Bemutatták Kónya Imre Antall Józsefről szóló könyvét

Kónya Imre Antall Józsefet méltatva azt mondta: a kötet elsősorban a fiataloknak íródott, egy olyan emberről, akinek az életében nem volt olyan momentum, amiért restelkednie kellett volna.

Forrás: MTI2019. 12. 12. 19:36
ANTALL Jzsef
Budapest, 2019. december 12. Knya Imre Antall Jzsef kzelrl - "n ksznettel tartozom Magyarorszg npnek" cm knyve a bemutatjn a Nemzeti Kzszolglati Egyetemen 2019. december 12-n. MTI/Mth Zoltn Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bemutatták Kónya Imre, a Boross-kormány egykori belügyminisztere Antall Józsefről, a rendszerváltás utáni első szabadon megválasztott kormány miniszterelnökéről szóló könyvét szerdán, Budapesten.

A szerző, a Független Jogász Fórum alapító elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Szent László kápolnájában rendezett eseményen mondott köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Antall József 26 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el. Szabad Györgynek, az Országgyűlés 1990 és 1994 közötti elnökének szavait is idézve Kónya Imre azt mondta: Antall József vetett, hogy ez a nemzet arathasson. Rajtunk múlik, hogy így legyen.

Felidézte: Antall József sokszor beszélt arról, milyen fontos, hogy átörökítsék az emlékeket az idősek a fiataloknak. Egy nemzet az összetartozás érzésében gyengül akkor, ha ez a szál megszakad – hangoztatta.

Kónya Imre szavai után levetítették Venczel Éva Főhajtás című, a néhai miniszterelnök halálának ötödik évfordulójára készült filmjét.

A könyvbemutatón a szerzővel Ablonczy Bálint újságíró beszélgetett. Kónya Imre Antall Józsefet méltatva azt mondta: a kötet elsősorban a fiataloknak íródott, egy olyan emberről, akinek az életében nem volt olyan momentum, amiért restelkednie kellett volna.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szólt arról is, hogy a rendszerváltozáskor rettenetes helyzetben volt az ország és példátlan volt a feladat, amire vállalkoztunk. Tudtuk és Antall József is tudta, hogy az emberek csalódni fognak a rendszerváltozásban, ez a kötet azt tanúsítja, hogy amit ember megtehet, azt Antall József megtette, hogy ez a csalódás ne következzék be – fogalmazott.

Az Antall József közelről – Én köszönettel tartozom Magyarország népének című, mintegy 250 oldalas, korabeli fotókkal is illusztrált kötet a Kortárs Könyvkiadó Kft. gondozásában jelent meg.

A kötet ismertetője szerint történelmileg hiteles, ugyanakkor kifejezetten szórakoztató könyvet írt a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről Kónya Imre, aki a lehető legközelebbről kísérhette figyelemmel Antall József tevékenységét az Ellenzéki Kerekasztaltól kezdve haláláig.

A közvélemény számára jórészt ismeretlen, olvasmányosan megírt epizódokból hitelesen bontakozik ki Magyarország 1989 és 1993 közötti története és a főszereplő, Antall József személyisége. A könyv különlegessége 22 archív videó, közülük néhány Antall József zárt körben elhangzott beszédeiből tartalmaz részleteket. A videók elérését QR-kódok és a hozzájuk tartozó lábjegyzetekben megadott linkek segítik – áll az összegzésben.

Az eseményen mások mellett részt vett Boross Péter egykori miniszterelnök, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Martonyi János volt külügyminiszter, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és az akkori MDF-frakció több tagja is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.