Otthonunkba viszi a táncházi hangulatot a Hagyományok Háza

Az otthon kényelmébe viszi el a táncházak hangulatát advent idején a Hagyományok Háza SzínpadON elnevezésű online programsorozata, amelynek keretei között a Magyar Állami Népi Együttes két előadását, illetve két népzenei koncertet is megtekinthetnek az érdeklődők.

Magyar Nemzet
2020. 12. 03. 20:15
null
Fotó: Hagyományok Háza
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az online programsorozat első, Liszt-mozaikok című műsora december 4-én lesz, a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. Liszt művei mellett megszólalnak Paganini és Chopin szerzeményei is. A Kárpátalján élő népek sokszínű hagyományvilágát bemutató, Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadás december 9-én látható, szintén a MÁNE előadásában.

Fotó: Hagyományok Háza

December 11-én a Bartók-világverseny győztese, Szokolay Ádám zongoraművész és Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas népzenész ad koncertet Bartók- és Kodály-népdalfeldolgozásokból, zongorán és pásztorfurulyákkal. Zárásként, december 16-án pedig a Duna Művészegyüttes zenekara és Navratil Andrea közös népzenei koncertjén a zoboralji, szatmári, moldvai és széki összeállítások mellett elhangzik majd egy részlet a társulat Szerelmünk, Kalotaszeg című, nagy sikerű műsorából is.

Fotó: Hagyományok Háza

Pál István Szalonna, a Magyar Állami Nép Együttes művészeti vezetője lapunknak elárulta, mindannyiuknak hiányzik az élet, de a lehetőségekhez képest a járvány miatti korlátozások időszakában is mindent igyekeznek megtenni, hogy a közönség ne maradjon népzene nélkül.

A prémium minőségű felvételekre – esetenként kedvezményes – jegyeket az interneten keresztül lehet váltani.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.