Alapos felfordulást hozott a hetvenes évtized eleje a magyar – jobb híján – „könnyűnek” nevezett zene történetében. Az addig dívó beat mozgalmat felváltja a hangszer-centrikusabb rock, a progresszív irányzat, illetve a dallamos pop; ennek megfelelően beindul a zenekarok közötti zenészvándorlás, amely új formációk felbukkanásával, a régebbiek megszűnésével, illetve újjáalakulásával jár. Nincs is a folyamatban semmi különös, hiszen az átlagosan ötévente felnövekvő új koncertlátogató, potenciális lemezvásárló nemzedék nyilván követni szeretné az ízlésvilágának megfelelő, illetve az éppen uralkodó trendek által kijelölt zenei irányvonalat.
A Generál együttes
Vagány, újfajta hangzással tört be a zenei köztudatba 1971-ben a ZG (a Zenei Gimnázium kezdőbetűit jelöli), valamint a Ferm muzsikusaiból alapított Generál, miután az előbbi alakulat zeneszerző billentyűse, Várkonyi Mátyás megkezdte kötelező honvédségi szolgálatát. A Révész Sándor énekes, Karácsony „James” János és Ákos István gitárosok, Novai Gábor basszusgitáros, valamint Reck Lajos dobos alkotta csapat a dallamos popzene mellett kötelezte el magát. A hangszeres virtuozitás helyett (nem is ez volt a cél) inkább telt, erős vokállal dúsított hangzásra törekedtek; ennek érdekében összebútoroztak a három csinos lány alkotta Mikrolied énekegyüttessel, majd egy esztendővel később elindultak a televízió Ki-mit-tud? vetélkedőjén (Kövér a Nap, Lehajtott fejjel, Ha ismerném), valamint a táncdalfesztiválon (Mit tehet az ember?), ahonnan mindjárt egy előadói díjjal a hónuk alatt távozhattak.
DVTK-stadion, Rockfesztivál. A Generál együttes és a Mikrolied vokál fellépése, elöl Herczku Annamária, Bódy Magdi és Várszegi Éva
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Fiatalos, lendületes előadásmódjukkal (nem utolsó sorban énekesüknek köszönhetően) hamar belopták magukat a közönség (kiváltképp a lányok) szívébe. 1974-ben, a Made in Hungary rádiós dalversenyen (soraikban a már leszerelt Várkonyival, aki Ákos Istvánt váltotta), a Csöngess be jóbarát! című számukkal immár az első díjat tudhatták magukénak. 1973 és 1979 között rögzített négy magyar, valamint Lengyelországban két angol nyelvű nagylemezt hagyományoztak az utókorra.
Az ős Generál együttes 1973-ban: Ákos István akkordgitáros, zenekarvezető, Reck Lajos dobos, Novai Gábor basszusgitáros, elöl a Mikrolied vokál tagjai, Várszegi Éva és Bódy Magdi
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Az 1973-as Staféta koronghoz képest a két évvel későbbi Generál II. album némileg rockosabb megszólalással, valamint a gitáros, illetve dobos poszton történt tagcseréket követően került a boltokba. A kegyelemdöfést azonban a frontember Révész Piramisba való átigazolása adta meg a bandának, amely az érzékeny vérveszteségek dacára sem adta fel a küzdelmet. Várkonyi, Novai és Póta András dobos mellett új tagokkal – Horváth Charlie ének, Tátrai Tibor gitár – merőben más, hazánkban akkor még újdonságként ható zenei stílust honosítottak meg: a második albumnál is keményebb hangvételű, ám mégsem hard rock, inkább a fúvós nélküli soul, illetve funky muzsikával járták a klubokat, illetve főképp Lengyelországot. Érdekesség, hogy amíg az új felállás első, de a Generál történetének negyedik LP-je az említett országban kétszázezer eladott példánnyal büszkélkedhetett, addig a Zenegép albumra meglehetősen visszafogottan reagált a magyar lemezvásárló. 1979-ben felvették a második korszak második fekete korongját, amely nem csupán a Piros bicikli lemezcím miatt bukott meg. Tény, hogy a balul sikerült kiadvány a zenekar pályafutásának végét jelentette. Utolsó nekirugaszkodásként 1999-ben még egyszer színpadra állt a Generál mindkét (!) felállása; a forró hangulatú koncertről Valamit el kell mondanom címmel CD kiadvány is készült.
