– Fergeteges sikereket érnek el az Erkel Színház előadásai, most állították színpadra a harmadikat. Milyennek találja az indulásukat?

Szente Vajk és a zenés színház
– A múlt héten értékesítettük a százezredik jegyet, ami elképesztő eredmény, főleg annak fényében, hogy az első előadásunk szeptember 19-én volt. Január elsejétől egy nagyon intenzív munkát indítottunk el: célunk az volt, hogy minél előbb felvázoljunk egy teljes repertoárt a nézők előtt. November közepéig három bemutatónk volt, és az évadból még három hátravan. Már azt is bejelentettük, hogy a 2026/27-es évad egyik kiemelt premierje a Broadway történetének egyik legnagyobb sikerdarabja, a világ egyik legnépszerűbb musicalje, a Wicked lesz. Ez a világ egyik leghosszabb ideje futó zenés darabja. Óriási megtiszteltetés, hogy jogot kaptunk a bemutatására.
– Hol helyezkedik el a magyar zenés színház a világ színházai között?
– A magyar zenés színház szerintem már évek óta fölveszi a versenyt azzal a nyugati színházi kultúrával, amit régebben annyira piedesztálra emeltünk. Úgy emlegetjük a mai napig is a Broadwayt vagy a West Endet, mint egy elérhetetlen célt, de én másként látom. Szerintem nekünk igenis van keresnivalónk ezen a palettán.
– Miben tér el az Apáca show színdarab a filmtől?
– Bár a legtöbben a filmet ismerik, a musical szerintem sokkal mélyebb és szellemesebb. Megmarad a történet lényege – két, egymásnak ellentmondó világ találkozása –, de a darab több rétegben bontja ki a szereplők válságait és azt, hogyan vezet ki ez az egymás felé való nyitottság a válságból. Szerintem jól sikerült megtalálnunk az ehhez méltó szereposztást: Peller Anna és Veres Mónika kettőse, Básti Juli és Náray Erika váltása, valamint Feke Pál és Brasch Bence jelenléte is rengeteget tesz hozzá. Számomra ez a musical azért tökéletes, mert egyszerre látványos, zeneileg gazdag, lélekben mély, és közben rendkívül humoros. A külföldi sikerek alapján is nézővonzó darab, bízom benne, hogy itthon is az lesz.
– Térjünk át a Legénybúcsú című filmjére. Vígjáték vagy generációs önarckép?


















