Egy érdekes gyilkos az irodalomból

Harminchárom éves Patrick Süskind A parfüm (Egy gyilkos története) című sikerkönyvének magyar kiadása.

Majdnem azt a címet kapta írásom, hogy a világirodalom legérdekesebb gyilkosa, de hát ilyet Raszkolnyikov óta pofátlanság leírni. Annyi biztos, hogy A parfüm hőse, Jean-Baptiste Grenouille sokkal érdekesebb, mint az összes drakulák, múmiák, vérfarkasok, zombik, láthatatlan emberek meg a popkultúra kertészeti és mezőgazdasági kisgépeket reklámozó, perverz sorozatgyilkosai (legalább ne úgy lóbálnák azt a szerencsétlen motorfűrészt, mint a kanászbaltát, komolyan mondom, az ilyen sztorikban a szerszámokat sajnálom a legjobban). Megteremtője, Patrick Süskind ugyanis egy olyan képességet talált ki számára, amivel tudtommal az irodalom- és kultúrtörténet legtermészetfölöttibb gonoszai sem bírnak: övé a világ legjobb szaglása.

A parfüm (alcíme: Egy gyilkos története) először 1985-ben jelent meg németül, és három év múlva már jött is a magyar kiadás az Árkádia jóvoltából, Farkas Tünde kiváló fordításában – nem azért mondom, hogy kiváló, mert olvastam az eredetit, hanem mert nyilvánvalóan irtózatosan megdolgozhatott, hogy nyelvünk teljes vértezetében ragyogtassa föl Süskind bizarr atmoszféráját és burjánzó képeit. A számtalan nyelvre lefordított A parfümöt feltehetően olvasóink többsége ismeri, ha nem a könyvet, akkor a filmet (magam nem néztem meg, egyszerűen túl jó írás ahhoz, hogy elrontsam valami megélhetési fantáziáló filmiparossal a saját belső képeimet, és ezt szeretettel ajánlom mindenki másnak is).

A könyv harminchárom éves magyar kiadásának borítója
Fotó: Antikvárium.hu

A könyv keletkezésének körülményeit ellenben senki sem ismeri, és nem is fogja, mert Patrick Süskind úgynevezett rejtőzködő szerző (ezt is szeretettel ajánlom mindenkinek, főleg hübrisz ellen hatásos, de a lelki béke stabilizálására is kiváló), nyilvánosság elé nem lép, visszautasított díjak egész gyűjteményével bír, de amitől végképp szívünkbe zárhatjuk őt: állítólag évekig kellett neki könyörögni regénye megfilmesítésének jogáért, mire beadta a derekát…

A parfüm egyrészt a szagok, illatok világáról szól, ezek adják az egész könyv utánozhatatlan atmoszféráját, előtérben a XVIII. század illatszerészi tudományával, háttérben az egész francia felvilágosodás Voltaire-i gúnnyal ábrázolt, különös, átmeneti korszakával. A parfüm másrészt a zseni és a gonosz természetéről szól – de legalábbis arra készteti az olvasót, hogy föltegye magának e két súlyos fogalom mibenlétének kérdését.

„Grenouille arccal a lány bőrére borult, és hatalmasra tágult orrcimpákkal csúszkált rajta a hasától a melléig, nyakáig, arcáig, és a hajáig […]. Feje búbjától a lába ujjáig végigszaglászta, s az illat utolsó maradványait az álláról, köldökéből, és karhajlatának ráncaiból gyűjtötte be. […] A mai nappal, úgy tűnt, megtudta, kicsoda is ő valójában: nem kevesebb, mint zseni; valamint, hogy életének értelme, célja, oka és magasabb elhivatottsága van, ez pedig nem csekélyebb, mint hogy forradalmasítsa az illatok birodalmát, hiszen a világon egyes-egyedül neki adatott meg ehhez az eszköz: különlegesen finom szaglása, fenomenális emlékezete és – mint mindezek között a legfontosabb: a Marais utcai lány illatlenyomata, amely mindent tartalmaz, ami egy nagyszerű illathoz, egy parfümhöz kell: gyengédséget, erőt, tartósságot, sokszínűséget, és ijesztő, ellenállhatatlan szépséget. Megtalálta az iránytűt eljövendő életéhez. Most értette csak meg, miért is csüng oly szívósan és elkeseredetten az életen: illatok alkotójává kell válnia. De nem akármilyenné. Hanem minden idők legjobb parfümkészítőjévé.”

Amitől a könyv bizarrsága nem lesz bazári, hanem szinte metafizikussá emelkedik, az a maguktól értetődő klisék teljes mellőzése: nincs szexuális perverzió (Grenouille aszexuális lény, csak szagokra „gerjed”), vér sem folyik, a gyilkosságok egy pillanat alatt, minden szenvedéstől mentesen zajlanak, hisz hősünk célja nem a gyilkolás, hanem a tökéletes, emberi érzelmeket befolyásoló parfüm létrehozása.

Grenouille, aki csak szagokat tud szeretni (meg néha önmagát), és az emberiség iránt csak megvetést érez, olyan parfümöt készít a szűzlányok illatesszenciájából, ami ellenállhatatlanná teszi őt minden ember számára. Nem is tudnak neki ellenállni – ez lesz a végzete a világirodalom egyik legragyogóbb, hatalmas érzelmi és morális csavart rejtő fináléjában.

Patrick Süskind: A parfüm. Árkádia, Budapest, 1988.