Rejtett remekműveket láthatunk Gödöllőn

A tárlaton a XIX. század második felében és a XX. első felében született, főként magyar alkotásokat állítottak ki több gyűjtő összefogásának és együttműködésének eredményeként.

Magyar Nemzet
2019. 09. 16. 10:39
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagy festők sok remekműve van magántulajdonban, amit a szerencsés keveseken kívül aligha láthat a nagyközönség. Éppen ezért érdekes, hogy a magángyűjteményekben található alkotásokból, köztük neves magyar festőművészek munkáiból nyílt kiállítás vasárnap Rejtett remekművek címmel a Gödöllői Királyi Kastélyban. A tárlaton a XIX. század második felében és a XX. első felében született, főként magyar alkotásokat állítottak ki több gyűjtő összefogásának és együttműködésének eredményeként.

Ez az időszak ráadásul a magyar festészet aranykora, amikor a klasszicista, majd később a realista, sokszor történelmi vonatkozású művészet után a haladóbb, számos esetben az európai áramlatokhoz kapcsolódó alkotások, művészek, csoportosulások találtak maguknak új kifejezési módokat. A klasszikusok sorát id. Markó Károly, Barabás Miklós, Ligeti Antal, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál és Paál László ifjúkori műve nyitja, majd Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Ferenczy Károly, Perlrott-Csaba Vilmos, Czigány Dezső, Nemes-Lampérth József, Fenyő György, Zámbó István, Lugossy László és Aknay János zárja.

A kiállítás katalógusának előszavában Tóth Zoltán kurátor felidézi, hogy ismét egyre szélesebb gyűjtői kör kezd kialakulni, ami nagyban köszönhető az ismert galériák és aukciósházak gazdag és színvonalas műtárgyfelhozatalának. A kurátor szerint nem elhanyagolható néhány műgyűjtő galéria azon törekvése sem, hogy a magyar festészetet újra beemeljék az európai áramlásba. A tárlatot január 15-ig lehet meglátogatni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.