Mivel a magyar szürrealisták nem alkottak önálló csoportot, ezért örök kérdés, hogy beszélhetünk-e erről az irányzatról itthon. A szentendrei Ferenczy Múzeum átfogó és gazdag anyagot gyűjtött össze a múlt század két nagy szürrealista korszakából, olyan hazai művekből, amelyekben fellelhetők a szürrealista irányzat motívumai, de megfigyelhetők a korra jellemző műfaji keveredések is.
1928-ban, amikor Párizsban már a modern festészet minden iránya megtalálható, akkor Vajda Lajost, Korniss Dezsőt és még három társukat kirúgták az egyetemről avantgárd kísérleteik miatt. Azoknak a magyar művészeknek, akik az akadémikus festészettől el akartak rugaszkodni, és akiket itthon előszeretettel a besorolhatatlan kategóriába helyezett a művészettörténet, Párizs jelentette a progresszivitás útját.
A Magyar szecesszió kiállítás első tere, Hunok Párizsban címmel ezt az indulást szemlélteti. A második világháború után már a jelentős magyar művészközösség részvételével éledt újjá Párizs, a szürrealizmus új lendületét megalapozó Nemzetközi Szürrealista Kiállításon mások mellett Bálint Endre, Bán Béla, Marton Ervin és Henri Nouveau is kiállított. A kommunizmus elől emigráló Hantai Simon, Reigl Judit vagy Rozsda Endre Breton körébe és hatása alá kerülve a párizsi pályájuk kezdetén kizárólag a szürrealizmus jegyében alkotott, noha Hantai nem szürrealista alkotóként él a köztudatban.
A nagyszabású kiállítás szeptember 1-jéig látogatható
Fotó: Ferenczy Múzeum
Falra festett paralel életutak szemléltetik a magyar festők párizsi tartózkodását, köztük feltűnnek a párizsi életben már jól is mert, itthon azonban kevéssé feltárt életpályák is, vagy olyan ismertebb alkotók, akiknek volt egy határozott szürrealista korszakuk. Például Prinner Anton szobrai, aki Prinner Anna néven született, de férfias megjelenése és habitusa miatt pályatársai sem voltak tisztában nemével. A művész a húszas években ment ki a francia fővárosba, 1942-ben a Galerie Jeanne Bucher-ben önálló kiállítása nyílt, a háború után a szürrealista művészeket gyűjtő, nemzetközi hírű Atelier 17-ben alkotott, majd Picasso mellett kerámiával foglalkozott. A tárlaton kiállított plasztikái a szürrealizmus jegyeit hordozó haladó szemléletű munkák.
A nagyszabású kiállítás jórészt magángyűjteményekből épült, kurátorai, Eged Dalma és Gulyás Gábor múzeumigazgató azokat a kapcsolódó pontokat követték, amelyek a szürrealizmus nemzetközi törekvéseiben is mérvadóak voltak. Mivel az irányzatot alapvetően befolyásolta a freudi tudattalan elmélete, az elfojtott benyomások birodalma, ezért az álom és a psziché önálló hívószava lett a tárlatnak. Akár az álomban, ezek a víziók legvalószínűtlenebb tárgyakat és emlékképeket társítják, olykor antropomorf lényeket kapcsolódnak össze. A személyiség tudattalan folyamatainak felszínre hozása sokkal fontosabb lett a szürrealista festőnek, mint az ember látható karakterének megjelenítése. Állatias ösztönök, kifordított személyiségek, hibridek kerülnek elő. A kiállítás további tereit a belső küzdelem sejtszintig ható ábrázolása, a vágy megjelenítése, a születés-halál motívumai tematizálják.
Két előképet jelöltek meg a kurátorok, akik valamiképp rezonáltak a szellemi áramlatokra: Csontváry Kosztka Tivadart, aki Tengerparti sétalovaglás című munkájával és Gulácsy Lajost, aki Az ópiumszívó álma című alkotásával nyitóképévé vált a magyar szürrealisták eddigi legátfogóbb kiállításának.
