Káel Csaba: Az Akik maradtak című film rólunk mesél

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása egy nagyon szép film, amely rólunk szól, ennek révén közelebb kerülhetünk magunkhoz és a világ is megismerhet minket – mondta Káel Csaba filmügyi kormánybiztos az M1 aktuális csatornán szerda este.

Forrás: MTI2019. 12. 18. 22:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelte: az, hogy a film felkerült a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listájára, egy hónap leforgása alatt a második fantasztikus hír a magyar filmek kapcsán.

Az első az volt, hogy Gera Marina a legjobb színésznő kategóriában Emmy-díjat kapott a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért. Ez a film ugyancsak rólunk szól – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt évek sikerei megítélése szerint minek köszönhetőek, Káel Csaba azt mondta: a mozgóképes szakma elkezdett olyan szervezeti formát ölteni, amelyben rendszerszerűen születhettek meg alkotások minőségi kontrollal, így esélyesként indulhattak fesztiválokon. Rámutatott: a témaválasztásokkal egyre több nézőt tudtak az alkotók megközelíteni, és Hollywood erre figyelt fel.

Fontosnak nevezte, hogy ez a folyamat folytatódik: január 1-jével megalakul a Nemzeti Film Intézet, amely a mozgóképes szakmát még inkább egységesíti, mivel nemcsak a filmprojekteket fogadja majd be, hanem a televíziós produkciókat is.

Hozzátette, az intézet nemcsak szakmai összeolvadást jelent, ami segít abban, hogy a forgatókönyvek megtalálják a megfelelő formájukat – azt, hogy televíziós sorozat vagy mozifilm készüljön belőlük -, hanem segítséget kíván nyújtani a producereknek abban, hogy a tartalomfejlesztés kidolgozása mellett foglalkozzanak a forgalmazás kérdésével is.

Káel Csaba rámutatott: a világban nagy a tartaloméhség, felerősödtek a letölthető tartalmakat kínáló szolgáltatók, ami lehetőséget ad arra, hogy szélesebb spektrumban készüljenek mozgóképes tartalmak.

A kormánybiztos megjegyezte, érdemes a koprodukcióval is többet foglalkozni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.