Menyasszonytáncba ugrott be Szulák Andrea

A többszöri leállásra kényszerült Győri Nemzeti Színházban a világ első klezmer musicaljével indult újra az élet.

Gőz József Miklós
2020. 10. 30. 11:30
null
Fergeteges férfitánc a Menyasszonytáncból Fotó: Győri Nemzeti Színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétszeres ünnep volt az október 25-i vasárnap a győri színházban színészeknek és nézőknek egyaránt. Ekkor indult újra a többszöri leállásra kényszerült színház. Októberben egymást értek a negatív közlemények a színház honlapján, míg végül a legutóbbi – az október 22-ére keltezett üzenet – hírül adhatta az újraindulást. Azon nyomban leírták, melyik elmaradt darab mikor kerül sorra. Így érkeztünk el a Menyasszonytánc című klezmer musical többször elhalasztott premierjéig.

A musical 28-i bemutatóján egy helyen változott a szereposztás. Szulák Andrea vette át Janisch Éva felépüléséig Blumné szerepét, amelyet ő is Felföldi Anikótól és Molnár Piroskától „örökölt” a Fővárosi Operettszínházban. Néhány napig otthon, a győri színház videójának segítségével foglalkozott a darabbal, de szerdán, a bemutató délelőttjén már a színpadon próbált. Este pedig nagy sikerrel játszotta el a szerepet.

A Menyasszonytánc előképe Indig Ottó Torockói menyasszonya, amelyet 1937-ben meg is filmesítettek, többek között Dayka Margit szereplésével. A darabból írt Jávori Ferenc musicalt, klezmer zenével. A bonyodalom abból fakad, hogy a férfi főhős házasodni készül, de menyasszonyának nincsenek meg az ehhez szükséges papírjai. Ezek keresése közben kiderül, hogy a katolikusként nevelkedett lány valójában zsidó lehet… Ezen bolydul fel a falu magyar, román és zsidó népe. Mindez sodró erejű klezmer zenével és táncokkal kísérve.

Fergeteges férfitánc a Menyasszonytáncból
Fotó: Győri Nemzeti Színház

A világ első klezmer musicaljét, a Menyasszonytáncot már az évad elején megígérte Forgács Péter igazgató, amikor kiemelt néhány bemutatót az idei évadból. Ugyancsak eltervezték Az öreg hölgy látogatását, a Liliomfit, a Bánk bánt (a nagy sikerű film színpadi változatát), a Szerelmes Shakespeare-t és Zerkovitztól a Csókos asszonyt. Mindezeket a nagyszínpadon adják elő, a Kisfaludy teremben pedig a Hőstenor című bohózat és az Esőember került a nézők elé. A Vil-Korr sulibérlet három ifjúsági produkciót tartalmaz.

E hónapban érkezett meg Győrbe az a kiállítás, amelyet a Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, magyarországi és román színházművészet és -történet korszakos művészének tiszteletére szervezett emlékévben rendeztek. Győrön kívül az idén még csak két színházban jelent meg az emlékkiállítás. Ide Gyuláról érkezett, majd novemberben Budapesten mutatják be. Jövőre pedig útra kel, s láthatják többek között Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Margittán, Kolozsváron, Bukarestben és Szabadkán is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.