Átadták a kiscsőszi Hunyor Regionális Népi Kézműves Alkotóházat

Átadták szerdán a kiscsőszi Hunyor Regionális Népi Kézműves Alkotóházat, az új táncházi épületet, a parasztállatkertet, a lakodalmi csárdát és pajtát magába foglaló Élő Forrás Hagyományfalu beruházást – közölték a szervezők az MTI-vel.

Forrás: MTI2020. 03. 04. 21:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiscsősz a kisközösségi fesztiválok egyik meghatározó helyszíne, ahol minden évszakban szerveznek egy kiemelt rendezvényt, amelyre országos, sőt nemzetközi érdeklődés jellemző. Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület idén részben már új helyszíneken rendezi a Dűvő nemzetközi népzenei tábort és a Kiscsőszi Pajtafesztivált, mely a népművészeti élet egyik legismertebb szakmai programja. Az áprilisi Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét nevű rendezvény első három napjának programjai is ebben a faluban lesznek – olvasható a közleményben.

Mint írják, a Veszprém megyei település az élő hagyományok faluja, ahol bemutatják paraszti kultúrát és a vele járó értékeket. Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület az elmúlt években az egész Kárpát-medencére és a diaszpórára is kiható kulturális programkínálatot alakított ki, melynek bázisa lett az alig száz fős falu. A kulturális bázis különböző pályázati forrásoknak köszönhetően jelentősen bővült.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.