A Bergendy együttes
A Generáltól szélesebb skálán mozgó muzsikával jegyezte be magát az egyetemes magyar beat-pop-rock történetébe a Bergendy együttes. Dzsessz zenekarként indult 1958-ban, táncdalokat is műsoron tartottak, majd az új zenei őrület magyarországi megjelenésével beatre váltottak. Eközben a fúvósszekció kínálta lehetőségekkel élve belecsaptak a míves soul muzsikába is. A nagy áttörés első lépését Latzin Norbert kiváló képességű zeneszerző és billentyűs 1969-es csatlakozása jelentette, amelyre az akkor még kevésbé ismert Demjén Ferenc énekes, basszusgitáros, zeneszerző és szövegíró egy évvel későbbi, decemberi leigazolása tette fel a koronát. Ettől kezdve a Latzin–Demjén szerzőpáros ontotta magából a dalokat.
Várkert Bazár, Budai Ifjúsági Park 1963-ban. A színpadon a Bergendy együttes
Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
A hét esztendőn át tartó bámulatos sikerszéria kezdete mégis a debütáló Bergendy nagylemez megjelenésére (Beat ablak), 1971-re esik, amely eredeti nyelven énekelt angol–amerikai világslágerek feldolgozásait foglalta magába. Az azt követő első saját szerzeményeket felsorakoztató albumuk olyan igényes beat-pop-rock nótákat rejtett, mint a Te is jársz néha tilosban, Jöjj vissza vándor, vagy éppen a Jelszó: Love, szeretet. Koncertjeiken többezres tömeg tolongott, hazai és külföldi fellépéseik egymást érték. Érdekes kettősség jellemezte muzsikájukat: saját, igényes, dallamos szerzeményeik mellett műsorukban rendre helyet kaptak a saját arculatra formált külföldi sikerek is. Ezek nagy része előbb a soul muzsikához (Otis Redding), majd a fúziós rockhoz (Chicago, Chase) és a hard rockhoz (Deep Purple) kötődött, mindemellett előszeretettel szólaltatták meg a Middle Of The Road könnyed popslágereit is. El nem évülő érdemük az Osibisa afro rock stílusú muzsikájának hazai népszerűsítése. Bergendy fénykorát az akkori NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaság – H.I.), valamint Lengyelországban megjelent korongjaik mellett öt saját szerzeményekből álló stúdió LP, egy dzsessz-, illetve Demjén-szólólemez, valamint a már említett feldolgozásalbum fémjelzi. Ugyanezen korszakhoz tizenhárom kislemez kötődik, ezek – nagylemezeikhez hasonlóan – zömében dallamos, könnyen megjegyezhető slágereket tartalmaztak.
A Bergendy együttes 1976-ban
Fotó: Fortepan/Rádió és Televízió Újság
Azonban a hétesztendős diadalmenet sem zajlott zökkenőmentesen. 1975-ben személyes okokból Latzin Norbert billentyűs helyett Tóth János Rudolf gitáros lépett a színre, ez a csapat – az említett muzsikusokon kívül a fúvósszekciót alkotó Bergendy fivérekkel (István és Péter), illetve Hajdú Sándorral, továbbá Oroszlán György gitárossal, valamint Debreczeni Csaba dobossal – egészen 1977-ig, Demjén kiválásáig dolgozott együtt. Hamar kiderült, hogy Rózsival pótolhatatlan énekest veszítettek. E poszt betöltése érdekében próbálkoztak még Delhusa Gjonnal, Zareczky Miklóssal, Demeter Györggyel és másokkal, közülük Balogh Ferenc töltötte a leghosszabb időt a mikrofon mögött. Eközben a nyolcvanas évek elején Új Bergendy elnevezésre módosítva megcélozták a kemény rock, illetve blues muzsikát, ami kissé furcsán hatott a jellemzően fúvós dominanciájú csapatnál. Végül egészen 2017-es megszűnésükig Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz és Szalonzenekar néven, a Bergendy fivéreken kívül teljesen és többszörösen kicserélődött zenésztársakkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A zenekar története Bergendy István 2020. december 14-én bekövetkezett halálával végleg lezárult.
Folytatjuk
