnak. Mint kifejtette, a nyelvészet és az egyetemi oktatás a nyelvjárásokat értéknek tartja, és folyamatosan felhívják erre a figyelmet. „Lassan huszonöt éves nyelvstratégiai programunkban a nyelvjárásokról folyamatosan szó van, sőt bevezettük a nyelvjárás-stratégia fogalmát is. A pedagógusképzésben ez a szemlélet jelenik meg, de talán sok helyen erőtlenül és nem jó módszertannal – a tanárok sokszor bizonytalanok, hogy hogyan álljanak a nyelvjárásban beszélő gyermekekhez” – mondta az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének vezetője. Úgy véli, az anyanyelvjárást támogatni, őrizni kell, az a helyes út, ha az iskola erre ébreszt rá, de emellett empatikusan, nem erőszakosan megtanítja a köznyelvi formákat.

Ha a szépirodalmat nézzük, találunk ugyan műveket, amelyekben megjelennek tájnyelvi elemek, de csak kevesen tették ezt olyan hangsúlyossá, mint Móricz Zsigmond vagy a kortársak közül Muszka Sándor és Sántha Attila. Utóbbinak szívügye a székely nyelvjárás gazdagságának megmutatása – a József Attila-díjas költő székely szótárt állított össze, verseivel és gyerekeknek szóló szépirodalmi műveivel is a tudatos nyelvhasználatot, a nyelvjárás visszatanulását szorgalmazza. Úgy véli, hogy aki lemond a tájszólásáról, annak gyengül az identitása.

„Ha száz, netán kétszáz évvel ezelőtt megkérdeztük volna, mit is értenek az emberek a magyar anyanyelven, biztos, hogy más válaszokat kaptunk volna, mint ma, amikor létezik egy, a nyelvészek által kijelölt, körülbástyázott, (agyon)szabályozott irodalmi magyar nyelv, amely A magyar nyelvnek képzeli magát, mivel az utóbbi időben olyannyira nagy teret nyert, hogy jóformán nem is marad hely a területi változatoknak, nyelvjárásoknak” – mutatott rá Sántha Attila.

Mint mondja, rendkívül kártékony volt az az időszak, amikor úgy irtották az iskolában a nyelvjárást, mint a burjánt, de hála a néprajzosok, a nyelvjáráskutatók, no meg a nyelvjárásban alkotó írók munkájának, mára ez a szemlélet erősen visszaszorulóban van, és a pedagógusok is egyre inkább elismerik, hogy értéket jelent a tájszólás, a tájnyelv.

Csakhogy ezek használata annyira visszaszorult, hogy talán nem is igazán lehet közhasználatba hozni őket. „Attól félek, már soha nem lesz természetes, ha valaki a tájszólásában szólal meg – nem fogják ugyan automatikusan műveletlennek tekinteni, de különcnek mindenképp. De ha ez az ára, akkor legyen: én például büszke vagyok arra, hogy székelyként pár ezer magyar szóval többet ismerek, mint a steril, tájhoz nem köthető beszélő” – tette hozzá a költő.

Úgy véli, az anyanyelvi nevelésben manapság a tévével kell megküzdeni, a rajzfilmeket nyávogósan szinkronizáló hangszínészek bűnbandájával. Ő ellensúlyozásképpen írt egy tankönyvet: Székely szótár küssebb s nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak – ebben titkos nyelvként próbálja vonzóvá tenni a székely nyelvjárást.

Ez szülőként is nagy kihívás, de Sántha Attila határozott álláspontot képvisel: „Arra biztatom a gyermeket, hogy ne csak tanuljon, hanem fedezzen fel egy regio­nális életérzést, jöjjön rá, milyen jó is székelynek lenni. S ha sikerül belőle jó lokálpatriótát nevelni, akkor biztos vagyok benne, hazafiként sem lesz rossz.

Arra biztatom a gyermeket, legyen egy társa, az Öreg, aki bevezeti őt ebbe a csodálatos világba. A tájszólásnak csak úgy van jövője, ha annak beszélői, az öregek összefognak a gyermekekkel, s megmentik a világot a szürkeségtől.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.