Nagy magyar rockbuli – újratöltve

Amikor a Piramis kijött a színpadra, még meg sem fogták a hangszereket, de a közönség már megőrült — mondta lapunknak Nyemcsók „Csoki” János, a Piramis énekese. Harmadszor rendezik meg a Volt egyszer egy Ifipark című koncertsorozatot a budai Várkert Bazárban, június 23-tól szeptember 21-ig Kovács Kati, az Edda Művek, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is fellép.

Csejk Miklós - Pataki Tamás
2019. 05. 29. 7:29
null
Fiatal zenészekkel lépnek fel a nagy öregek. Nyemcsók János (balról a hetedik) harminchárom évet várt arra, hogy nézőből énekes lehessen Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ifipark 1961-ben nyílt és 1984-ig működött, a magyar rockzene születésének egyik bölcsője volt; a néhány évvel ezelőtt restaurált Várkert Bazárban a rockos idők emlékét nem törölték el, hanem koncertsorozattal idézték meg: eddig a „nagyvadak”, a Budai Ifjúsági Park egykori fellépői voltak műsoron, idén mellettük az új nemzedék tagjai is bemutatkoznak.

Az első fellépő egy ilyen ifjú titán formáció: az Ivan and the Parazol június 23-án koncertezik, az est vendége pedig nem más, mint Tátrai Tibor lesz. Utánuk július 5-én Kovács Kati, július 22-én az Edda Művek és július 26-án Zséda lép fel Horváth Charlie-val. Szeptember 13-án Deák Bill Gyula koncertezik, ő a legjobb számaiból válogat, elhangzik például a Rossz vér, a Hosszú lábú asszony, a Kőbánya blues, valamint az István, a király két dala is. Ám a koncertsorozat egyik legérdekesebb eseményének a szeptember 12-i Ős-Bikini-koncert ígérkezik: az 1982-től 1985-ig működött alternatív punkrock formáció öt eredeti tagja (Nagy Feró, Vedres József, Szűcs Antal Gábor, Németh Alajos, Németh Gábor) 1983 óta nem zenélt együtt.

A Piramis a rendezvénysorozat záróeseményén, szeptember 21-én áll színpadra, és A nagy buli 2.0 címmel ad műsort. A csapat szinte napra pontosan negyven évvel ezelőtt az Ifiparkban rögzítette legendás koncertlemezét, A nagy bulit. – Most pedig eljátsszuk a negyven évvel ezelőtti koncert dalait, valamint az 1981-es lemez, az Erotika néhány dalát is. Néző voltam én is az 1978–1979-es Piramis-koncerteken, és minden vágyam volt, hogy egyszer köztük lehessek a színpadon – mondta a Várkert Bazárban tartott keddi sajtótájékoztatón Nyemcsók „Csoki” János, aki tíz éve a Piramis énekese.

Fiatal zenészekkel lépnek fel a nagy öregek. Nyemcsók János (balról a hetedik) harminchárom évet várt arra, hogy nézőből énekes lehessen
Fotó: Bach Máté

Lapunknak adott rövid interjújában még elmondta, hogy a magyar rockzene történetében ez volt az első élő koncertfelvétel, amely bakelitlemezen is megjelent. – Akkor már nem volt elvárás, hogy csak fehér ingben és nyakkendőben lehet bemenni az Ifiparkba. Hiába telt el negyven év, határozottan emlékszem, hogy szandálban, farmerban és gézingben voltam. Arra is emlékszem, hogy szinte egy gombostűt nem lehetett ledobni, annyira tele volt a nézőtér, amikor pedig elkezdődött a koncert, olyan hangosan énekelt a tömeg, hogy alig hallottam a zenekart. Én is végig énekeltem, minden dalt kívülről tudtam, és már akkor tudat alatt arra készültem, hogy egyszer itt leszek. Minden nagylemez megjelenésénél – valamilyen indokkal – egy hétig nem mentem iskolába, és megtanultam a legújabb számokat – fejtegette Nyemcsók János, aki szerint a jó zene és a jó szöveg mellett nagyon fontos volt, hogy jó fazonok jelentek meg a színpadon, vagyis a zenekar is jól nézett ki.

– Amikor a Piramis kijött a színpadra, még meg sem fogták a hangszereket, de a közönség már megőrült. Voltam olyan Piramis-­koncerten, ahol a közönség megemelte az autót, amivel a zenészek érkeztek. Persze azt se felejtsük el, hogy micsoda felemelő szövegeket énekeltek, és semmit nem vesztettek az erejükből, az aktualitásukból mára sem – állapította meg Csoki.

Az énekes tavalyi szívinfarktusa óta már kitűnően van, kezdetben kilenc gyógyszert szedett, most csak hármat, és a vérhígítón kívül hamarosan egyet sem kell. – Talán a tudat alatti stressz okozta a szívinfarktust, a Piramis frontemberének lenni nem kis kihívás. Révész Sándor nagyon magasra tette a lécet, nekem ő volt a példaképem, az ő indíttatására kezdtem énekelni, harminchárom évet vártam erre a posztra. Mindig úgy megyek a színpadra, hogy nekem nagyot kell teljesíteni, talán ez okozta a bajt – fogalmazott Nyemcsók János, aki hozzátette, hogy már nagyon várják a szeptemberi koncertet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.