Fekete Péter: Nem fordulhat elő itthon, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek művészek

A kulturális államtitkár a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta, ha az önkormányzatok nem tudják saját forrásból működtetni a színházakat, akkor kérhetik az állam segítségét.

Forrás: HÍR TV2019. 12. 06. 15:51
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A színházak átláthatóbb működését ígéri az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Fekete Péter kulturális államtitkár az új törvényjavaslat kapcsán a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta, ha az önkormányzatok nem tudják saját forrásból működtetni a színházakat, akkor kérhetik az állam segítségét. A közös fenntartás azonban azt is jelenti, hogy az intézmény dolgairól is közösen kell dönteni- mondta az Emmi államtitkára.

A legnagyobb magyar szexuális botrány két hete robbant ki, az ön közbelépésére végülis arra kényszerült az egyetem, hogy indítson egy belső vizsgálatot. Tegnap az ATV stúdiójában Upor László rektor azt mondta, hogy egy baráti meghallgatás volt, nem tettek fel kemény kérdéseket. Gothár Péternek a véleményére, az érzéseire voltak kíváncsiak. Államtitkár úr, ebben a formában van értelme a vizsgálatnak? – kérdezte Velkovics Vilmos műsorvezető.

„Baj van, az biztos. Tehát úgy a Színművészeti Egyetem mint a Katona József Színház postafordultával válaszolt az én megkeresésemre, és valóban válaszlevelet kaptam. Mindkét intézmény leszögezte, hogy én nem vagyok a fenntartója, tehát nem is volna nekem jogom itt érdeklődni, de válaszoltak és érdekes módon a Katona József Színháznak a levelében – én összeszámoltam – 13-szor szerepel az áldozat szó. Maga sokkoló, hogy fogok egy papírt a kezemben, amely egy A4-es papír és ezen a papíron, egy írott szövegben az a szó, hogy áldozat 13-szor szerepel. (…) Sokkal több ez mint az egyénnek a megbotlása, sokkal több ez mint az egyénnek a megbukása, itt rendszerszerűen kell keresnünk a gondokat. Nem fordulhat elő Magyarországon, hogy előadóművészeti intézményben kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek művészek. (…)” – mondta Fekete Péter.

A teljes beszélgetés IDE kattintva tekinthető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.