Kelemen Levente a magyarságot szerető és féltő ember volt

Az unitárius lelkész évtizedeken át harcolt Erdélyben a magyar megmaradásért.

Fotó: Havran Zoltán

Kelemen Levente – elpihent. Így kezdődött az a levél, melyben tudatták a tiszteletbeli székelyekkel, barátokkal, ismerősökkel, hogy az udvarhelyszéki Oklánd unitárius tiszteletese hazatért szülőföldjére, és „másnap gyermekei és felesége szeretete által körülölelve békében, megnyugodva tért vissza lelke az örökkévalóságba”.

Kelemen Levente igazi jó pásztor volt, a magyarságot szívvel szerető és féltő ember. 1964-ben a színtiszta székely Homoródújfaluban látta meg a napvilágot. Már fiatalon Istenét, nemzetét szolgáló lelkész akart lenni, úgy vélte, az egyház az utolsó mentsvár, ahol a lelki közösséget, népünket, az anyanyelvünket szolgálhatja. Marosvásárhelyen lett segédlelkész, majd amikor 1992-ben az oklándi gyülekezet szószéke megüresedett, engedett a szülőföld hívásának.

Fotó: Havran Zoltán

Ő úgy érezte, a falu csodálatos élettér az embernek, s míg mások elmentek, ő azért is maradt. A víziókkal megáldott ember ismerte az értékeket. Cselekedeteinek mozgatórugója a székely nép szeretete, megtartása és felemelése volt, küldetése pedig, hogy továbbadja az ősök hagyatékát. Tudta, milyen fontos, hogy a gyerekek megtanulják néptáncainkat, dalainkat, ezért a szamoskéri testvértelepüléssel együtt táborokat szerveztek nekik, s éreztették velük, hogy nincs fontosabb, mint az őseik által rájuk bízott kincsek megőrzése. Amerikai unitárius testvéreit arra kérte, hogy ne segélyeket küldjenek nekik, hanem a megélhetést segítsenek biztosítani. Hitte, hogy az egész Homoród-mente gazdaságilag felvirágoztatható, Székelyföld újjáteremthető.

A szerző felvételei

Aztán jött az arculcsapás. László Petra A kovászember című filmjében a tiszteletes úr könnyekkel a szemében beszél a 2004. december 5-i népszavazásról. Nem hitték el, hogy a magyarok megtagadták a testvéreiket, hogy ki akarták tagadni őket a nemzet lelkéből. Sírtak és megkondították a harangokat. 2006-ban, válaszul a szavazásra – Szász Jenő kezdeményezésére – létrehozták a Tiszteletbeli Székely mozgalmat. Oklándon Kelemen Levente szervezte a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának ünnepélyes alkalmait azoknak a Magyarországon élőknek, akik munkájukkal a nemzetépítést szolgálják, szívükön viselik, s erkölcsileg és anyagilag is támogatják a Székelyföld megerősödését. Tudta, hogy magyarságunkat nem úgy védhetjük meg, ha beszélünk róla, hanem ha megéljük és cselekszünk is érte. Az életszerető unitárius lelkész, aki időnként türelmetlen, néha kényelmetlenül következetes volt, ránézett az emberre, megmérte, majd kérdezett a pillantásával: Vajon próbát álló ember vagy-e?

Megindító prédikációit sokan nem feledik. A mulatságot is kedvelő, derűs apa és férj igazodási pont volt: a kitartás és a felelősségvállalás példája. 2011-ben Szamoskér polgármesterével közösen szervezték meg, hogy az oklándiak letehessék az állampolgársági esküt. Magokat ültetett, hogy mások arathassanak. A büszke székely, a hagyományőrző huszár évtizedeken át harcolt Erdélyben a magyar megmaradásért. Ennek zászlaját emelte fel és betegen is magasra tartotta. Még megélte, hogy szeretett templomát külső segítséggel, a közösség támogatásával, barátok összefogásával felújították. 2017-től óriási erővel küzdött a betegsége ellen, sokáig kitartott a nehéz úton, aztán neve napján, június 18-án, életének 56. évében letette a keresztjét.

Ki viszi tovább, amit Kelemen Levente képviselt, amiben nemzeti összetartozásunk nemes napszámosa hitt? Nem lesz könnyű megtalálni az utódját.