Charlie ma délelőtt mutatta be új lemezét

A sajtótájékoztatón Charlie a „mi Petőfi Sándorunknak” nevezte Horváth Attila dalszövegírót.

Pataki Tamás
2020. 07. 29. 19:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Drága gyerekek, azt szeretném, ha ez a pár közös perc boldogságban telne. Nekem ez nagyon nagy dolog, hisz hosszú idő után végre egy új lemezt tudtunk kiadni. Egyik barátom felhívott ma reggel, és azt mondta, hogy Charlie, ez a lemez rólad és rólunk szól. Ez megfogott, fel is írtam. 1964-ben kezdtem el muzsikálni, ez elég hosszú idő, és nagyon boldog vagyok, hogy még egyáltalán vagyok. Úgy érzem, hogy a Mindenen túl egy évtizedekre szóló zenei lenyomat lesz – így kezdte az énekes a lemezbemutató sajtótájékoztatót, egy hosszú, fehér abrosszal terített asztalnál ülve zenésztársai mellett.

Hogy ezt miért említem? Mert az ilyen sajtótájékoztatókhoz képest szokatlanul családias hangulatban, egy budai, Duna-parti étterem teraszán mutatta be az új lemezét Charlie, melyen a zenekarán kívül részt vettek az ebben közreműködő zenészek, énekesek, többek között Tóth Vera, Veres Mónika Nika, Szolnoki Péter, Horváth Ákos, az énekes fia és Bolyki Balázs és a fiai, továbbá szövegírók is. Charlie-nak valóban régen jelent meg új albuma, egy válogatás- és a Charlie65 koncertlemezt leszámítva legutóbb 2006-ban látott napvilágot a Másképp ugyanúgy című korongja. A Mindenen túlon viszont egy igazi könnyűzenei seregszemlét láthatunk.

– Kristóf Gábor is az asztalnál ül, miatta lettem zenész. Ő jegyzi a lemez két angol nyelvű dalát. Az én korosztályom ismeri őt, a fiatalok már nem annyira. Trombitaművész, pár éve költözött haza, a müncheni stúdió vezéralakja volt, aki az egész világot bejárta. De összesen 45 művész szerepel ezen a lemezen, külsősök, de ez nem a megfelelő szó, inkább a barátaimnak nevezném őket, akiket nagyon szeretek. Január 15-én kezdtük el a közös munkát, március 15-én már készen voltunk, de itt nem a gyors munka, hanem a tudás a lényeg, pillanatok alatt mindenki mindent megcsinált. Tóth Verával például a Feldobott kő című dalt énekelem, a „Tomi dalát”: Somló Tamás gyerekkori barátom volt, egy padban ültünk, volt egy hosszú időszak, amikor nem találkoztunk, de az utóbbi években mindig együtt voltunk, nagyon hiányzik – mondta az énekes.

László Attila gitáros, zenei konduktor arról beszélt, hogy már 27 éve működik együtt Charlie-val, ezért a lemez megjelenése egy ünnepi esemény, hisz a zenekar 1993 óta folyamatosan dolgozik, koncertezik, nem tartottak szünetet, így „visszatérő” koncertet sem kell tartaniuk. Érdekes módon nem Charlie, hanem László Attila árulta el, hogy miért Mindenen túl lett a lemez címe: – Ezt a gondolatot Charlie egy telefonbeszélgetésünkkor vetette fel. Azt mondta, annyiszor megálmodta már, hogy mi mindenen van túl, annyi mindent csináltunk együtt, hát legyen az a címe, hogy Mindenen túl. Nagyon örülök ennek az új lemeznek, mert úgy érzem, hogy hosszú évek alatt sikerült felépíteni egy olyan eredeti zenei világot Charlie zenei egyénisége köré, ami nagyon időtálló, aminek a legjobb elemei ezen az új lemezen is megtalálhatók, nem fognak benne csalódni – mondta a gitáros.

Horváth Attila, aki Charlie legjobb dalszövegeit írta – és a sajtótájékoztatón Charlie a „mi Petőfi Sándorunknak” nevezte – furcsa módon csak egyetlenegy dalt jegyez az új lemezen, ám elárulta, hogy olyan magánéleti gondjai akadtak, amelyek ellehetetlenítették a munkáját: – 1993 óta a világon mindent együtt csináltunk, megszámlálhatatlan lemezt, nótát és dalt adtunk ki. Hogy most csak egyetlenegy dallal vagyok jelen a lemezen, annak magánéleti okai voltak. Történtek dolgok, amiket iszonyatos energiával sikerült átvészelni. Ötvenéves pályafutásom alatt életemben először fordult elő, hogy becsődöltem. Ültem a papír előtt, törtem a fejem, gyűrtem az agyam, rágörcsöltem és réges-rég tudom, hogy ha valami görcsben van, az úgy nem megy. De a Charlie-val való barátságunk ugyanolyan töretlen, mint mindig. Szeretném Valla Attilának megköszönni, hogy helyettesített – mondta a dalszövegíró.

A lemezborító meglepően egyszerű: egy közeli koncertkép, rajta pirossal nemes egyszerűséggel: Charlie (érdekes, hogy a lemez címét csak a borító belsején tüntették fel). A korongon a bónusz dallal együtt 14 szám található: Mindenen túl, Leszek-e én, Az nyer, aki nevet, Álarc nélkül, Egyszer az életben, Földobott kő – „Tomi dala”, Kettőből a fél, És most ne rontsuk el, Ameddig szól bennem a dal, Hazavárt, Most vagy soha, Cyber War, 50 millions piano players in China, Bónusz: Akkor szóljatok.

Charlie új lemezét csak a hivatalos oldalán vagy a koncertjein lehet megvásárolni.

Nemsokára jelentkezünk a lemezrecenzióval is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.