Újabb húszi rakétatámadás Izrael ellen
Idén március óta a húszik több mint 70 ballisztikus rakétát és legalább 23 drónt indítottak Izrael felé.
Idén március óta a húszik több mint 70 ballisztikus rakétát és legalább 23 drónt indítottak Izrael felé.

Ahmed esz-Szará, Szíria új elnöke megbocsáthatatlan bűnökkel vádolta az alavita kisebbséget.

Új fejezet kezdődött az immár tizenhárom éve dúló szíriai polgárháborúban.

A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek vették körbe a szíriai Hama városát.

B–2 Spirit lopakodó bombázók mértek légicsapásokat a jemeni húszi lázadók föld alatti fegyverraktáraira.

A kilőtt rakéták közül az egyik célba talált.

Húszi rakétatámadás ért egy brit tankert a Vörös-tengeren.

„Hát kérem szépen, ez a hely kezdetben a Kupa vezér szálláshelye vót. Pogány ember hírében állt az ebadta, de azután meg is büntette a Szent István király.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.