A Sisi-téma máig nagyon népszerű: drámák, romantikus filmek, vígjátékok, szatírák, daljátékok, musicalek, sőt még rajzfilmsorozatok és egy bábszínházi darab is készült róla. Erzsébet császárné és királyné a színpadon és a filmvásznon világszerte a legtöbbet szereplő történelmi személyek közé tartozik. Már a Monarchia összeomlása után, 1920–21-ben némafilm készült róla Erzsébet Ausztria császárnéja címmel, a főszerepet Carla Nelsen játszotta, 1931-ben pedig megszületett az első hangosfilm, az Elisabeth von Österreich (Ausztriai Erzsébet) Lil Dagoverrel a címszerepben. Érdekes, hogy egyik film sem közvetített politikai tartalmat, Erzsébetet mint magánembert mutatták be.
Sisi, a sztár! Gödöllőn
Az első olyan film, amely az uralkodó politikai szerepvállalását állítja középpontba, az 1940-ben Magyarországon forgatott Erzsébet királyné című politikai indíttatású, hazafias propagandafilm volt Karády Katalinnal a főszerepben, aki magyar udvarhölgye hatására a magyarság politikai érdekeit támogatja, és magyar hazafivá válik.
A magyar nézők egészen biztos, hogy Ernst Marischka osztrák-német koprodukcióban készült, világhírű kosztümös filmtrilógiáját látták a legtöbbször. Éppen ezért a film rajongóinak kötelező felkeresni a Sisi, a sztár! című tárlatot, ahol több filmbeli jelmezt is megcsodálhatunk, köztük azt a gyönyörű ruhát, amit Erzsébet magyar királynévá korozásakor viselt Romy Schneider. De emellett filmplakátok, jelenetfotók is helyet kaptak ebben a szekcióban.
Több mint tizenegymillió látogatót vonzott a világ minden részén az Elisabeth című musical, amely Erzsébet osztrák császárné élettörténetét meséli el s amelyet idehaza 1996-ban mutattak be a Gödöllői királyi kastélyban. A tárlat anyagában jelmezek, jelenetfotók és ékszerek is láthatók a híres musicalből. A kiállítás különlegességének pedig a Sisi titkai című musical bábfigurái számítanak a schönbrunni kastély udvartanácsi termében működő bábszínházból, amelyek részletgazdagságukkal hívják fel magukra a figyelmet.
A 2019-ben létrehozott magángyűjtemény nem törekszik teljességre, hiszen a filmipar, a televízió és a média szüntelenül foglalkozik Sisi személyével, folyamatosan készülnek róla újabb játékfilmek, sorozatok és dokumentumfilmek.
Az 1920-as és az 1970-es évek közötti filmek nagyon igyekeztek reális és történelmi képet festeni Erzsébet életéről, ám manapság sajnálatos módon már alig helyeznek hangsúlyt a történelmi igényességre, hitelességre, a császárnét sokkal inkább celebként aposztrofálják.
Aki megtekinti a február 28-ig látogatható tárlatot, vegye figyelembe a Mittelbayerische Zeitung 2012. december 14-i számában olvasható sorokat:
A filmek mítosszá tették Erzsébet császárnét. Szinte soha semmi közük a valósághoz.