Az Egy nő fogságban című film azonban nem csak a mélysége és érzékenysége miatt figyelemreméltó, hanem azért is, mert a kiváló építkezésnek és játékfilmekre jellemző történetvezetésnek köszönhetően elsőrangú filmélményt nyújt. Az utolsó percig a rendezővel együtt izgulunk Marisért, aki mindeközben tiszteletreméltó és lefegyverző őszinteséggel avat be minket az életébe.
A film emellett hajszálpontos látleletet ad a lelki terror minden fontos mozzanatáról: arról, fogva tartói kezdetben miként hitették el Marissal, hogy jó dolga lesz náluk, aztán hogyan semmisítették meg fokozatosan az identitását, hogyan építették le a társas kapcsolatait, és miként hitették el vele, hogy soha nem menekülhet. A bántalmazások mellett talán az a legmegrázóbb mozzanat a filmben, hogy Maris fizikailag nem volt bezárva, engedéllyel bár, de eljárhatott dolgozni vagy vásárolni, tehát tulajdonképp bármikor megszökhetett volna, ennek ellenére fel sem merült benne, hogy megteheti. Nem minden esetben ilyen súlyos fokban, de pont ugyanilyen káros kötődés és tehetetlenség alakul ki valamennyi bántalmazó kapcsolatban: ennél a pontnál mindenképp rádöbbenhetünk, hogy a társadalom perifériáján élő Maris történetének milyen húsba vágóan univerzális tanulságai vannak.
És Maris – vagyis Edit, mert a film végére gyönyörű zárlatként visszakapja az igazi nevét – mégis képes lesz összeszedni az erejét, és hihetetlen dolgokat tesz saját magáért. Így a film végül azt is képes megmutatni, hogy még egy ilyen helyzetből is lehet kiút: a bátor és érzékeny ábrázolásmód és Maris megkapó egyénisége mellett ez teszi az Egy nő fogságban című alkotást az utóbbi évtizedek egyik legjobb és legfontosabb magyar filmjévé.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!