Nyerges Attilával énekelte a Nélküledet a P. Mobil + videó

Az Embered voltam című slágert is elénekelték közösen. Rocktörténeti pillanatokat tartogat az akusztikus P. Mobil-koncert.

Pataki Tamás
2020. 12. 09. 12:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Következzék egy dal, egy kitűnő szám; a mutatványnak az a lényege, hogy ebből az egy jó számból, ami Ismerős Arcok-szerzemény, és aminek Nyerges Attila írta a szövegét, csináltunk még egy jó számot a P. Mobil feldolgozásában. Egy ritka pillanat, szinte már mutatványszámba menő előadás következik, amikor a szám eredeti énekese és Baranyi Laci együtt fogják énekelni a Nélküledet – mondta felvezetőjében Schuster Lóránt, a P. Mobil zenekar vezetője.

A dalt a 38. perctől lehet meghallgatni. De az egész koncertet is érdemes.

Már csak azért is, mert a P. Mobil több mint ötven éve maga a magyar hardrock. Olyan meghatározó zenekar, amely hivatkozási alap, kiindulópont egyben. Játszottak benne a legnagyobb nevek és kevésbé ismert zsenik, egykori tagjaiból alakult számtalan másik népszerű együttes, a számaikat több mint 400 zenekar játssza. Aki kicsit is ismeri a magyar rockzenét, az tudja, hogy a P. Mobil aktív, turnézó, nem egy átlagos zenekar: írtak szvitet a magyar őstörténetről, turnéztak a Dunán, voltak Fekete bárányok, és talán ma is azok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.