A magyarok kedvenc rockoperájával most jótékony ügyet támogathat
Gödöllőn mutatják be az István, a király keresztmetszetét.
Gödöllőn mutatják be az István, a király keresztmetszetét.

Az alkotás eddig teljesen ismeretlen volt a kutatók előtt.

Kétezer-hétszáz programmal várják a látogatókat.

Március 1-jén a gödöllői királyi kastély dísztermében ünnepélyes keretek között nyílt meg Schöck Gyula, a magyar könyvművészet egyik legjelentősebb alakjának életmű-kiállítása.

Fényképek, plakátok és a filmtrilógia jelmezei Gödöllőn.

Kelta hárfát is hallhatunk a 26. Gödöllői nemzetközi hárfafesztiválon.

A főkapitány kijelentette, hogy a magyar katona vitézi helytállása nem véletlenül szerepel előkelő helyen évezredes hadtörténelmünkben.

A Ménes című kép restaurálása után a lovardában kapott helyet.

Omega-emlékkonceretnek adott otthont a Gödöllői Királyi Kastély parkja.

Július 21-én a Gödöllői Király Kastély udvarában lép fel a rockzenekar.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

A termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz.

The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.

Az árérzékenység továbbra is tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.