Hős vagy lázadó volt Koppány vezér?

„Hát kérem szépen, ez a hely kezdetben a Kupa vezér szálláshelye vót. Pogány ember hírében állt az ebadta, de azután meg is büntette a Szent István király.”

Miklós Péter
2021. 06. 24. 9:30
Az István, a király Koppánya a színművész-énekes pályafutásának kiemelkedő alakítása volt
Az István, a király Koppánya a színművész-énekes pályafutásának kiemelkedő alakítása volt Fotó: MTI/E. Várkonyi Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A honfoglaló Árpád nagyfejedelem leszármazottjaként számontartott Koppány vezér sokat emlegetett, ugyanakkor rejtélyes alakja a magyar államalapítás történetének. Személye a történetírás mellett a néphagyományba és a populáris kultúrába is bevonult. Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperája nyomán a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján népszerű fiúkeresztnévnek számított a neve.

Magyar Zoltán néprajzkutató már számos könyvet írt jeles magyar történelmi személyiségek – így például Szent István király, Szent Imre herceg, Szent László király, II. Rákóczi Ferenc vagy éppen a Habsburg-dinasztia tagjai – néphagyományban betöltött szerepéről. Köteteiben a korábban publikált szöveghagyomány (néprajzi adattárak, illetve gyűjtések) forrásként való fölhasználása mellett a nyolcvanas évektől kezdődően a ­Kárpát-medence számos tájegységén végzett maga is adatgyűjtést, s az adatközlői által elmondottakat beillesztette műveibe. Hasonlóképpen járt el nemrégiben megjelent Hős vagy lázadó? Koppány alakja a folklórban és a kultúrtörténetben című, a Magyarságkutató Intézet gondozásában megjelent kötete megírásakor is.

A kiadvány online, ingyen hozzáférhető Forrás: Magyarságkutató Intézet

A magyar államalapítás korának históriájával kapcsolatban szinte közhelyszerű megállapítás, hogy az európai keresztény állam mellett a voksát letevő Szent István „kihívója” volt a hagyományos sztyeppei életmódot és a törzsi-nemzetségi állam- és társadalomszervezetet preferáló Koppány vezér, Somogyvárnak és környékének az birtokosa. A középkori magyar krónikáshagyomány által sugallt, s a szépirodalomba is bekerült képet azonban érdemes lehet árnyalni, illetve részben újragondolni, hiszen kevés objektív forrás áll rendelkezésünkre Koppány személyéről. Vélhetően nem volt „pogány” (vagyis a magyar ősvallás követője), valószínűleg ugyanis, legalább színleg, mint Géza fejedelem vagy Szent István másik nagy ellenfele, Ajtony vezér, a Tisza–Maros-vidék ura, keresztény hitre tért.

Az bizonyos, hogy felkelésének a leverése közvetlenül hozzájárult a keresztény magyar királyság létrejötte kezdeteihez, s az európai magyar állam megszilárdulásához és végső soron Szent István hatalmának a ­Kárpát-medence nagy részére való kiterjesztéséhez. Somogy, illetve Veszprém megyében egészen a huszadik század végéig föllelhetők voltak a Koppánnyal – vagy ahogy a helyiek nevezték: „Kupa herceggel” – kapcsolatos néphagyományok.

„Hát kérem szépen, ez a hely kezdetben a Kupa vezér szálláshelye vót. Pogány ember hírében állt az ebadta, de azután meg is büntette a Szent István király” – fogalmazott az egyik helyi adatközlő, hiszen a somogyvári középkori erődítménynek, illetve maradványainak a népi neve: Kupavár, amely az Árpádok korától fogva folyamatos elnevezés lehetett.

Koppány alakja történelmi, néprajzi és szépirodalmi megörökítésének számbavételével nemcsak a magyar középkor- és művelődéstörténetnek, illetve a néprajztudománynak, de egész emlékezetkultúránknak nagy szolgálatot tesz Magyar Zoltán könyve.

Magyar Zoltán: Hős vagy lázadó? Magyarságkutató Intézet, Budapest, 2020. A teljes kiadvány online, ingyenesen olvasható ITT.

(A borítóképen az István, a király Koppánya szerepében Vikidál Gyula Fotó: MTI/E. Várkonyi Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.