Önismeret még húsvét előtt

A tárcaíró nehezen bírja, hogy a koronavírus-válság miatti bezártság okán ne éljen társasági életet.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A tárcaíró nehezen bírja, hogy a koronavírus-válság miatti bezártság okán ne éljen társasági életet. Ezért gyakran telefonozik. Ez, mondjuk, még a bezárkózás időszaka előtt is így volt, mert gyermekei mellett a társasági élet egy része telefonozásra korlátozódott, úgyhogy nagy gyakorlata lett abban, hogy még az amúgy mélyebb beszélgetésekre nem igazán alkalmas mobilt is képes legyen hosszabb és komolyabb diskurzusra használni. Sőt világmegváltó beszélgetésekre. Ilyenkor a tárcaíró bekuckózza magát a kedvenc foteljébe és elveszíti az időérzékét. Bár a korlátlan telefonbeszélgetési lehetőség kötött áron – ilyen csomagja van a tárcaírónak – is megszakad egy óra múlva, ez ad némi keretet a parttalan csevegésnek. Amúgy meg szimbolikus ez az egy óra, mert arra figyelmeztet, hogy az életben semmi sem korlátlan. Még tovább gondolva ezt az amúgy lényegtelen dolgot, mindenkinek szüksége van korlátokra, sőt még a szabadság is csak korlátok között élhető meg személyiségvesztés nélkül.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A legutóbbi maratoni beszélgetése a tárcaírónak egy református lelkésznővel volt. Ennek talán nincs is jelentősége, bár mielőtt a tárcaíró megismerte volna a lelkésznőt, a fejében férfiszakma volt a lelkipásztorság. Nemcsak azért került szóba a vallás, mert vészesen közeledik a húsvét, hanem azért is, mert a tárcaíró felvetette, hogy a mostani vírushelyzet biztosan a vallás felé fogja terelni az embereket, talán megszűnik a szekularizáció, a világ varázstalanításának kegyetlen valósága. Bár nagy árat fizetünk érte, de sokan eszmélni fognak: a materiális földi javak halmozása helyett inkább a lelki értékek felé fordulnak. Röviden: ebben az időszakban sokan megtalálják Istent.

A református lelkésznő egy ideig hallgatott, majd azt mondta, hogy irigyli a tárcaíró optimizmusát. Bárcsak így lenne, bárcsak egyre több ember visszatalálna Istenhez, ami ráadásul az ilyen igazán nehéz helyzetekben temérdek erőt ad. De ez, a lelkésznő szerint, igencsak kétesélyes ügy. Mint mondta, sokan ilyen helyzetben bűnbakot keresnek. Vagyis nem pozitív szövegkörnyezetben jelenítik meg az Urat. – De ha ez a vírus Isten büntetése, akkor éppen hogy önmagába kellene fordulnia az embernek – reagált a tárcaíró. A lelkipásztornő azonban felhívta rá a figyelmét, hogy ezt a lépést nagyon nehéz megtennie az embernek. Sokan az istentiszteleten is inkább azt szeretik, ha pozitívan és biztatóan szól egy lelkész az emberhez. Módjával kell bánni a kritikus megjegyzésekkel, mert azok könnyen önmaguk ellen fordulnak. – De hát az életben szinte sehol, sem a munkahelyen, sem a családban nem buksisimogatásról szól a hétköznapi élet, együtt kell élni a kritikákkal is, szükség van arra, hogy folyamatosan átgondolja az ember az önértékelését – okvetetlenkedett a tárcaíró. – Talán épp ezért vágyik az ember egy helyre, ahol megkapja a buksisimogatást – mondta mosolygós hangon a lelkésznő. – Akkor hogyan? – kérdezett rá a kritikák megfogalmazására a tárcaíró. – Csak módjával – válaszolta angyali hangon a lelkipásztornő.